Csányi Sándort választották az MLSZ elnökének

Vágólapra másolva!
2010.07.06. 11:40
null
Csányi Sándornak (szemben) nem lesz könnyű dolga (Fotó: Németh Ferenc)
A Magyar Labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlésén Csányi Sándort választották a szervezet elnökének. A 89 küldött közül 82-en szavaztak az OTP Bank elnök-vezérigazgatójára.

A küldöttek arról döntöttek, hogy Csányi Sándor legyen-e az MLSZ elnöke, valamint az elnökségi tagokról is szavaznak. A nyílt szavazáson egyhangúlag a bankigazgatót választották meg a szervezet első emberének: Csányira a 89 küldöttből 82 voksolt.

HELMECZY NEM KERÜLT BE AZ ELNÖKSÉGBE
Az MLSZ nyolctagú elnökségének tagjai a következők: Anthony Radev, Bánki Erik, Berzi Sándor, Borbély Zoltán, Dankó Béla, Kovács Árpád, Tarsoly Csaba és Vizi E. Szilveszter.

„Így legalább van hét ember, akinek bizonyítanom kell a következő években" – mondta viccesen az eredmény kihirdetése után az új elnök.

„Életem talán legnehezebb feladatát vállaltam el, s egyáltalán nem biztos, hogy sikeres tudok lenni, de az elkövetkezendő egy évben minden energiámmal a magyar labdarúgás sikeréért fogok dolgozni" – tette hozzá.

Nemes Ferenc, a közgyűlés levezető elnöke az ülés elején lemondott elnökségitag-jelöléséről.

KATTINTSON  A KÉPRE ÉS
 TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!

„Rendkívül fontos közgyűlés a mai, és a rendkívül nehéz négy hónap után lényeges, hogy újra elnöke legyen a Magyar Labdarúgó-szövetségnek. Szeretném, ha Csányi Sándor lenne az MLSZ elnöke, Fontos, hogy ma arról döntsünk, hogy annyi elnökségitag-jelölt legyen, amennyit az alapszabály előír. Ezért köszönöm a bizalmat, de visszavonom a jelölésemet. Az ideiglenes elnökség, úgy érzem, jól ellátta a munkáját" – mondta Nemes.

Még a közgyűlés előtt Borbély Zoltánnal, a Legfőbb Ügyészség szóvivőjével beszélgettünk, akit az új elnökség egyik tagjának jelöltek.

„Meglepett a felkérés, de nagyon örültem, hogy ilyen illusztris társaságba kerültem. A jelöltek mindegyike olyan ember, aki képes lesz maximálisan ellátni a feladatát, és bár nem mindenki a labdarúgásból érkezett, hasznára tud lenni a magyar futballnak. Tréfásan azt is mondhatnám, hogy ahhoz, hogy rántottát süssünk, nem kell tudnunk tojást tojni."

CSÁNYI SÁNDOR AZ MLSZ ÚJ ELNÖKE
 

 

AZ EDDIGI ELNÖKÖK

1901: Jász Géza, 1902: Rákosi Viktor, 1903–1906: Banovits Kajetán, 1907–1915: Kárpáti Béla  
1916: őrgróf Pallavicini György, 1917–1919: Füzesséry Zoltán, 1919–1922: Oprée Dezső, 1922–1923: Friedrich István, 1923–1926: Shvoy Kálmán, 1926–1930: Dréhr Imre, 1930–1932: báró Kray István, 1932–1939: Usetty Béla, 1939–1944: Gidófalvy Pál, 1944–1947: Becskő József, 1947–1950: Ries István, 1950–1963: Barcs Sándor, 1964–1970: Hegyi Gyula, 1970–1974: Terpitkó András, 1974–1978: Kutas István, 1978–1986: Szepesi György, 1986–1988: Somogyi Jenő, 1988–1989: Tisza László, Vadászi Tibor, Varga Miklós, 1989–1994: Laczkó Mihály, 1994–1996: Benkő László, 1996–1997: Laczkó Mihály, 1998–1999: Kovács Attila, 1999–2006: Bozóky Imre, 2006–2010: Kisteleki István, 2010–: Csányi Sándor

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik