Női válogatott: bronzérmes a magyar csapat a Balaton-kupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.30. 21:53
Bronzérmes lett a magyar női labdarúgó-válogatott a Balatonfüreden zajló 5. Balaton-kupán, miután a vasárnapi helyosztón 3–2-re legyőzte Romániát.

A magyar szövetség (MLSZ) beszámolója szerint a román együttes a 38. percben szerzett vezetést, majd az 56. percben megduplázta az előnyét. A házigazda Csiszár Henrietta révén a 72. percben szépített, majd Nagy Ágnes góljával a 82. percben egyenlített. A győzelmet érő gól Csiszár érdeme, aki fejesével a 84. percben eldöntötte a bronzmeccset.

„A csapat nem először mutatta meg, hogy hatalmas szívvel tud küzdeni, és vesztes állásból képes megfordítani egy meccset” – nyilatkozta a szövetség honlapjának Markó Edina. A szövetségi kapitány szerint ugyanakkor jó lenne, ha csapata azt is megtanulná, „hogyan lehet megszerezni és megtartani a vezetést” már a mérkőzés elejétől.

NŐI LABDARÚGÁS, BALATON-KUPA
A 3. HELYÉRT

Magyarország–Románia 3–2 (0–1)
Magyarország:
Németh Júlia – Tóth Alexandra (Papp Dóra, 88.), Tálosi Szabina (Szeitl Szilvia, a szünetben), Szabó Viktória, Pinczi Anita, Hummel-Smuczer Angéla (Csányi Diána, 63.), Csiszár Henrietta, Fenyvesi Evelin, Magyarics Zoé (Kocsán Petra, 79.), Rácz Zsófia (Mosdóczi Evelin, a szünetben), Nagy Lilla (Nagy Ágnes, a szünetben)
G: Csiszár (72., 84.), Nagy Á. (82.), ill. Bianca-Marilena (38.), Iuliana (56.)

DÖNTŐ
Szerbia–Fehéroroszország 6–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik