A címvédő nélkül is erős a mezőny

Vágólapra másolva!
2009.09.24. 10:26
Címkék
Csütörtök este 20 órakor a házigazda Trinidad és Tobago elleni mérkőzésével megkezdődik Egyiptomban a 17. U20-as labdarúgó-vb. A tornák történetének legeredményesebb nemzete, az argentin most nem képviselteti magát, de a 24 résztvevő között így is több remek gárdát találunk. Nézzük meg, melyek érhetnek oda az első helyre, kik lehetnek a torna legnagyobb sztárjai és kik kerülhetnek a magyar csapat útjába!

 

Sokak szerint Douglas Costa Egyiptomban is szárnyal majd (Fotó: Action Images)
Sokak szerint Douglas Costa Egyiptomban is szárnyal majd (Fotó: Action Images)

A címvédő, hatszoros győztes Argentína távollétében is lesz egy nagy esélyes Dél-Amerikából, természetesen Brazíliáról van szó. A kis selecao az idei dél-amerikai U20-as bajnokság győzteseként kvalifikálta magát Egyiptomba, ahol az általános vélemény szerint Douglas Costa lehet a vezére. A Gremio középpályása a brazil keret második legfiatalabb tagja, ám így is kiemelkedik a nyilvánvalóan nem gyenge képességű társai közül. Cselei és játékintelligenciája miatt sokan Ronaldinhóhoz hasonlítják, gyorsaságban sem sokan veszik fel vele a versenyt, és akkor sem jön zavarba, ha szabadrúgást kell elvégeznie az ellenfél tizenhatosának környékéről.

A középpályán az Internacionalt erősítő Giuliano, elöl pedig csapattársa, a Vasco da Gamától kölcsönkapott Alan Kardec tehet még sokat a brazil sikerekért. Hozzájuk hasonlóan a Rogério Lourenco szövetségi kapitány által behívott többi játékos is hazájában futballozik. Az egyiptomi torna után néhány hónappal gyaníthatóan már nem ez lesz a helyzet.

Az afrikai csapatok kiszámíthatatlanságában az is benne van, hogy már a csoportjukból sem jutnak tovább, és az is, hogy valamelyik esetleg a döntőig menetel. Ez Ghánának és Nigériának a múltban kétszer is sikerült, utóbbit erősíti most bizonyos Rabiu Ibrahim is, aki a 2007-es U17-es vb egyik csillaga volt.

Európából gyakorlatilag bármelyik együttes „odaérhet” a végén. Németország utánpótláscsapatai az utóbbi években szinte taroltak, az U17-es és az U21-es válogatottjuk az idén szerzett Európa-bajnoki aranyat, míg a mostani U20-as vb-n való részvételt az U19-es válogatott harcolta ki tavaly azzal, hogy megnyerte a csehországi kontinensviadalt – ahol mi a négy közé jutottunk.

Azon a tornán a németek legeredményesebb játékosa az elődöntőben és a döntőben is betaláló Richard Sukuta-Pasu volt, a Bayer Leverkusen kongói származású csatára valószínűleg most is hallat majd magáról. A fiatalokat irányító, játékosként a Bundesligában 224 meccsen 136 gólt szerző Horst Hrubesch mindenesetre azt várja fiaitól, hogy megmutassák, miért is nyertek tavaly Eb-aranyat, és minden meccsen demonstrálják erőfölényüket.

Azon a bizonyos csehországi viadalon az az Olaszország volt a finálé másik résztvevője, amely szervezett játékával és néhány kiugró egyéni teljesítménnyel Afrikából is éremmel térhet haza. A tavalyi U19-es Eb-n öt meccsen hét gólt kaptak az olaszok, mégis a védelmük lehet sikerük kulcsa. Vincenzo Fiorillóban a szakma Gianluigi Buffon utódját látja – nem véletlen, hogy már a Sampdoria felnőttcsapatában is bemutatkozott –, míg Michelangelo Albertazzit az új Franco Baresiként emlegetik. Az ifjú középső védőt 16 éves korában vitte volna az Arsenal, ám ő úgy döntött, hogy a Milanban marad.

Utánpótlásszinten a spanyolok mindig is bivalyerősek (vagy inkább bika?) voltak, nem lenne eget rengető meglepetés, ha esetleg az október 16-i kairói döntőn is érdekelve lennének. Már csak azért sem, mert a jelenlegi keretük magját a 2007-es U17-es vb-n ezüstérmet szerző csapat alkotja. Érdekesség, hogy két éve Dél-Koreában Nigériától kaptak ki a fináléban, a „zöld sasokkal” pedig most egy csoportba kerültek, így törleszthetnek valamit a tavalyelőtti fiaskóból.

Akkori legnagyobb sztárjuk, Bojan Krkic most combsérülése miatt nem tarthat társaival, akik között azonban így is találunk nem egy nagy tehetséget. A kapuban ott van rögtön Sergio Asenjo, aki az Atlético Madrid első számú hálóőrének számít, a középpályán pedig a 17 éves kora óta az Arsenalt erősítő Fran Mérida, valamint a Real Madridtól idén nyáron a Getaféba kerülő Daniel Parejo alkothat nagyot.

Csehország két éve a Kanadában megrendezett U20-as vb-n egészen a döntőig jutott – ott 2–1-re kikapott Argentínától –, a Fiorentina által az Anderlechtnek kölcsönadott Ondrej Mazuch már annak a gárdának is alapembere volt, a mostani védelem pedig ugyancsak köré épül. Támadásban a Tomás Rosickyhez hasonlított Jan Morávek lehet a kulcsfigura, aki tavasz óta a Schalkéban pallérozódik.

Anglia, akárcsak a felnőttek között, utánpótlásszinten sem szokott remekelni a világeseményeken. A háromoroszlános fiatalokat ennek ellenére nem lehet leírni, hiszen többségük Premier League-ben szereplő klub játékosa, még ha azokban nem is játszanak kulcsszerepet.

Az öreg kontinens hatodik képviselője a magyar csapat, amelynek múltjáról, jelenéről már több cikket is olvashattak oldalunkon, így most nem írunk róla bővebben.

Azt viszont mindenképpen érdemes megnézni, kikkel kerülhetnek össze a mieink az egyenes kieséses szakaszban. Ehhez persze először tovább kellene jutnia az Egervári-csapatnak, ami viszont nem elérhetetlen cél, mivel egyik csoportellenfelünk sem tűnik legyőzhetetlennek (Hondurasról már olvashattak nálunk, míg Dél-Afrikát és az Egyesült Arab Emírségeket a következő napokban mutatjuk be).

Ha Németh Krisztiánék megnyerik csoportjukat, akkor az E-jelű négyes másodikjával kerülnek össze a nyolcaddöntőben. Ez első ránézésre a cseh csapat lehet, azonban Mazuchék remeklése és a brazilok botladozása esetén utóbbiakkal is összefuthatunk. Persze nem törvényszerű, hogy e két együttes jut majd innen tovább, Costa Rica és Ausztrália is beleszólhat a továbbjutás kérdésébe.

Ha a mieink másodikként jutnak tovább, akkor a B-csoport második helyezettje vár rájuk. Itt már egy fokkal könnyebb tippelni, hiszen az első világversenyén részt vevő Tahiti továbbjutására csekély az esély. Venezuela éppenséggel bravúrral odaérhet az első két hely valamelyikére, ám sokkal valószínűbb, hogy ezeken a spanyol és a nigériai csapat osztozik majd.

A csoport harmadik helyéről is a tizenhat közé lehet kerülni (a négy legjobb harmadik jut tovább), ha ily módon lépünk tovább az F-csoportból, akkor a C- vagy a D-csoport győztesével csatázhatunk a negyeddöntőért. Előbbi jó eséllyel a német válogatott lesz, míg utóbbiban az Anglia, Uruguay, Ghána hármasból végezhet valamelyik gárda az élen (az üzbég fiataloktól ezúton kérünk elnézést a lebecsülésükért).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik