Nagy Antal: Dzsudzsák nem vezéregyéniség

– Emlékszik arra a gólra, amelyet Vincze István, a „Pilu" a meccs hajrájában lőtt Allen McKnight kapujába?
– Ha akarnám, sem tudnám elfelejteni – mondta az egykori harminckétszeres válogatott Nagy Antal a Nemzeti Sportnak. – Az északírekkel Budapesten lejátszott világbajnoki selejtező volt az utolsó válogatottságom. Alaposan megszenvedtünk ellenük. Pedig azon az estén, 1988 októberében még mindenki reménykedett, hogy a magyar futball újra magára talál. Nem sokkal korábban ismét Mezey György lett a szövetségi kapitány, és emlékszem, az északírek elleni találkozót megelőzően elszánt hangulatú beszédet mondott.

– Volt is alapja a reménykedésünknek, hiszen az a világbajnoki selejtezőcsoport nem tűnt túl nehéznek. Spanyolország, Írország, Észak-Írország és Málta ellen kellett kivívni a jogot, hogy ott legyünk az 1990-es olaszországi világbajnokságon.
– A cél egyértelmű volt, megcsípni legalább a második helyet a spanyolok mögött, és máris mehetünk a vébére. Sohasem felejtem el, hogy bejött az öltözőnkbe Deák Gábor, az akkori sportvezetőség első embere egy másik fontos elvtárssal, és azt mondta: Mindent bele, fiúk, ki kell jutnunk a vébére! Micsoda álságos szöveg volt, hiszen ők akkor már pontosan tudták, hogy a Honvéd játékosai ellen titokban egy hónapja nyomoznak egy állítólagos bundameccs miatt.

– A híres-hírhedt Debrecen–Honvéd találkozó...
– Egy meccs, amely nem sokban különbözött a többitől. Azt mondják, bunda volt, én viszont egy fillért sem kaptam. Döntetlen lett, a Debrecen bent maradt. Ez 1986-ban történt, aztán két évvel később lecsaptak a Honvéd játékosaira. Az a vicc, hogy állítólag a debreceniek jelentettek fel bennünket, holott ők akarták a megegyezést, és ők jártak jól. Valaki kapott húszezer forintot, de én meg nem mondom, hogy ki volt az. Az viszont biztos, hogy a magyar futballt beáldozták, tönkretették, lejáratták. Állítom, ma is ennek isszuk a levét.

– Nem túlzás ez?
– Szó sincs róla. Ahogy az imént ön is felsorolta a csoportbeli ellenfeleinket, igenis reális esélyünk lett volna a kijutásra. Mezey György keze alatt újra ütőképes válogatott alakult, de a politika, egy vergődő rendszer végnapjai más forgatókönyvet írtak. Az elvtársak el akarták terelni az emberek figyelmét, és hosszú-hosszú évekre tönkretették a labdarúgást. Meggyőződésem, ha akkor eljutunk Olaszországba, a sportág talpra áll, és egészen más irányt vesz.

(...)

– Térjünk vissza a mába és az északírekhez: mit gondol, a mostani Európa-bajnoki selejtezőcsoport hasonlóan jó, mint az akkori csoportbeosztás?
– Ha az akkori csapatunk lenne, azt mondanám, tökéletes a sorsolásunk. Verhető ellenfelek, elérhető első vagy második hely. Csak hát a védelem nem úgy áll majd fel, hogy Sallai Sándor, Nagy Antal, Mészöly Géza, Sass János. A csatársorban pedig nem Kiprich Jóska és Hajszán Gyula szerepel.

– Vagyis?
– Vagyis aggódom a válogatott miatt. Néztem a finnek elleni meccset, és nem lettem optimista. Sem a taktika, sem a játék nem győzött meg. A csapatnak, ha továbbjutási álmokat dédelget, itthon mindegyik ellenfelét le kell győznie. Viszonylag egyszerű matematika ez... Azonban kérdem én: látott ebben a magyar csapatban fantáziát, vezéregyéniséget és legalább öt meghatározó futballistát?

– Dzsudzsák Balázs...
– Dzsudzsák Balázs nem vezéregyéniség. Ő jó futballista, aki igazán erős együttesben tud kibontakozni. Tőle ne várja senki, hogy a hátán viszi a csapatot, ő csak egy fogaskerék a gépezetben. És ez a legnagyobb baj: hiányoznak az igazi egyéniségeink, az olyan játékosaink, akitől tart az ellenfél, és akiktől mi, szurkolók is elvárhatjuk, hogy fazont szabjanak a játéknak.

A TELJES INTERJÚT, AMELYBEN NAGY ANTAL GYURCSÓ ÁDÁMRÓL ÉS KOVÁCS ISTVÁNRÓL IS BESZÉL, VALAMINT ELMONDJA A VÉLEMÉNYÉT A HONVÉD JELENLEGI HELYZETÉRŐL, A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA.