Dzsudzsák kérte, mi számolunk – továbbjutási esélylatolgatás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.08. 13:25
„Magyarországnak megint az maradt, hogy számolgatnunk, görcsölni kell, és nézni a többi eredményt…” – ezt mondta Dzsudzsák Balázs az Észak-Írország elleni 1–1-et követően. Mi pedig most számolgatunk – nem csak azért mert a válogatott csapatkapitánya felhívta rá a figyelmünket…



A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBJUTÁSI ESÉLYEI
HOGY ÁLLNAK A VÁLOGATOTTAK ESÉLYEI MOST?
KIK JÁTSZHATNAK A PÓTSELEJTEZŐBEN?
♦ TOVÁBBJUTÁSI ESÉLYEK CSOPORTRÓL CSOPORTRA

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBJUTÁSI ESÉLYEI

Először is, nézzük, mi kellene ahhoz, hogy a csapat az első két hely valamelyikén végezve egyenes ágon kvalifikálja magát az Európa-bajnokságra!

A szeptemberi selejtezők előtt Románia előnye három, Észak-Írországé két pont volt a magyar csapattal szemben. Pénteken ikszeltünk a románokkal, az északírek nyertek Feröeren, míg hétfőn mindhárom csapat egy-egy pontot szerzett. Ennek következtében Észak-Írország állt a csoport élére, négy ponttal megelőzve Bernd Storck legénységét, amely három pontra van a románoktól.

Pontegyenlőség esetén az északírekkel szemben alulmaradunk, a románokkal szemben viszont jobbak vagyunk az egymás elleni eredmények alapján. Ha minitabellára lenne szükség (azaz mind a három válogatott ugyanannyi ponttal zárná a selejtezősorozatot), az nem nekünk kedvez, Románia 6, Észak-Írország 5, Magyarország 3 ponttal állna.

Azaz csak akkor jó a pontegyenlőség a szigetországiakkal, ha Románia kevesebb ponttal zár.

Nekünk van egy meccsünk az Üllői úton Feröer ellen, majd a záró fordulóban megyünk Görögországba.

Kyle Laffertyéket kizárólag akkor előzzük meg, ha hat pontot szerzünk (azaz a hátralévő két meccsünket megnyerjük), az északírek pedig otthon Görögország ellen, majd Finnországban összesen legfeljebb egy pontot szereznek. Más remény nincs.

A románokat elég lenne utolérni is, amihez az kellene, hogy a finneket fogadó, majd Feröerre utazó Iordanescu-legénység az egyik meccsét elveszítse, vagy kétszer ikszeljen. Utóbbi esetben kell a két győzelem.

Ha a románok mind a két találkozójukon kikapnak, azaz nem szereznek több pontot, akkor nekünk elég lenne egy győzelem is. Ha a románok egy pontot szereznek, akkor nekünk négyre van szükség a második helyezéshez – kivéve akkor, ha az északírek is pont nélkül maradnak, mert ez esetben a minitabellán mi maradunk alul.

Azaz kell a hat pont, valamint a külső segítség.

Örülhetünk-e az ősszel? (Fotó: AFP)
Örülhetünk-e az ősszel? (Fotó: AFP)

Ami pedig a pótselejtezős reményeket illeti!

Ha legyőzzük Feröert, nincs mit számolgatni, biztos a harmadik helyezés és a pótselejtező. Ha kikapunk, Finnországnak nyernie kell Romániában, hogy pontszámban utolérjen minket. Ez esetben ahhoz, hogy megelőzzön, az utolsó fordulóban Észak-Írország ellen hazai pályán több pontra lesz szüksége, mint amit mi szerzünk Görögországban (az egymás elleni eredmények ugyanis a finnekkel szemben nekünk kedveznek).

A csoportharmadikak összevetésében nagy jelentősége van annak, melyik válogatott az utolsó egy adott csoportban. Számunkra a feröeriek legyőzése esetén az kell, hogy Görögország maradjon az utolsó helyen (ha a déliek kikapnak Észak-Írországban, akkor ez is borítékolható), mert ellenük pontot vesztettünk, és ez a rossz eredmény kiesik.

Ha így történik, mindegy lesz, mit játszunk az utolsó fordulóban, mert mindenképpen 15 ponttal várjuk a harmadikak összevetését.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12– 6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7– 1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6– 4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7– 8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2– 8 –6 3

AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország 0–0

Észak-Írország–Finnország 2–1 (K. Lafferty 33., 38., ill. Sadik 92.)
Románia–Feröer 1–0 (Keserü 21.)

Június 13.:
Finnország–Magyarország 0–1
(Stieber 82.)
Feröer–Görögország 2–1 (Hansson 32., B. Olsen 70., ill. Papasztathopulosz 84.)
Észak-Írország–Románia 0–0

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia 0–0

Görögország–Finnország 0–1 (Pohjanpalo 75.)
Feröer–Észak-Írország 1–3 (Edmundsson 36., ill. McAuley 12., 71., K. Lafferty 75.)

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)

Finnország–Feröer 1–0 (Pohjanpalo 23.)
Románia–Görögország 0–0

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

Így állnak a válogatottak 
Zöld: már kijutottak 
Kék: már biztosan az első háromban vannak 
Fehér: még lehetnek az első háromban 
Sárga: még kijuthatnak, de csak harmadikként 
Piros: már nem juthatnak ki (Forrás: Wikipédia) 
A nagyobb mérethez kattintson a fotóra!
Így állnak a válogatottak Zöld: már kijutottak Kék: már biztosan az első háromban vannak Fehér: még lehetnek az első háromban Sárga: még kijuthatnak, de csak harmadikként Piros: már nem juthatnak ki (Forrás: Wikipédia) A nagyobb mérethez kattintson a fotóra!

KIK JÁTSZHATNAK A PÓTSELEJTEZŐBEN?

Röviden összefoglaljuk, amit lentebb csoportonként részletesen taglalunk, azaz kik érhetnek oda a pótselejtezős helyre, és kik reménykedhetnek abban, hogy legjobb harmadikként kijussanak az Eb-re.

Az A- és a B-csoport harmadikja semmiképp sem szerezhet 15 pontot, és a pontlevonás következtében már a horvátok sem a H-ban.

A C-csoportban Ukrajna jelenleg jól áll, de az utolsó két fordulóban Macedóniával és Spanyolországgal játszik, előbbi eredmény kieshet, utóbbi ellen pedig feltétlenül bravúr kell a pontszerzéshez, azaz előzhetőnek tűnnek.

Az I-csoportban Albánia a harmadik 11 ponttal, de könnyen lehet, hogy előrelép a második helyre, s Dánia csúszik a pótselejtezős pozícióba, esetleges portugáliai vereségével 12 ponttal.

A B- és a D-csoportban azt is szinte lehetetlen megmondani, ki lesz a harmadik, nemhogy azt, hány ponttal.

A G-ben Oroszország és Svédország futhat be harmadikként, a forma alapján inkább utóbbira van esély. Az északiak az osztrákok elleni 1–4 után is jó eséllyel pályáznak hat pontra az utolsó két körben (Moldova és Liechtenstein ellen, előbbi eredmény kieshet), ám így is csak 12 pontig juthatnak. Az oroszoknak pedig egy botlás nemcsak a második helyet, de a kiemelt harmadikat is elviheti.

A pótselejtező előtt két kalapba osztják a csapatokat. A csoportkör zárása után érvényes UEFA-koefficiensek alapján lesz egy kiemelt és egy nem kiemelt négyes, ezek nem játszhatnak egymással.

A tabella alatt taglaljuk, kik játszhatnak pótselejtezőt, zárójelben a júniusi koefficiens-rangsorban elfoglalt helyezést tüntettük fel.

Magyarország a legfrissebb ranglistán a 22. helyen áll, a harmadik helyre esélyes csapatok listáját elnézve nagyjából azonos esélyünk van a jobbik és a rosszabbik négyesbe kerülésre. Lehet, hogy a görögök elleni csoportmeccsnek ez lesz az igazi tétje?

A CSOPORTHARMADIK VÁLOGATOTTAK (A LEGJOBB PÓTSELEJTEZŐ NÉLKÜL KIJUT)
Csoport Válogatott M GY D V GK P Csoporthatodik
C
Ukrajna 7 4 1
2
11–3 13 Macedónia
F
MAGYARORSZÁG
7
3
3
1
6–4
12
Görögország
HHorvátország*733114–511Málta
I Albánia 6 3 2 1 7–3 11
D Írország 6 2 3 1 6–5 9 Gibraltár
GSvédország
72
3
2
9–9
9
Moldova
ESzlovénia
7
3

4
9–10
9
San Marino
B Izrael 6 2 1 3 6–8 7 Andorra
A Törökország 6 1 3 2 7–8 6 Kazahsztán
*: Horvátországtól egy pont levonva.
A csoporthatodik elleni eredmény kiesik. Az I-csoport ötcsapatos. A legjobb csoportharmadik kijut, a többi nyolc pótselejtezőt játszik négy kiadó helyért.

TOVÁBBJUTÁSI ESÉLYEK CSOPORTRÓL CSOPORTRA

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT
I-CSOPORT

A-CSOPORT

Várható harmadik: Törökország (28.) vagy Hollandia (4.)

A holland válogatott legjobb esetben is pótselejtezőt játszik, de ehhez az kell neki, hogy az utolsó két mérkőzését megnyerje, és Törökország ne szerezzen négy pontot a már biztos Eb-résztvevő Csehország otthonában és a szintén Franciaországba készülő Izland ellen otthon.

Ha a törökök megnyerik mindkét hátralévő meccsüket, legfeljebb 14 ponttal zárják a harmadikak összevetését (ehhez az kell, hogy Kazahsztán legyőzze Lettországot). Ez alighanem nekik is pótselejtezőt ér.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 8 6 1 1 15– 3 +12 19
2. Csehország 8 6 1 1 16–10 +6 19
3. Törökország 8 3 3 2 11– 9 +2 12
4. Hollandia 8 3 1 4 13–10 +3 10
5. Lettország 8 4 4 4–16 –12 4
6. Kazahsztán 8 2 6 5–16 –11 2

Október 10., szombat
18.00: Izland–Lettország
18.00: Kazahsztán–Hollandia
20.45: Csehország–Törökország

Október 13., kedd
20.45: Lettország–Kazahsztán
20.45: Hollandia–Csehország
20.45: Törökország–Izland

B-CSOPORT

Várható harmadik: Izrael (29.), Bosznia-Hercegovina (19.) vagy Ciprus (40.)

Wales és Belgium is játszik egy-egy mérkőzést a pont nélkül álló Andorrával, így Európa-bajnoki szereplése biztosra vehető.

Mögöttük nagy a tolongás, Izrael, Bosznia-Hercegovina és Ciprus is odaérhet a harmadik helyre. Jelenleg Izrael áll legjobban a három csapat közül, de mennie kell még Belgiumba, míg Bosznia otthon fogadja Walest, majd Ciprusra utazik, azaz van esélye az előzésre. Ciprusnak mindkét riválisát le kellene győznie, és külső segítségre is szüksége van a pótselejtezőhöz.

Az Andorra elleni hat-hat pont kiesik, innen sem igen jut ki a harmadik egyenes ágon.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 8 5 3 9– 2 +7 18
2. Belgium 8 5 2 1 17– 3 +14 17
3. Izrael 8 4 1 3 14– 9 +5 13
4. Bosznia-Hercegovina 8 3 2 3 12–10 +2 11
5. Ciprus 8 3 5 12–13 –1 9
6. Andorra 8 8 3–30 –27 0

Október 10., szombat
20.45: Andorra–Belgium
20.45: Bosznia-Hercegovina–Wales
20.45: Izrael–Ciprus

Október 13., kedd
20.45: Belgium–Izrael
20.45: Ciprus–Bosznia-Hercegovina
20.45: Wales–Andorra

C-CSOPORT

Várható harmadik: Ukrajna (10.) vagy Szlovákia (12.)

A C-csoportban jó eséllyel Spanyolország és Szlovákia jut ki az Eb-re, előbbinek egy döntetlen, utóbbinak egy győzelem elég az utolsó két körben, miközben mindkét fél játszik még Luxemburggal.

Ukrajna jelenleg a legjobb csoportharmadik 13 ponttal, igen ám, de az utolsó két fordulóban bajos lesz pontokat gyűjtenie: a Macedónia elleni eredmény jelen állás szerint kiesik, míg az utolsó fordulóban Spanyolországot fogadja, ami még akkor is kemény dió, ha Vicente del Bosque csapata addigra alighanem biztonságos övezetben lesz.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 8 7 1 18–3 +15 21
2. Szlovákia 8 6 1 1 13–5 +8 19
3. Ukrajna 8 5 1 2 12–3 +9 16
4. Fehéroroszország 8 2 1 5 7–14 –7 7
5. Luxemburg 8 1 1 6 4–19 –15 4
6. Macedónia 8 1 7 6–16 –10 3

Október 9., péntek
20.45: Macedónia–Ukrajna
20.45: Szlovákia–Fehéroroszország
20.45: Spanyolország–Luxemburg

Október 12., hétfő
20.45: Fehéroroszország–Macedónia
20.45: Luxemburg–Szlovákia
20.45: Ukrajna–Spanyolország

D-CSOPORT

Várható harmadik: Írország (23.), Lengyelország (15.) vagy Skócia (30.)

Írország áll a harmadik helyen, és ha otthon kikap Németországtól, ott is marad. A záró fordulóban Lengyelországba utazik, ha a lengyelek előtte nyernek Skóciában, már nem is lesz tétje a meccsnek.

A 9. fordulóban egy esetleges ír győzelem igazi ki-ki meccsé teheti a lengyel–ír találkozót. A skótok helyzete sem teljesen reménytelen, a 9. fordulóbeli lengyelek elleni siker és ír vereség után Gibraltár ellen lengyel segítséggel a harmadik helyért játszhatnak. Skócia még úgy is lehet harmadik, hogy megveri Lengyelországot és Gibraltárt, a lengyelek pedig az utolsó fordulóban kikapnak az írektől – ez esetben Skócia a harmadik (17 pont), Lengyelország a negyedik (17 pont), az egymás elleni eredmények ugyanis a skótoknak kedveznének.

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
M Gy D V L-K Gk P
1. Németország 8 6 1 1 22– 7 +15 19
2. Lengyelország 8 5 2 1 29– 7 +22 17
3. Írország 8 4 3 1 17– 5 +12 15
4. Skócia 8 3 2 3 14–10 +4 11
5. Grúzia 8 2 6 5–14 –9 6
6. Gibraltár 8 8 2–46 –44 0

Október 8., szerda
18.00: Grúzia–Gibraltár
20.45: Írország–Németország
20.45: Skócia–Lengyelország

Október 11., vasárnap
20.45: Németország–Grúzia
20.45: Gibraltár–Skócia
20.45: Lengyelország–Írország

E-CSOPORT

Várható harmadik: Szlovénia (27.) vagy Észtország (36.)

Szlovéniáról az Észtország elleni győzelem után nehezen elképzelhető, hogy az utolsó két fordulóban Litvánia és San Marino ellen elbukja a pótselejtezős helyezést, Észtország ráadásul októberben még Angliával és Svájccal játszik. Szlovénia a csoportharmadikok összevetésében viszont legfeljebb 12 ponttal végezhet, azaz Magyarországra nem veszélyes.

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 8 8 26–3 +23 24
2. Svájc 8 5 3 16–8 +8 15
3. Szlovénia 8 4 4 15–10 +5 12
4. Észtország 8 3 1 4 4–6 –2 10
5. Litvánia 8 3 5 6–14 –8 9
6. San Marino 8 1 7 1–27 –26 1


Október 9., péntek
20.45: Anglia–Észtország
20.45: Szlovénia–Litvánia
20.45: Svájc–San Marino

Október 12., hétfő
20.45: Észtország–Svájc
20.45: Litvánia–Anglia
20.45: San Marino–Szlovénia

G-CSOPORT

Várható harmadik: Oroszország (20.), Svédország (14.) vagy Montenegró (34.)

A svédek az oroszokkal futnak versenyt a második pozícióért, egymással már nem találkoznak, és jelenleg utóbbi áll nyerésre. Oroszország Liechtenstein és Moldova ellen is idegenben játszik, azokon a meccseken biztosítható a második hely. Ha Moldova marad az utolsó helyen (amire óriási esély van), az orosz válogatott az összterméséből csak négy pontot veszít el, azaz a szbornajának jó esélye van arra is, hogy csoportharmadikként elkerülje a pótselejtezőt.

Az osztrákok győzelme ugyanakkor nagyon jól jött a mieinknek, jelen állás szerint ugyanis a svédek lesznek a befutók a harmadik helyen, ők pedig játszanak még Moldovával, azaz a szlovénokhoz hasonlóan 12 ponttal végezhetnek. Amennyin mi már most állunk.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 8 7 1 16–3 +13 22
2. Oroszország 8 4 2 2 17–4 +13 14
3. Svédország 8 3 3 2 11–9 +2 12
4. Montenegró 8 3 2 3 8–8 0 11
5. Liechtenstein 8 1 2 5 2–21 –19 5
6. Moldova 8 2 6 3–12 –9 2
Október 9., péntek

20.45: Liechtenstein–Svédország
20.45: Moldova–Oroszország
20.45: Montenegró–Ausztria

Október 12., hétfő
18.00: Ausztria–Liechtenstein
18.00: Oroszország–Montenegró
18.00: Svédország–Moldova

H-CSOPORT

Várható harmadik: Norvégia (26.) vagy Horvátország (9.)

Málta Norvégiába utazik, majd Horvátországot fogadja, így szinte biztosra vehető, hogy marad a csoport utolsó helyén.

Ha a horvátoktól valóban levonnak egy pontot, Olaszország az azeriek elleni győzelmével biztosíthatja Eb-szereplését, a horvátok pedig Bulgária elleni sikerükkel a pontlevonás ellenére is versenyben maradhatnak Norvégiával. Az északiaknak ezután olaszországi bravúr, vagy a horvátok máltai botlása kell a csoport 3. helyének elkerüléséhez.

Ha nem sikerül, ők a harmadikak 13 ponttal, azaz minden bizonnyal pótselejtezőt játszanak. Ha Horvátország a harmadik, legfeljebb 15 pontja lesz, pontlevonás esetén 14.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország85
3

11– 5 +6
18
2. Norvégia 8 5 1 2 10– 8 +2 16
3. Horvátország8
4
3
1
16– 5
+11
14*
4. Bulgária 8
2 2 4
7– 9 –2
8
5. Azerbajdzsán 8 1 3 4 6–13 –7 6
6. Málta 8 2 6 3–13 –10 2
* Az UEFA levont egy pontot a horvátoktól.

Október 10., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Olaszország
18.00: Norvégia–Málta
20.45: Horvátország–Bulgária

Október 13., kedd
20.45: Bulgária–Azerbajdzsán
20.45: Olaszország–Norvégia
20.45: Málta–Horvátország

I-CSOPORT

Várható harmadik: Dánia (18.) vagy Albánia (32.)

Az ötcsapatos csoportban a legegyszerűbb a helyzet abból a szempontból, hogy nem kell azt figyelni, ki az utolsó helyezett, hiszen hatodik válogatott híján az összes eredmény számít.

Jelenleg Albánia a harmadik 11 ponttal, de két esélyt is kap arra, hogy feljöjjön a második helyre, maga mögé utasítva Dániát. Ha a dánok kikapnak Portugáliában, Albániának – amely előbb hazai pályán Szerbiával, majd Örményországban lép pályára – legalább két pontot kell szereznie (az egymás elleni összevetésben Dánia a jobb.)

Itt akkor lehet esélye a harmadiknak az egyenes ági kijutásra, ha Dánia idegenben meglepi Portugáliát – ez esetben még Cristiano Ronaldóék is izgulhatnak, visszacsúszhatnak a pótselejzetős helyre.

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 6
5
1 8– 4 +4
15
2. Dánia 7 3 3 1 8– 4 +4 12
3. Albánia 6
3 2 1
7– 3 +4
11
4. Örményország 7 2 5 5–11 –6 2
5. Szerbia* 6 1 1 4 5–11 –6 1

*Szerbiától három pont levonva

Október 8., csütörtök
20.45: Albánia–Szerbia
20.45: Portugália–Dánia

Október 11., vasárnap
18.00: Örményország–Albánia
18.00: Szerbia–Portugália

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik