Emlékeznek még, Dzsudzsák hogyan verte át Petr Cecht?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 16:18
Egy idei Eb-utazónk és egy a keretből az utolsó szűkítéskor kikerült labdarúgónk góljával győztük le Csehországot 2012. június 1-jén. Dzsudzsák Balázs gólja kellőképpen ötletes, a nemzeti csapatban akkor bemutatkozó Gyurcsó Ádámé pedig elég szép ahhoz, hogy válogatottunk győzelmeinek évfordulóit felelevenítő retrosorozatunk keretében újra megnézzük őket!

MAGYAROS VIRTUS

„Még tudunk grundfocizni! Dzsudzsák Balázs szabadrúgása, majd Gyurcsó Ádám mesteri gólja a régi, magyaros virtust idézte Prágában” – állapította meg címében a Nemzeti Sport a Csehországban aratott mindössze ötödik győzelmünk másnapján (1932, 1951, 1953 és 1955 után, vagyis jó hosszú szünetet követően nyert ismét a magyar válogatott cseh földön).

Miközben a mieink már az őszi vb-selejtezőkre hangoltak 2012 nyarának elején, a cseh válogatott az Európa-bajnokságra készült, s bár a magyarok elleni rossz főpróba után az oroszoktól kikapott 4–1-re az Eb-nyitányon, ezt követően a görögöket és a házigazda lengyeleket legyőzve csoportelsőként bejutott a negyeddöntőbe. Ott a portugáloktól 1–0-ra kikapott.

Petr Cech nem számított ilyen ravasz húzásra Dzsudzsák Balázstól (Fotó: NS-archív)
Petr Cech nem számított ilyen ravasz húzásra Dzsudzsák Balázstól (Fotó: NS-archív)

TEGYEM ÜNNEPPÉ MAGAMNAK

„A gólom előtt szóltam a játékvezetőnek, hogy nem kérek sípszót – elevenítette fel a lefújás után ravasz szabadrúgása történetét Dzsudzsák Balázs, aki akkor néhány hónapja már a Dinamo Moszkva labdarúgója volt. – Nem az a lényeg, hogy Petr Cechnek lőttem gólt, hanem hogy a magyar válogatott tagjaként szereztem. Annak is örülök, hogy sikerült eltalálnom Gyurcsó Ádám lábát. Gratulálok neki a fantasztikus bemutatkozáshoz!”

„A meccs után rögtön küldtem egy sms-t édesanyámnak, hogy mindent megköszönjek neki – ezek már az újonc Gyurcsó Ádám örömszavai a Dzsudzsák keresztlabdájából lőtt gólja után. – Az álmom valóra vált, és ezt győztes góllal sikerült megfejelnem. Sőt, ez életem gólja! Amikor pályára küldött Egervári Sándor, annyit mondott, tegyem ünneppé magamnak a mérkőzést. Sikerült!”

A két magyar gólszerző: Dzsudzsák Balázs és Gyurcsó Ádám (Fotó: NS-archív)
A két magyar gólszerző: Dzsudzsák Balázs és Gyurcsó Ádám (Fotó: NS-archív)

Az akkor 21 esztendős, az első válogatottságát ünneplő Gyurcsónak azért nem volt mindegy, kinek lőtte a gólt: „Ott állt előttem a világ egyik legjobb kapusa, akit két hete még a tévében csodáltam, és nekem gratulált… A Bayern-sztárok tizenegyeseit megfogta, az én lövésemet nem – áh, ezt nem hiszem el.”

Az akkor még a Videotont erősítő fiatal a 2012-es BL-döntőre célzott, amelyben Cech és a Chelsea 11-esekkel legyőzte a házigazda Bayern Münchent. A párbajban két tizenegyest hárító cseh kapust a szurkolók a meccs emberének választották.

NÉGY ÚJONCOT AVATTUNK

Meglehetősen rutintalan magyar csapat lépett pályára Prágában: a négy újoncon – a kezdőbe jelölt Szakályon, továbbá Mészároson, Gyurcsón és Debrecenin – kívül Bogdán, Korcsmár, Pintér, Koltai, Szalai és Németh is tíz válogatottság alatt járt. Debreceninek mindmáig ez az egyetlen válogatott mérkőzése.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
CSEHORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2 (1–1)
2012. június 1., Prága, 17 000
néző
MAGYARORSZÁG
: Bogdán Ádám – Vanczák Vilmos (Halmosi Péter, 83.), Korcsmár Zsolt, Juhász Roland (Mészáros Norbert, 39.), Laczkó Zsolt – Varga József, Pintér Ádám – Koltai Tamás (Gyurcsó Ádám, 65.), Szakály Péter (Németh Krisztián, 90.), Dzsudzsák Balázs (Debreceni András, 93.) – Szalai Ádám (Szabics Imre, 89.). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Gólszerző
: Kadlec (25. – 11-esből), ill. Dzsudzsák (6.), Gyurcsó (88.)

A JELENLEGI ÁLLAPOTUNKBAN

Az összefoglalóból azért kiderül, hogy a helyzetek alapján akár veszíthettünk is volna Prágában, a hatodik válogatott meccsén szereplő Bogdán Ádámnak több fontos védése is volt.

„A jelenlegi állapotunkban nem bírtuk volna azt az iramot, amelyet az ellenfél ránk akart erőltetni, de türelmes futballal, jó ritmusváltásokkal játszottuk végig a találkozót – értékelt a győzelem ellenére önkritikusan Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Szerettünk volna mi is támadni, több akciót szerettünk volna vezetni, és többet kellett volna az ellenfél térfelén tartózkodnunk.”

Utóbbi kívánalom az év további mérkőzésein sem mindig teljesült, de három győzelmet azért behúztunk 2012 őszének vb-selejtezőin: Andorrát 5–0-ra kiütöttük, a hollandok elleni 1–4-et követően nyertünk 1–0-ra Észtországban, majd emlékezetes csatában 3–1-re vertük meg Törökországot – élt a remény, hogy ott leszünk Brazíliában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik