Csányi Sándor beszámolót vár Koemantól

Vágólapra másolva!
2010.07.06. 15:09
null
Csányi Sándor beszámolót vár Koemantól (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének alakuló ülését követő sajtótájékoztatóján Csányi Sándor elnök bejelentette: Berzi Sándor lett az MLSZ alelnöke és egyben nemzetközi igazgatója. A főtitkári poszton Vági Márton váltja Róka Gézát, aki főtitkárhelyettesként folytatja munkáját. Az elnök elmondta: beszámolót vár Erwin Koeman szövetségi kapitánytól, valamint új nemzeti stadion építését tervezi.

A Magyar Labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlését követően Csányi Sándor, az MLSZ új elnöke, valamint az elnökség tagjai sajtótájékoztatót tartottak.

KATTINTSON  A KÉPRE ÉS
 TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!

„Nagy feladatot vállalt magára az új elnökség – kezdte el a sajtótájékoztatót Csányi. – Sok szereplős játék, sok múlik a médián, az edzőkön és játékvezetőkön is. Végre profi módon szeretnénk működtetni a magyar labdarúgást. A következő hetekben meghozzuk azokat a döntéseket, amelyek szükségesek. Minden területre olyan emberek kerülnek, akik a legmegfelelőbbek a pozícióra" – mondta megválasztása után Csányi.

„Mindent elkövetünk azért, hogy aki focizni akar, annak meglegyen erre a lehetősége. Egyetlen tehetséges gyermeket sem veszíthet el a magyar labdarúgás anyagi okok miatt. Szélesebb társadalmi bázisra szeretnénk helyezni a labdarúgást, ezért ingyenessé kívánjuk tenni az edzői és játékvezetői képzést. Növelni kell a játékosok, de ugyanígy az edzők és a játékvezetők számát is."

Csányi elmondta, azt nem tudja megígérni, hogy egy-két éven belül a magyar klubcsapatok és a válogatott sikeresen fog szerepelni, mert ehhez hosszabb távú intézkedésekre és türelemre van szükség.

HELMECZY NEM KERÜLT BE AZ ELNÖKSÉGBE
Az MLSZ nyolctagú elnökségének tagjai a következők: Anthony Radev, Bánki Erik, Berzi Sándor, Borbély Zoltán, Dankó Béla, Kovács Árpád, Tarsoly Csaba és Vizi E. Szilveszter.

Döntés született arról is, hogy Berzi Sándor lesz az MLSZ alelnöke és egyben nemzetközi igazgatója, Vági Márton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnöke pedig a szövetség főtitkára. Róka Géza főtitkárhelyettesként folytatja.

Újságírói kérdésre válaszolva Csányi hozzátette, nem döntött a szövetség a kapitány ügyében, de a héten találkozik Erwin Koemannal, akinek sorsáról a következő elnökségi ülésen határoznak. Az új elnök beszámolót vár a holland szakembertől.

Csányi Sándor beszélt arról is, hogy mindent megtesznek azért, hogy a rendbontásokat megakadályozzák a pályán és a pályán kívül is, valamint szeretné, ha tiszta lenne a játék. Mindkét ügyben voltak már előkészületek. Az új elnök nemzeti stadion építését tervezi, amelyet a Puskás-stadion helyén kívánnak létrehozni, illetve újra akarja indítani a Bozsik-programot.

Berzi Sándor szerint a magyar válogatottnak nem a most következő, hanem a 2016-os Európa-bajnokságra van esélye kiharcolni a kijutást. Egyrészt akkorra lehet ütőképesebb az együttes, másrészt akkor emelik fel a létszámot a jelenlegi 16 csapatról 24-re.

Vizi E. Szilveszter az MTA elnökeként arra törekedett, hogy minél több magyar tudós maradhasson itthon. A sajtótájékoztatón elmondta: ugyanígy a labdarúgásban is szeretné elérni, hogy a tehetségek ne külföldre menjenek.

CSÁNYI SÁNDOR AZ MLSZ ÚJ ELNÖKE
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik