A kapitány lecserélte önmagát, hogy megállítsa a magyarokat

NEM SZABAD, HOGY ELVAKÍTSON

„Könnyűnek indult, de a végén a szerencse segített” – írta címlapján a 2:1-es siker másnapján megjelent Népsport, és nem tudjuk, annak idején hányan figyeltek fel erre, de az első oldalon megbújt egy kis keretes anyag is, amely csoportbeli nagy riválisaink, a csehszlovákok háza tájáról érkezett. Nemsokára visszatérünk erre, de maradjunk egyelőre a dublini meccsnél.

„Nem szabad, hogy a győzelem fénye elvakítson bennünket” – figyelmeztetett lapunk, mert nem elég, hogy „három-négy nagy gólhelyzet kellett ahhoz, hogy Dunai II végre a hálóba találjon”, tetejébe az írek egy nem éppen váratlan húzással alaposan megzavartak minket: Charlie Hurley, a csapat-, egyben szövetségi kapitány a szünetben lecserélte önmagát, és Frank O'Neill személyében új erőt dobott harcba.

NEHÉZ LESZ HELYTÁLLNI

„Döntő jelentősége volt a fordulatban Hurley önkritikájának: lecserélte önmagát. Helyére O'Neill jött be. A villámgyors csatár jobbszélső lett, Givens középre húzódott be” – vezette fel tudósítónk a 60. perc számunkra mellbevágó eseményét: O'Neill nagy vágtát követő előreíveléséből a második válogatott meccsét játszó 19 éves Don Givens belőtte az egyenlítő gólt.

„A könnyű kezdés után túlságosan elbizakodott játékosaink pánikba estek, a védelem hibát hibára halmozott” – folytatta lapunk, kiemelve egy magyar cserét is, Farkas János beállítását, ugyanis az ő beadásából született meg Bene Ferenc hajrábeli győztes gólja.

„A mérkőzést ugyan megnyertük 2:1-re, ezt jegyzi fel a futballtörténelem, de ha ennek a mérkőzésnek a tanulságait nem vonjuk le, egy hét múlva egy nagyobb tudású ellenféllel szemben nehéz lesz helytállni” – vonta meg a mérleget lapunk.

A ránk váró nagyobb tudású ellenfél Dánia volt, és a mieinket Dublinban feltérképező John Hansen szövetségi kapitány annyit mondott: reméli, a magyarok nem táltosodnak meg egy hét alatt, mert akkor határozott esélyeik vannak.

SENKI SEM EMEL KALAPOT AZ ELŐTT

Dublin után nehéz hete volt a magyar labdarúgásnak: június 11-én az Újpest kétgólos félidei előnyről 3:2-re elveszítette a Newcastle United elleni VVK-döntő visszavágóját, és ezzel a serleg is elúszott, 15-én pedig jött a koppenhágai vb-selejtező, Albert Flórián lábtörésével és a 3:2-es vereséggel.

„Nem okultunk a dublini intő jelekből – írta tudósítónk. – Valaha volt jó csapatunk, tisztelettel fogadták labdarúgóinkat külföldön, és Európa-szerte igyekeztek tőlünk tanulni. Manapság azonban egyre többen jönnek rá, hogy az oroszlán karmai megkoptak. És – mert ez sem mellékes körülmény – jelentős változáson ment át maga a játék is. Ma már nem elég húsz percig játszani. Senki sem emel kalapot az előtt, aki oxforddal is be tudja rúgni a kétforintost a kabátzsebébe.”

ALAPOSAN CSÖKKENT ÖNBIZALOMMAL

Immár nekünk kellett „kaparni” azért a bizonyos harmadik mérkőzésért (pontazonosság esetén az döntött a selejtezőben). Ha szeptemberben nyerünk Prágában, nagy valószínűséggel mi nyerjük meg a csoportot, és utazunk Mexikóba.

A második félidő elején vezettünk 3:1-re, de a vége 3:3 lett. „A nagyszerű ellenfél így is megrettent, presztízsveszteséget szenvedett, és az esetleges harmadik mérkőzésre már alaposan csökkent önbizalommal és a hazai pálya előnye nélkül kénytelen kiállni” – írtuk a kincstár utolsó készletnyi optimizmusát is elhasználva.

A harmadik meccs lehetőségéhez le kellett győznünk idehaza a dánokat és az íreket (megtörtént, 3:0 és 4:0), mehettünk Marseille-be – a többi sajnos ismert: 1:4.

„A mi időnk lejárt” – a végtelenül elkeseredett Mészöly Kálmán nyilatkozata ma már szállóige. „Súlyos kérdések várnak válaszra” – summázott a Népsport.