U21-es Eb: A nevében utánpótlás, valójában nem az – Michael Boris

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 06:43
null
Michael Boris elárulta, kinek szurkol a Magyarország–Németország mérőzésen (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK vezetőedzője, a korábbi szövetségi tréner Michael Boris beszélt a jövő héten kezdődő U21-es, részben magyar rendezésű Európa-bajnokságról.

 

– Nem zavarom?
– Nem, dehogy, éppen itthon vagyok – válaszolta lapunknak a 45 éves német Michael Boris, az MTK Budapest vezetőedzője, a magyar U19-es és U21-es válogatott korábbi szövetségi edzője. – A ZTE elleni meccs után egy hét szabadságot adtam azoknak a játékosoknak akiknek nincs válogatott kötelezettségük, élvezzék a családdal töltött időt. Én ezalatt itthonról dolgozom, várom a folytatást.

– Vágjunk a közepébe: miért jó a magyar futballnak, hogy Szlovéniával közösen U21-es Eb-t rendezhet?
– A legfontosabb, hogy Magyarország rendezőként selejtező nélkül részt vehet az Európa-bajnokságon, ez nagy előny. Láthattuk az elmúlt években, milyen nehéz kijutni erre az eseményre. Másrészt ezt a tornát a világon mindenhol figyelemmel kísérik, nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában is. A fiatal futballisták így mindenkinek megmutathatják képességeiket. Nem mellesleg jobban megismeri a világ Magyarországot.

– A magyar válogatott keretét átalakította a koronavírus, többek között kiesett két MTK-játékos, Schön Szabolcs és Nagy Zsombor, szedán pedig a csapatkapitány Demjén Patrik. Milyen teljesítményt vár az együttestől?
– Nagyon nehéz helyzet, nem tudhatjuk, mikor és kinek a tesztje lesz pozitív. Bármelyik csapatnál előfordulhat, vannak, akiket jobban sújt, másokat kevésbé. Tény, estek ki játékosok a keretből, de így is minőségi csapata van Gera Zoltánnak, sok, nemzetközi tapasztalattal felvértezett játékossal, például a szintén MTK-nevelésű Balogh Botonddal, aki Olaszországban játszik. Nehéz csoportba került az együttes, ám ha jó napot fognak ki a fiúk, bárkire veszélyesek.

Jelentős erőpróba
A magyar–szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság március 24-én kezdődik, a mieink Székesfehérváron 21 órától Németországgal játsszák első csoportmérkőzésüket. Három nappal később 18 órától az új Bozsik Arénában Romániával küzdenek meg, március 30-án ismét a Mol Aréna Sóstóban lépnek pályára, 18 órától Hollandia lesz az ellenfél. A négy csoportból az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe.

– Nagyobb figyelmet fordít az MTK-sok teljesítményére az Európa-bajnokságon?
– Az egész tornát nyomon követem, a mi játékosainkat természetesen kiemelten. Boldog vagyok, hogy ilyen sok futballistánk ott lehet a viadalon, klubunk a fiatalokra épít. Schön Szabolcs és Nagy Zsombor kiesése dacára Varju Benedek, Kata Mihály, Mezei Szabolcs, Palincsár Martin személyében négy játékosunk is ott van a keretben, plusz Bíró Bence tartalékként.

– A játékosok nagy része klubja első csapatában játszik, ám ez utánpótlástorna. Miben más?
– A nevében utánpótlás, valójában nem az. Ha megnézzük a németeket, ott mindenki a német első és másodosztályban játszik. Persze előfordul, hogy csak a tartalékcsapatban, de ott vannak a felnőttkeret közelében. Valójában felnőttszínvonalú mérkőzéseket látunk majd.

– Az U21-es együttes az A-válogatott előszobája, miért van az, hogy kevés fiatal tudja magát beverekedni a felnőttcsapatba?
– Jó kérdés. Miután kiöregedett valaki az utánpótlásból, és nem került fel egyből a felnőttkeretbe, nem kell elkeserednie. Ha megfelelő teljesítményt nyújt, megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Erre jó példa Géresi Krisztián, aki sérülései után, huszonhat évesen játszhat először az A-válogatottban. Az ajtó nyitva áll mindenki előtt, elég egy jó idény. Nézzük meg Varga Roland példáját, aki előző együttesében, a Ferencvárosban partvonalon kívülre került, majd az MTK-ban olyan teljesítményt nyújtott, hogy ismét behívta Marco Rossi.

– Korábban csaknem három évig dolgozott az U21-es válogatottnál, Gera Zoltán kikérte valamiben a véleményét az Európa-bajnokság előtt?
– Nem, de szerintem mindent tud a segítségem nélkül is. Amióta az MTK-nál dolgozom, folyamatosan kapcsolatban állunk, a játékosaim állapotáról mindig egyeztetünk, de külön az Eb-ről nem beszéltünk.

– Sok válogatott acélos kerettel érkezik, kik a legnagyobb esélyesek a győzelemre?
– Hollandia nagyon erős, nincs olyan játékosa, aki egyénileg kiemelkedne, ők csapatként jók. Németország is ott lehet a végelszámolásnál, soraiban Youssoufa Moukokóval, akire érdemes lesz figyelni: a Dortmund játékosa kivételes tehetség, és még csak tizenhat éves.

– Kinek szurkol szerdán a Magyarország–Németország meccsen?
– Természetesen Magyarországnak!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik