Válogatott: Bogdánék már ki is próbálták az Eb-labdát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.18. 13:12
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai alig pár nappal a vasárnapi kijutást követően máris kipróbálhatták a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság hivatalos labdáját, a Beau Jeu-t (Szép Játék).

Az Adidas MTI-hez eljuttatott szerdai közleményéből kiderült, hogy a részt vevő válogatottak november végéig megkapják az Eb-labdákat, így a játékosoknak hat hónapjuk lesz arra, hogy ismerkedjenek velük. A magyar válogatott tagjaival az Adidas már most megismertette az új modellt.

„Ami a 2016-os Európa bajnokság hivatalos labdáját illeti, kapusként a legfontosabb, hogy minél kiszámíthatóbb legyen, ne szitáljon a levegőben. Az első tapasztalatok szerint ez a labda kezelhető és stabil, de alapvetően nagyon gyors. Öröm lesz vele ennyi idő után nagy tornán játszani. Nagyon várom!” – számolt be első benyomásairól Bogdán Ádám, a nemzeti együttes Liverpoolban futballozó hálóőre.

Lovrencsics Gergő szerint megfelelő a súlya a labdának, így gyorsat és erőset lehet vele lőni, kinézete pedig visszafogott, letisztult, ami nagyon tetszik neki.

„Remélem, hozzásegít minket minél több magyar gólhoz Franciaországban” – mondta a Lech Poznan támadója.

Az Eb hivatalos labdája (Fotó: Adidas)
Az Eb hivatalos labdája (Fotó: Adidas)

A gyártó Adidas 18 hónapon keresztül tervezte a november 12-én bemutatott Beau Jeu-t. A szakemberek megtartották a 2014-es világbajnokságon használt Brazuca legjobb tulajdonságait, de fejlesztettek a tapadásán és a repülés közbeni láthatóságán. A két modell egyébként ugyanolyan formájú panelekből áll össze, mivel a 2014-es innováció nagyon népszerűvé vált a játékosok körében.

A dizájnban, ahogy a korábbi években, ezúttal is a rendező ország színei a meghatározóak.

A magyar labdarúgó-válogatott 44 év után szerepelhet ismét a kontinensviadalon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik