U17-es női Eb-sel.: nem sikerült a bravúr, nem jutottunk ki

Vágólapra másolva!
2017.03.18. 15:43
A magyar női U17-es labdarúgó-válogatott Szerbiában 1–0-ra kikapott Írországtól az Európa-bajnoki selejtező elitkörének harmadik fordulójában, s mivel a skótok 2–1-re legyőzték a szerbeket, a mieink a csoport harmadik helyén végeztek, ezzel minden esélyüket elveszítették arra, hogy kijussanak a csehországi kontinenstornára.

Női U17-es válogatottunk a skótok elleni 1–1-gyel kezdte meg szereplését a szerbiai Eb-selejtező elitkörben, majd 1–0-ra legyőzte a szerbeket, így két forduló után négy ponttal, a kvartett élén várta a szintén négy ponttal álló írek elleni utolsó csoportmérkőzést. Mivel csak a csoportelsők biztos résztvevői az Európa-bajnokságnak, a találkozó tétje óriási volt: a csehországi Eb-n való részvétel.

Magyar női válogatott még sosem harcolta ki selejtezőben az Eb-részvételt – 2005-ben rendezőként egy korosztályos csapatunk ugyanakkor már szerepelt kontinensviadalon –, így nem túlzás azt állítani, hogy történelmi jelentőségű meccs várt a mieinkre. Elutazott a találkozóra Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint a szövetség vezetőségének több tagja is, illetve szép számú magyar szurkolótábor biztatta a lányokat a belgrádi (azon belül zimonyi) Zemun-stadionban – számolt be róla az mlsz.hu. a skótok elleni 1–1-gyel kezdte meg szereplését a szerbiai Eb-selejtező elitkörben, majd 1–0-ra legyőzte a szerbeket, így két forduló után négy ponttal, a kvartett élén várta a szintén négy ponttal álló írek elleni utolsó csoportmérkőzést. Mivel csak a csoportelsők biztos résztvevői az Európa-bajnokságnak, a találkozó tétje óriási volt: a csehországi Eb-n való részvétel.

Magyar női válogatott még sosem harcolta ki selejtezőben az Eb-részvételt – 2005-ben rendezőként egy korosztályos csapatunk ugyanakkor már szerepelt kontinensviadalon –, így nem túlzás azt állítani, hogy történelmi jelentőségű meccs várt a mieinkre. Elutazott a találkozóra Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint a szövetség vezetőségének több tagja is, illetve szép számú magyar szurkolótábor biztatta a lányokat a belgrádi (azon belül zimonyi) Zemun-stadionban – számolt be róla az mlsz.hu.

„ELMONDHATATLANUL CSALÓDOTTAK VAGYUNK”
„Elmondhatatlanul csalódottak vagyunk, mert végül egy távoli szabadrúgásgóllal maradtunk alul egy olyan mérkőzésen, amelyben benne volt a jobb eredmény elérése. Jól kezdtük a találkozót, irányítottuk a játékot, és a gól sem törte meg a játékunkat. Az egész csapat példásan küzdött, a játékosok mindent megtettek a pályán, sajnos az ellenfél kapufája után a hálóba pattant a labda, a mi kapufánk után pedig kifelé. A második félidőre annyira elfáradtak a lányok, hogy már nem tudtak higgadtan futballozni, pontatlan lett a játékunk, nem jó döntéseket hoztunk, és nem tudtunk kiegyenlíteni. Közel jártunk a célunk eléréséhez, és az utolsó pillanatban buktunk el, ez érthetően mindenkit nagy csalódottsággal tölt el” – értékelt a mérkőzést követően Schumi Dorottya szövetségi edző.

A magyar válogatott kezdte aktívabban a meccset, mégis az írek szerezték meg a vezetést, a 13. percben Payne szabadrúgását követően a labda a keresztlécről a gólvonal mögé pattant (0–1).

A gól után az írek nem siettették a játékot, de nem tudták megtartani a labdákat, így a mieink mezőnyfölényben játszottak, és több ígéretes akciót is vezettek. Az ellenfél kapuja előtt azonban hiányzott az a plusz a játékunkból, amire szükség lett volna a helyzetek kialakításához. Adódott azért lehetőség az egyenlítésre, a 34. percben Vachter Fanni távolról a keresztlécet találta telibe, így a szünetig maradt az egygólos ír vezetés.

A második félidő elején az agresszívan letámadó írek akarata érvényesült, nehezen tudtuk kihozni a térfelünkről a labdát, az ellenfél a labdaszerzései után többször is átjátszotta a védelmünket, ám kimaradtak a helyzetei. Schumi Dorottya két cserével próbálta stabilizálni a játékunkat, Pusztai Sára és Kovács Eszter állt be. Az ír válogatott nem tette meg azt a szívességet, hogy beáll védekezni és próbálja megtartani az egygólos előnyt, így hiába kellett gólt szereznünk, ritkán jutottunk el az ellenfél kapuja elé.

Az utolsó negyedórára a játékosok minden erőtartalékukat mozgósították, támadóbb szellemű lett a csapat, azonban hiába szorítottuk be a hajrában a riválist a kapuja elé, nem sikerült feltörni az ír védelmet – az eredmény nem változott a lefújásig.

Győzelmével Írország biztosította a helyét a csehországi Európa-bajnokságon, míg a mieink a harmadik helyen zárták a tornát.

U17-ES NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
ELITKÖR, 4. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Írország 0–1 (0–1)
MAGYARORSZÁG:
Terestyéni Anna – Nagy Virág, Kovács Laura, Fördős Beatrix, Csolti Réka – Pulins Brigitta, Tolnai Katalin (Pusztai Sára, 52.) – Czellér Dorottya, Vachter Fanni (Dorner Dóra, 73.), Pintye Vivien – Nagy Vanessza (Kovács Eszter, 52.)
G: Payne (13.)

A csoport másik mérkőzésén
Szerbia–Skócia 1–2

A csoport végeredménye: 1. Írország 7 pont, 2. Skócia 5, 3. MAGYARORSZÁG 4, 4. Szerbia 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik