Román-magyar: Piturca vágya - még legalább hét pont 2014-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.06. 19:05
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Victor Piturca a Magyarország elleni Eb-selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón elmondta, ha tíz ponttal tudnák zárni az őszt, jelentősen megnőnének az esélyek a sikeres kvalifikációt illetően.

A román csapat 1–0-s görögországi sikerrel kezdett, szombaton Magyarországot fogadja, kedden Finnországba látogat, november 14-én pedig Észak-Írországot látja vendégül. Piturca úgy véli, bármilyen bukás negatívan hathat a csapatra, viszont ha legalább 10 ponttal zárják 2014-et, akkor közel kerülhetnek a franciaországi

„Ez az ősz nagyon kemény a válogatott számára, a legnehezebb csoportriválisokkal találkozunk. Győznünk kell Magyarország ellen, hazai pályán pontokat kell szerezni. Ha pozitív eredményt érünk el, és Finnországban is jól teljesítünk, akkor az esélyeink rendkívül megnőnek a sikeres kvalifikálást illetően. Aztán jön az északírek elleni mérkőzés, ahol folytatni kell. Bármilyen bukás károsítaná a légkört és rossz hatással lenne a csoportban elfoglalt helyezésre is. Ezen a vonalon kell tovább haladnunk, ha az őszt legalább tíz ponttal tudnánk zárni, a sikeres selejtező esélyei nagyon megemelkednének" – nyilatkozta a román szövetségi kapitány. Piturca úgy véli, bármilyen bukás negatívan hathat a csapatra, viszont ha legalább 10 ponttal zárják 2014-et, akkor közel kerülhetnek a franciaországi

„Ez az ősz nagyon kemény a válogatott számára, a legnehezebb csoportriválisokkal találkozunk. Győznünk kell Magyarország ellen, hazai pályán pontokat kell szerezni. Ha pozitív eredményt érünk el, és Finnországban is jól teljesítünk, akkor az esélyeink rendkívül megnőnek a sikeres kvalifikálást illetően. Aztán jön az északírek elleni mérkőzés, ahol folytatni kell. Bármilyen bukás károsítaná a légkört és rossz hatással lenne a csoportban elfoglalt helyezésre is. Ezen a vonalon kell tovább haladnunk, ha az őszt legalább tíz ponttal tudnánk zárni, a sikeres selejtező esélyei nagyon megemelkednének" – nyilatkozta a román szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik