Pintér Attila: Teljesen mindegy, kit sorsoltak mellénk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.23. 13:22
null
Pintér Attila szerint teljesen mindegy, kit sorsoltak mellénk (Fotó: Mirkó István, archív)
Mint korábban beszámoltunk róla, Görögország, Románia, Finnország, Észak-Írország és Feröer lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele a 2016-os Európa-bajnokság selejtezői során. Pintér Attila szövetségi kapitány nem foglalkozik az ellenfelekkel, továbbra is a rendszeres összetartások fontosságát hangsúlyozza, és a szurkolók támogatását kéri.

Pintér Attila szövetségi kapitány amondó, nekünk magunkkal kell foglalkoznunk, arra kell koncentrálnunk, hogy minél jobban összerakjuk a játékunkat:

„Magyarországon mindig az ellenfelekkel foglalkoznak. Teljesen mindegy, kit sorsoltak mellénk, a fontos az, hogy úgy kell összerakni a válogatottat az adott mérkőzésre, hogy nyerési esélye legyen. Minél több pontot kell szereznünk, hogy esélyünk legyen a továbbjutásra. Ehhez sok közös munkára van szükség. A múltban is mindig akkor volt eredményes a válogatott, amikor sokat tudott együtt dolgozni. A meccsek előtti két napok alatt nem lehet rendesen felkészülni. Minden számításba jöhető játékosra szükségünk van, hiszen formaingadozás és sérülés bármikor közbejöhet, ezért lényeges, hogy a beszállók ismerjék a rendszert és a stratégiát. Jól fel kell készülni az aktuális ellenfélből. A románokat ismerjük a közelmúltból, a finnek is egységes, fegyelmezett csapatot alkotnak, ráadásul velük márciusban is találkozunk. Kérem a szurkolók segítségét is, mi mindent el fogunk követni, hogy bizonyítsunk nekik. Biztos lesz mélypontunk, ezért fontos, hogy maradjon meg a támogatás és adják meg nekünk a sanszot a sorozat végéig" – nyilatkozta Pintér Attila szövetségi kapitány a Kossuth Rádióban a sorsolás után.

Pintér most még nem tudja „beárazni” a csoportellenfeleket

LESZ MECCS A FINNEK ELLEN MÁRCIUS ELEJÉN
A Magyar Labdarúgó-szövetség a Twitter-csatornáján jelezte, hogy az Eb-sorsolás nem befolyásolja a finnek elleni március 5-i felkészülési meccset.

Lovrencsics Gergő szerint nincs olyan csapat, amely kiemelkedne a csoportból, Bogdán Ádám szerint megvan az esély arra, hogy visszavágjuk a románoknak a bukaresti vereségért, míg Kádár Tamás úgy érzi, nem kerültünk rossz csoportba.

„Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, és nagy kihívás előtt állunk, de megoldható a feladat. Nagy esélyünk van, hogy kijussunk, de természetesen előbb meg kell verni az ellenfeleinket. Igazából nem tudok kiemelni egy csapatot sem, amely nagyon erős lenne. Bár Görögország kijutott a világbajnokságra, pont a románok ellen, ám szerintem ez egy nagyon kiegyensúlyozott csoport, olyan, mint a B-csoport. Az első négy-öt csapatnak ugyanolyan sansza van kijutni, úgyhogy össze kell kapni magunkat, mert nagy az esély arra, hogy ott legyünk ez Eb-n" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Lech Poznan magyar légiósa, Lovrencsics Gergő.

„Tulajdonképpen egész jó csoportba kerültünk, megvan az esély, hogy a románoknak visszavágjunk a bukaresti vereségért. Ugyanakkor ott van egy első kalapból kiemelt Görögország, de bízom benne, hogy sikerül jó eredményeket elérni ellene. Emellett persze nem egyszerű csapatok jutottak még mellénk, hiszen Észak-Írország angol stílusban játszik, kifejezetten kellemetlen ellenfél, és ott vannak a finnek is, akiket viszont feltérképezhetünk a következő felkészülési mérkőzésen. A kiegyensúlyozott csoportnak is megvan a veszélye, mivel hasonló képességűek a csapatok, azonban bízom benne, hogy sikeresek leszünk" – beszélt az esélyekről a válogatott kapusa, Bogdán Ádám.

„Első ránézésre azt gondolom, nem olyan rossz a sorsolásunk. Noha úgy vélem, hogy az E-csoportba jobb lett volna bekerülni, de azért nem lehetünk elégedetlenek. A románokkal játszottunk már többször is, igazi presztízsmérkőzés várható, reméljük, az eredmény most szebb lesz. Kimagasló csapatot nem is tudnék innen kiemelni, bár a görögöké azért jónak számít. Optimista vagyok, így a második helyre várom magunkat" – nyilatkozta a DVTK válogatott hátvédje, Kádár Tamás.

Lovrencsics Gergő: Nagy kihívás, de megoldható feladat

„Így elsőre elnézve az ellenfeleket nem tűnik olyan erősnek a csoportunk – mondta a Nemzeti Sport Online kérdésére László Csaba. – Az első kalapból kiemelt görög, valamint a magyar és a román válogatott közül kerül ki az első két helyen automatikusan továbbjutó két válogatott. A görögök más szinten vannak, az esélyeik persze nagyobbak – de közel sem annyira biztos a csoportelsőségük, mint más első kalapos válogatottaknak –, a magyar és a román együttes pedig a finnekkel folytathat szinte ki-ki versenyfutást. Az északír és a feröeri válogatott szerintem érdemben nem tud beleszólni a kvalifikációba, meglepetésekkel még a mérleg nyelvét sem jelenthetik. A sors picit kegyes volt hozzánk, lehet örülni, hogy reális az esélyünk a továbbjutásra. Sokkal erősebb csoportokba is kerülhettünk volna."

„A görögök nagyon stabil csapatként futballoznak hosszú évek óta, mérkőzéseiken kevés a gól, és általában kis különbséggel nyernek, ami fegyelmezett játékot sejtet. Sok a tapasztalt játékosuk, esetükben kérdés, hogyan sikerül nekik a brazíliai világbajnokság. Hallottam esetleges nyári kapitánycseréről, és nem tudjuk, a tapasztalt játékosok közül ki vállal még egy sorozatot, vagy éppen a fiatalítás jegyében kiktől köszönnek el. Romániának lehet örülni vagy sem, ami biztos, hogy vérbeli presztízsmérkőzésre van kilátás. Megkaptuk a lehetőséget a visszavágásra, meg tudjuk mutatni, hogy nem vagyunk olyan rosszak, mint arra a bukaresti meccsből következtethetnek, hogy mennyit is érünk, tudunk valójában. A finnekkel jól ismerjük egymást, a válogatott márciusban is találkozik velük, és az utóbbi időkben mi jöttünk ki jobban ezekből a párharcokból. Mint én a finn kapitány ellen, akivel a skót bajnokságban vívhattam jó meccseket. Azért voltak jók számomra, mert legyőztem őt. Viszont fejlődnek, és óriási hiba lenne leírni őket, aligha adják olcsón a bőrüket, nemhogy hazai pályán, hanem vendégként sem."

Victor Piturca, a román nemzeti csapat szövetségi kapitánya az MLSZ megkeresésére elmondta, hogy egy szinten vannak a mieinkkel, és fontos lesz, hogy a két együttes mikor játszik egymással.

„A magyar válogatottnak nagyon komoly múltja van, de jelenleg nagyjából hasonló játékerőt képvisel, mint a román csapat. Úgy gondolom, hogy akár mi is nyerhettünk volt Budapesten, de ha Gera vagy Juhász pályára tudott volna lépni Bukarestben, egész másképp alakult volna az a mérkőzés is. Hasonló a helyzetem, mint Pintér Attilának, nálunk is erősen limitált a válogatottban szóba jöhető labdarúgók száma. Az egymás elleni meccsek során kulcsfontosságú lehet, hogy a selejtezők melyik szakaszában találkozunk egymással” – olvasható Piturca nyilatkozata az mlsz.hu-n.

A románok úgy vélik, nem lehet kifogás, ha nem jutnak ki a magyar válogatottat is felsorakoztató hatosból. Viorel Moldovan már a szállást is elkezdené lefoglalni.

„Kiegyenlített a csoport, a finneket és az északíreket is komolyan kell venni, míg az első két kalapból a görögöket és a magyarokat szerettem volna. Ha innen nem jutunk ki, nem lehet kifogás, akkor nincs is helyünk az Eb-n" – mondta a korábbi román válogatott Gheorghe Popescu.

„Ez egy jó csoport. A magyarokat ismerjük, jobbak voltunk náluk. A finnek, az északírek és Feröer is jó ellenfél. Ha nem jutunk ki ebből a csoportból, az nagy szívás lenne. Azt mondom, a szövetségnek már most el kellene kezdenie szállást keresnie Franciaországban, most még sokkal olcsóbb" – mondta magabiztosan a már visszavonult támadó, Viorel Moldovan.

Fernando Santos, a görög válogatott szövetségi kapitánya a Görög Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának elmondta: az Eb-selejtezők során minden ellenfelüket tisztelik, és a pályán akarják bizonyítani, hogy nemcsak a kiemelésük a legjobb, hanem ténylegesen is ők a legjobbak a F-csoportban.

„Nem könnyű, és nem nehéz a sorsolás, nem minősítem a csoportot, ahogy egyébként sem szoktam. Megint a legerősebb kalapból húztak minket, de ez önmagában nem jelent semmit. A pályán kell bebizonyítanunk a csoportellenfeleinknek, hogy tényleg jobbak vagyunk. A románok elleni vb-pótselejtezők nem számítanak, most egészen más meccseket várok. Nem csak a románokra kell figyelni: a csoport minden válogatottja veszélyes, és mindegyiküket becsüljük" – nyilatkozta Fernando Santos.

„Jó a sorsolás, a csoport favoritjai mi vagyunk, de majd a pályán kell bizonyítanunk, hogy tényleg el is tudjuk érni a célunkat. Minden afelé mutat, hogy bejutunk az Eb-döntőbe. Igaz, a selejtezők előtt előbb jöjjön a világbajnokság. Nincs igazán nagy csapat a csoportban, de vannak olyan válogatottak, amelyekkel vigyáznunk kell” – mondta a sorsolás után az egyik görög rádiónak a helyiek egyik legrutinosabbja, a 34 éves, 108-szoros válogatott Kosztasz Kacuranisz, aki alapembere volt már a 2004-ben Eb-aranyat szerző együttesnek is.

Mixu Paatelainen, a finnek szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a sorsolást követően, s úgy véli, van esélyük a továbbjutásra.

„Örülök a sorsolásunknak, de ebben a csoportban nem várható egyszerű mérkőzés, mindvégig maximálisan koncentrálnunk kell. Ha a legjobbunkat nyújtjuk, akkor van esélyünk, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra” – nyilatkozta Paatelainen, aki csapatával március 5-én felkészülési mérkőzést vív a magyar nemzeti együttessel.

A finnek történetük legsúlyosabb selejtezős vereségüket egyébként 1978-ban éppen a görögöktől (1–8) szenvedték el.

Az északíreket irányító Michael O'Neill is elégedetten nyilatkozott a sorsolás láttán.

„Őszintén szólva örülök a csoportbeosztásunknak. Ha rápillantunk a sorsolást az első kalapból váró csapatok listájára, akkor valószínűleg a görögöket választottuk volna, de nagyon kemény meccseink lesznek ellenük. Magyarország, Finnország és Románia ellen is van esélyünk pontokat szerezni, a feröeriek ellen nyilván szintén, csak velük meggyűlt a bajunk a közelmúltban. Otthon minél több pontot kell szereznünk, Magyarország, Finnország és Románia szintű válogatottak ellen reális esélyünk van. A mezőny bővítése reális esélyt ad, a játékosok és a szurkolók ebből meríthetnek hitet. A harmadik hely szerintem már 14 ponttal elérhető" – mondta Michael O'Neill.

„Lehetne jobb is és lehetne rosszabb is, de elnézve a lehetőségeket, elégedett vagyok. Az első három kalapból érkező mindegyik csapat erős, de Finnország és Észak-Írország ellen látok esélyt. Kicsi ország vagyunk, és számunkra az az elsődleges, hogy meccsről meccsre fejlődjünk. A legutóbbi selejtezősorozatban egy pontot szereztünk, remélhetőleg ezúttal több lesz” – mondta a sorsolásról Lars Olsen, a feröeriek dán kapitánya.

24-ES EB-MEZŐNY = 1 rendező (Franciaország) + 9 csoportgyőztes + 9 csoportmásodik + 1 (a legjobb) csoportharmadik + a csoportharmadikok által vívott pótselejtező 4 győztese

A sorsolás. Franciaország az I-csoportba nyert besorolást, de versenyen kívül indul (Grafika: Nemzeti Sport)
A sorsolás. Franciaország az I-csoportba nyert besorolást, de versenyen kívül indul (Grafika: Nemzeti Sport)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik