Vukasin Polekszics: Kiegyenlített és kemény meccs lesz Podgoricában

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2023.06.16. 07:04
null
Nem nagy stadion a podgoricai, de annál félelmetesebb: a montenegrói szurkolók az első perctől az utolsóig űzik-hajtják kedvenceiket, akik a szerbektől elszenvedett vereség után jószerével győzelmi kényszerben lépnek pályára szombaton a magyar válogatott ellen (FOTÓ: GETTY IMAGES)
Az utóbbi idők eredményessége és a Bulgária ellen mutatott meggyőző játék táplálhatja a magyar szurkolók optimizmusát, ugyanakkor a statisztikai adatokból is kiolvasható, acélosabb gárda vár a magyar válogatottra, mint amilyen legutóbbi ellenfele volt. A hazánkban tíz évet légióskodó Vukasin Polekszics szerint forró hangulat várható a podgoricai Városi Stadionban.

FUTBALLTÖRTÉNETI SIKERRE KÉSZÜL szombaton Podgoricában a magyar válogatott, hiszen a Montenegró ellen eddig lejátszott három mérkőzésén még nyeretlen. Persze aligha az jelenti a játékosoknak a legfőbb motivációt, hogy újabb nemzet legyen „kipipálva”, sokkal inkább az, hogy a három pont megszerzésével közelebb kerülhet az egyenes ági Európa-bajnoki kvalifikációhoz. Az eddigi selejtezők alapján kidomborodni látszanak az erőviszonyok, s amint az a sorozat előtt is sejthető volt, az első kalapból sorsolt magyar, illetve a szerb és a montenegrói válogatott közötti versenyfutásban dőlhet el, melyik kettő lesz ott biztosan a 2024-es németországi tornán.

A G-CSOPORT SZOMBATI PROGRAMJA
15.00: Litvánia–Bulgária, Kaunas (Tv: Spíler2)
18.00: Montenegró–MAGYARORSZÁG, Podgorica (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A Bulgária ellen a Puskás Arénában aratott magabiztos 3–0-s győzelem után felerősödtek az optimista hangok – azok után, hogy együttesünk sorra megleckéztette az európai labdarúgás elitjét, a nála gyengébbnek ítélt válogatott ellen is eredményesen, látványosan futballozott, amire korábban ritkán volt képes. A magyar szurkolók okkal bizakodnak a montenegrói vendégjáték előtt, hiszen az esélyes ezúttal Magyarország. Ha összehasonlítjuk a két válogatott játékosállományát, megállapítható, a magyar becsült piaci értéke mintegy két és félszerese a montenegróinak, többen játszanak jegyzett bajnokságban, mint szombati vetélytársunk keretéből, no meg az utóbbi időben nagyszerű eredményeket szállított Marco Rossi szövetségi kapitány együttese. Ezzel szemben Montenegró a helyi sajtó értékelése szerint 2017-ben aratott legutóbb zajos győzelmet saját közönsége előtt – akkor Romániát verte meg vb-selejtezőn.

 

Csakhogy a szombati ellenfél lényegesen acélosabb gárda, mint amilyen a márciusi volt, s talán érdemes megjegyezni, abból a csapatból, amely 2019 szeptemberében – ha csak előkészületi mérkőzésen is, de – legyőzte Marco Rossi együttesét, Milan Mijatovics, Zsarko Tomasevics, Riszto Radunovics, Vukan Szavicsevics, Szead Haksabanovics, Danijel Petkovics, Marko Jankovics, Vladimir Jovovics és Sztefan Mugosa is tagja a jelenlegi keretnek. A társaság egy része június 5. óta együtt készül, hétfő óta pedig teljes létszámmal hangol: Sztefan Szavics és Sztevan Jovetics is csatlakozott, mindketten edzenek. Hogy milyen taktikával rukkol ki Miodrag Radulovics szövetségi kapitány, már csak azért is nehéz megmondani, mert a legutóbbi négy mérkőzésen négy különböző felállásban küldte pályára az együttest, három-, illetve négyvédős rendszert is alkalmazott. Ami viszont kiolvasható az idei, Bulgária (1–0), valamint Szerbia (0–2) elleni mérkőzés InStat-statisztikáiból, hogy több kapura (tartó) lövéssel próbálkozott, több párharcot nyert meg, hatékonyabban cselezett, többször tört be a támadóharmadon, illetve a tizenhatoson belülre, több ellentámadást vezetett és többször szerzett labdát ellenfeleinél, s inkább a jobb oldalon vezetett támadást, de a balról veszélyeztetett többet. Ugyanakkor kevesebbet birtokolta a labdát, kevesebbet és pontatlanabbul passzolt, s több átadást engedett vetélytársainak a támadások építése során.

Nikola Krsztovicsra nagyon kell majd figyelniük a magyar hátvédeknek (FOTÓ: AFP)
Nikola Krsztovicsra nagyon kell majd figyelniük a magyar hátvédeknek (FOTÓ: AFP)

 

Noha a magyar futballisták hozzászokhattak már a fantasztikus meccshangulathoz, a szombati mérkőzés helyszínéül szolgáló podgoricai Városi Stadionban is forró lesz a légkör. A létesítményt semmilyen szempontból sem lehet a Puskás Arénához hasonlítani, hivatalos befogadóképessége alig haladja meg a tizenegyezret, ugyanakkor igazi katlan, amelyben az ellenfelek kellemetlenül érezhetik magukat. Úgy hírlik, nagy az érdeklődés a magyar válogatott vendégjátéka iránt – csakúgy, mint tizenöt évvel ezelőtt.

„Montenegró függetlenségének első meccse előtt nagy volt a várakozás az országban, telt ház volt a mérkőzésen – emlékezett vissza a 2007-es mérkőzésre a tizennégyszeres válogatott Csizmadia Csaba, az NB II-es Gyirmót FC Győr nyáron kinevezett vezetőedzője. – Az első percben vezetést szereztünk, nem volt benne a meccsben a vereség, ám Montenegró egyenlítése után úgy szurkoltak a helyiek, hogy belehajszolták a csapatot a győzelembe. Kicsi stadion a podgoricai, a drukkerek a játéktérhez nagyon közel ülnek vagy állnak, jó a hangulata. A házigazdák normálisan fogadtak, nem provokáltak minket, de fel kell készülni az ellenfél tipikusan balkáni mentalitására. A magyar válogatott jobb csapat, ám figyelni kell, a mieink nehogy belemenjenek az adok-kapokba, mert az veszélyes lehet. Azt kell játszanunk, mint eddig, s akkor kiderül, hogy egyénileg és csapatként is a mieink az erősebbek.”

 

A 2006 és 2017 között tíz éven át Magyarországon légióskodó montenegrói Vukasin Polekszics szerint ötven-ötven százalék az esélye a két válogatottnak a győzelemre.

„Mindkét csapatnak kulcsfontosságú a mérkőzés, nem várható szórakoztató foci, eredménycentrikus felfogásban léphetnek pályára a felek – mondta lapunknak a Tatabánya, a Debrecen, a Kecskemét, a Pécs, a Vasas és a Békéscsaba korábbi kapusa.  – Kiélezett meccsre számítok, megelőlegezem, kemény csata lesz. Minden montenegrói mérkőzésen paprikás a hangulat, néha túlzottan is, a legutóbbi, Szerbia elleni Eb-selejtező balhéja miatt a lelátó egy részét nem is nyithatják meg szombaton. Ettől függetlenül csaknem tízezer néző várható, s ilyen létszámú szurkolósereg olyan hangulatot teremt, mintha másutt negyven-ötven ezren lennének a stadionban. Magam sem találom az okát, de különleges a Gradszki Stadion atmoszférája. Kilencven perc intenzív szurkolásra készülhet a magyar válogatott, s olyan miliőre, amilyenben bármelyik ország csapatának nehéz játszania. A szerbektől elszenvedett vereség után roppant fontos ez az összecsapás Montenegrónak, győzelmi kényszer nyomja, ezért bátor támadójátékot várok tőle, hiszen ki ellen és mikor akarna pontokat szerezni, ha nem a közvetlen vetélytárs ellen?! Amióta Miodrag Radulovics a kapitány, próbál látványosabban futballozni az együttes, de a játék nem feltétlenül párosul eredményességgel. Nekem tetszik a munkája, a labdarúgók szeretik, jó közösséget alkotnak. Sztefan Szavics és Sztevan Jovetics személyében két klasszisa van a csapatnak, s érdemes figyelni Nikola Krsztovicsra, a DAC támadójára, aki ragyogó idényen van túl, képességei alapján a top öt bajnokság egyikébe is eljuthat – úgy tudom, sok ajánlata van. Az NB I-ből válogatott kerettagok, mint Sztefan Loncsar és Driton Camaj is ügyesek, jó erőkből állunk. Masszív Montenegróra számíthatnak, bár Adam Marusics hiánya érzékeny veszteség. A Lazio játékosa a jobb, illetve a bal szélen is jó teljesítményre képes, kiválásával gyengült a válogatott, de biztos vagyok benne, lesz, aki pótolja. Ugyanakkor jó kérdés, mi Magyarország gyenge pontja, ezt egyelőre nem látom. Ütőképes csapat Marco Rossié, kíváncsian várom, mire megy egymással a két együttes. Minden meccsen ott vagyok a Puskás Arénában, drukkolok a magyaroknak, játsszanak bárki ellen – kivéve persze, ha Montenegróval!”

Mirko Vucsinics lőtte a montenegrói futballválogatott történetének első gólját – éppen a mieink ellen (FOTÓ: AFP)
Mirko Vucsinics lőtte a montenegrói futballválogatott történetének első gólját – éppen a mieink ellen (FOTÓ: AFP)

A program

G-CSOPORT
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 3–0 (3–0)

Budapest. G:Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (40.)
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–0)
Podgorica. G:Vlahovics (78., 90+6.)
Szabadnapos: Litvánia

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária
Montenegró–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia
Bulgária–Szerbia
Szabadnapos: Montenegró

Szeptember 7., csütörtök
Szerbia–Magyarország
Litvánia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária
Litvánia–Szerbia
Szabadnapos: Magyarország

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia
Magyarország–Szerbia
Szabadnapos: Montenegró

Október 17., kedd
Litvánia–Magyarország
Szerbia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia2 24–0+46
2. MAGYARORSZÁG1 13–0+33
3. Montenegró2 111–2–13
4. Litvánia1 10–2–20
5. Bulgária2 20–4–40
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik