Eb 2016: átlépte az egymilliárd forintot a válogatott bevétele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.23. 08:14
A Magyar Labdarúgó-szövetség 500 ezer eurót (körülbelül 156.5 millió forintot) kap az UEFA-tól azért, mert a válogatott szerdán 3–3-as döntetlent játszott Portugáliával a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában.

Az UEFA honlapja szerint az Eb-re kijutott 24 csapat egyaránt 8 millió euróval (körülbelül 2.5 milliárd forint) gazdagodott, a csoportkörben elért győzelem egy-, míg a döntetlen félmillió eurót (körülbelül 156.5 millió forint) ér.

A magyar válogatott a csoportkörben egy győzelmet és két döntetlent ért el, ezzel kétmillió eurós bevételre tett szert, ehhez jön még hozzá a nyolcaddöntőbe jutásért járó 1.5 millió euró. A mieink tehát eddig 3.5 millió eurót (csaknem 1.1 milliárd forintot) kerestek az Eb-n.

A negyeddöntős szereplés még 2.5 millió eurót (körülbelül 782 millió forint) ér. A négy közé jutott csapatok négymillió euróval (körülbelül 1.25 milliárd forint) gazdagodnak, a döntő résztvevői közül a győztes további 8, a vesztes 5 millió euróval (körülbelül 1.56 milliárd forint) térhet haza.

Vági Márton, az MLSZ főtitkára korábban úgy nyilatkozott, hogy a tiszta nyereség 30 százalékát osztják szét az Európa-bajnokságon szereplő válogatott játékosai között.

Legfrissebb hírek

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Innsbruckban megműtötték Dárdai Bence térdét

Magyar válogatott
2025.11.30. 19:30

Népsport: Puskásék nem hibáztak az évzárón sem

Népsport
2025.11.27. 07:14

Dupla Tízes: Marco Rossi marad a szövetségi kapitány – jó döntés?

Magyar válogatott
2025.11.26. 20:04

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Válaszokra várva – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.22. 23:20

Mi legyen Marco Rossi sorsa az elbukott vb-selejtező után? – Szavazzon!

Magyar válogatott
2025.11.21. 11:16

Orbán Viktor: Sok szomorú pillanatot láttam már, de olyat, hogy egyszerre meghaljon egy egész stadion...

Magyar válogatott
2025.11.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik