I. SZ. 2020.06.29 19:00 Frissítve: 2020.06.29 19:26

Eb 2020: a bolgár sajtó szerint zárt kapus lesz a szófiai pótselejtező

Bolgár lapértesülések szerint annak ellenére zárt kapus lesz az október 8-i Bulgária–Magyarország Eb-pótselejtező Szófiában, hogy a bolgár bajnokikat közönség előtt játsszák.

Bulgária várhatóan zárt kapuk mögött fogadja Magyarországot októberben (Fotó: AFP)

 

A jövő nyári Európa-bajnokságra kvalifikáló Nemzetek Ligája-playoff első mérkőzése valószínűleg azért tér el a bajnokiktól, mert nemzetközi esemény, de a bolgár szövetség erről nem tett közzé hivatalos állásfoglalást.

A lapok az UEFA iránymutatását veszik alapul, az európai szövetség a koronavírus-járvány második hullámától tartva a következő idény nemzetközi mérkőzéseit zárt kapuk mögött rendezné meg. Ám ez sem hivatalos állásfoglalás, csak a jelenlegi helyzetben tett tájékoztatás Tim Meyertől, az UEFA orvosi bizottságának vezetőjétől.


 

2020.08.10 19:44:17

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Volt tehát szerepe nálunk az olimpiai futballtornáknak, meggyőződésem, hogy most is lenne. Biztosan van valami megoldás, hogy legalább a köztudatban ott legyen, hogy egyáltalán az öt karika jegyében is létezik a labda.

2020.08.10 14:32:46

Magyar válogatott BODNÁR ZALÁN

„Tele van a darab hazaszeretettel, hősies küzdelemmel, szerelemmel, és persze magyaros csibészséggel.”

2020.07.28 22:36:26

Magyar válogatott VOLESZÁK GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Ettől szép ez a játék – meg úgy általában a labdarúgás.

2020.07.27 11:34:07

Magyar válogatott HEGYI TAMÁS

Platkó Ferencet, a szép kezű vasesztergályost felmentették a profi vád alól.