- Utolsó módosítás:
- 2011-09-06 00:18:34
Erik Hamrén szerint a hollandok toronymagas esélyesek, a második helyre Finnország is odaérhet
A svéd kapitány minket is vetélytársnak tart
Erik Hamrén, a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bizakodó az Európa-bajnoki selejtezőcsoportok sorsolása után. A szakember szerint Hollandia a favorit, de ők is nyerhetik a csoportot, a második helyre pedig odaérhet Magyarország és Finnország is.
![]() |
Erik Hamrén szerint Finnország és Magyarország is odaérhet a második helyre (fotó: Action Images) |
Bizakodó, de egyben óvatos is Erik Hamrén, a svéd szövetségi kapitány. A Lars Lagerbäcket váltó szakvezető szerint együttese megnyerheti a csoportot, de elismeri, hogy Hollandia a favorit.
„A selejtezők során nemigen vannak könnyű mérkőzések, nézzük meg a vb-kvalifikációkat – mondta el Hamrén az Expressen című lapnak. – Ha akarunk valamit, akkor Moldovát és San Marinót mindkétszer le kell győznünk, és egy jó szerepléssel akár a csoport élén is végezhetünk."
Svédországban elsősorban Németországot és Spanyolországot szerették volna elkerülni, ám a szakember ezzel nem sokat törődik.
„Nem gondolok erre. Vegyük például a 2002-es vb-t, amikor a csoportkörben Nigériával, Argentínával és Angliával kerültünk össze. Igazi halálcsoport volt, mégis megnyertük."
Hamrén hozzátette, mindenképpen Hollandiát tartja a csoport legerősebb csapatának.
„Lenyűgözőek voltak a vb-selejtezők során, még csak pontot sem vesztettek. Ez azért elárul valamit. Mint mondtam, megnyerhetjük a csoportot, de valószínűleg a második helyért fogunk harcolni, amelyben Magyarország és Finnország is vetélytársunk lesz."
A kapitány elmondta, hogy ki fogja kérni a hollandok elleni mérkőzés előtt Victor Elm és Pontus Wernbloom tanácsát is ki fogja kérni, hiszen az ott játszó két futballista is sokat segíthet, hogy meghozza a helyes döntéseket.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- 22:31 Német Kupa: a Bayern búcsúztatta Hajnalékat, és negyedikként elődöntős
- 22:20 Videó: vicces Chelsea-edzés birkózó Torresszel, „bunyózó” játékosokkal
- 22:06 Videó: az Arsenal csatárának óriási szóló góljával döntős Elefántcsontpart
- 21:57 Afrika-kupa: Gervinho továbblőtte a döntőbe Elefántcsontpartot
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Női kézilabda: a szezon végéig Konkoly irányítja a fehérvári csapatot
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







