Román-magyar: „Ha vezetnek a románok, nem lesz magyarellenesség”

Vágólapra másolva!
2014.09.26. 14:21
Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke tart az idegengyűlölő megnyilvánulásoktól, az UEFA ugyanis figyelmeztette a román tagszervezetet, hogy súlyos következményekre számíthat, ha magyarellenes megnyilvánulások lesznek a lelátón.

A pénzbírság és a következő mérkőzés zárt kapuk mögötti lejátszásának elkerüléséért Burleanu találkozott a szurkolói csoportok vezetőivel, akik megoldásként azt javasolták, hogy a román válogatott már az első percekben szerezze meg a vezetést – számolt be az erdely.ma.

A tavaly szeptemberben rendezett román–magyar vb-selejtező (3–0) után a FIFA 90 ezer svájci frankos bírságot szabott ki a román szövetségre. A találkozó megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók idegengyűlölő rigmusokat (többek között „Kifelé a magyarokkal az országból!”) skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak – emlékeztet a lap.erdely.ma.

A tavaly szeptemberben rendezett román–magyar vb-selejtező (3–0) után a FIFA 90 ezer svájci frankos bírságot szabott ki a román szövetségre. A találkozó megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók idegengyűlölő rigmusokat (többek között „Kifelé a magyarokkal az országból!”) skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak – emlékeztet a lap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik