Eb 2020: Hihetetlen bírói hiba volt, nem igazságos – így az azeri kapitány

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.13. 20:29
null
Nikola Jurcevic nagyon csalódott volt a meg nem adott azeri gól miatt (Fotó: Török Attila)
A magyar válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében. A találkozó után a vendégek szövetségi kapitánya, Nikola Jurcevic roppant csalódott volt a játékvezető tévedése miatt.

 

„Nem könnyű megszólalni egy ilyen mérkőzés után, mert higgadtan kell viselkednem. Először is gratulálok Magyarországnak, valamint le a kalappal a gyerekek előtt a nagyszerű hangulat miatt! Ami a mérkőzés hajrájában történt… Hihetetlen játékvezetői hiba volt. Csalódott vagyok, a játékosaim is azok. Kis futballnemzet vagyunk, igyekszünk fejlődni, minden pontért küzdünk. Nem igazságos így kikapni. Magyarország megérdemelte a győzelmet, jobban játszott, ám rászolgáltunk az egy pontra. Sok sorozatban van videobíró, nem tudom, az Eb-selejtezőben miért nincs. Akár elveszíthetem az állásomat egy ilyen tévedés miatt. Beszéltem magyar újságírókkal, ők is elismerték, nem ért kézzel a labdába a játékosunk. Köszönet nekik, hogy őszinték voltak” – így Nikola Jurcevic, az azeriek szövetségi kapitánya.

„A lefújás után megkérdeztem a partjelzőt, miért nem adták meg a gólunkat, de nem volt hajlandó válaszolni. A játékvezető annyit mondott, a felvételek alapján majd belátom, helyes döntés született.”

„Az első félidőben gyengén teljesítettünk. Próbáltam őket motiválni, hogy még van sanszunk, hiszen csak egygólos hátrányban voltunk. Bátrabbak voltunk a fordulás után, nehézzé tettük a meccset a magyarok számára” – tette hozzá a horvát szakember.

Jurcevic a sajtótájékoztató végén roppant sportszerűen sok sikert kívánt a magyar válogatottnak, s elnézést kért, amiért ilyen hosszan beszélt a meg nem adott gólról. Kifelé menet még egyszer kezet rázott Marco Rossival.

EB-SELEJTEZŐK
8. FORDULÓ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Azerbajdzsán 1–0
(1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 15 000 néző.Vezette: Higler (holland)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics G., Orbán, Baráth, Korhut – Vida M. – Dzsudzsák (Nagy Dominik, 71.), Szoboszlai (Holman, 76.), Kovács I. (Sigér, 86.), Sallai – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Azerbajdzsán: Balayev – Pashaev, B. Hüseynov, Mustafazada, Rahimov – Israfilov, Qarayev, Richard (A. Abdullayev, 58.) – Ramazanov (Renat Dadasov, 85.), Sheydaev, Khalilzade (J. Hüseynov, 66.). Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic
Gólszerző: Korhut (10.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A TOVÁBBI MENETREND
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 7 4 2 1 14– 6 +8 14
2. MAGYARORSZÁG 7 4 3 8– 9 –1 12
3. Szlovákia 6 3 1 2 10– 8 +2 10
4. Wales 6 2 2 2 6– 6 0 8
5. Azerbajdzsán 6 1 5 5–14 –9 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik