U19-es Eb-selejtező: „A továbbjutásért utaztunk Hollandiába”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 19:48
Férfi U19-es labdarúgó-válogatottunk szerdán megkezdi szereplését a hollandiai Eb-selejtező tornán, első ellenfele Szlovénia lesz. A Marcus Jahn szövetségi edző vezette magyar csapat vasárnap elutazott a minitorna helyszínére, ahol a szlovén, a holland, valamint a máltai korosztályos együttessel mérkőzik meg a következő napokban. Mindhárom mérkőzést az Amszterdamhoz közeli Lissében rendezik – adta hírül az mlsz.hu.

A magyar válogatott lesz a torna legfiatalabb együttese, a keretből heten is 2000-es születésűek (a sorozatban az 1999. január 1-je után született futballisták vehetnek részt), ők tagjai voltak a tavaszi U17-es Európa-bajnokságon hatodik helyen végző válogatottnak. A csoportból két gárda jut tovább a tavaszi elitkörbe, ahonnan majd a csoportelsők kvalifikálják magukat a júliusi finnországi U19-es Európa-bajnokságra – tette hozzá a szövetség honlapja.

„Azzal a céllal jöttünk Hollandiába, hogy kiharcoljuk a továbbjutást – mondta az mlsz.hu-nak Marcus Jahn a megérkezést követően. – Úgy érzem, erős keretet tudtunk összerakni, amelyben hét fiatalabb játékos is helyet kapott, akik az U17-es Európa-bajnokságon már bizonyították rátermettségüket. Motiváltan, jó hangulatban készül a csapat, ezért a stáb is optimistán várja az első mérkőzést, amelyen a fizikailag erős, remek támadójátékú szlovénok ellen lépünk pályára. A hollandok számítanak a torna favoritjainak, míg a magyar és a szlovén válogatott nagyjából hasonló erőt képvisel, ezért a szerdai meccs kulcsfontosságú lehet. Apró részletek dönthetnek, de szervezett, fegyelmezett játékkal legyőzhetjük a szlovénokat, és nagy lépést tehetünk a továbbjutás felé.”

U19-ES EB-SELEJTEZŐ
4. CSOPORT (HOLLANDIA)
1. FORDULÓ (OKTÓBER 4.)
16.00: Hollandia–Málta
19.00: Magyarország–Szlovénia

2. FORDULÓ (OKTÓBER 7.)
13.00: Szlovénia–Málta
16.00: Hollandia–Magyarország

3. FORDULÓ (OKTÓBER 10.)
18.00: Szlovénia–Hollandia
18.00: Málta–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bese Balázs (Budaörs), Varga Ádám (Puskás Akadémia)
Védők: Krebsz Máté (Ajka), Mocsi Attila (Videoton FC), Berdó Máté (Paksi FC), Majnovics Martin (Mattersburg), Bolla Bendegúz (Videoton FC), Csóka Dániel (Wolverhampton)
Középpályások: Lustyik Levente (MTK Budapest), Schafer András (MTK Budapest), Csonka András (Ferencváros), Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Kiss Bence (Haladás), Palincsár Martin (MTK Budapest)
Támadók: Szerető Krisztofer (Stoke City), Bévárdi Zsombor (Siófok), Kundrák Norbert (Ferencváros), Bencze Márk (Vitesse), Torvund Alexander (Videoton FC), Szabó Levente (Genoa)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik