Női U17-es válogatott: győzelemmel zártunk Lvivben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 15:19
A Lvivben rendezett UEFA Development Torna zárónapján Lévay Andrea együttese 3–1-re legyőzte a házigazda ukránokat.





A skótok U19-es csapatától elszenvedett 3–2-es vereség után szombat reggel a házigazda ukránok ellen lépett pályára női U17-es válogatottunk. A mieink egyik legjobb játékosa, Kaján Zsanett a pénteki mérkőzésen megsérült, ezért az ő szerepeltetését nem kockáztatta meg a szakmai stáb.

Jól kezdtük a meccset, az 5. percben Szabó Viktória futott el a bal oldalon, az alapvonal közeléből visszagurított az érkező Csányi Diánához, aki magabiztosan használta ki a ziccert, és megszerezte a mieink vezető találatát. A folytatásban többet birtokoltuk a labdát, de sok volt a pontatlanság a pályán, a játék tördelésére berendezkedő hazaiak sikerrel állították meg az akcióinkat.

A második félidő elején az ukránok egyenlítettek, de a folytatásban feljavult a játékunk, és a 60., majd 62. percben is szereztünk egy-egy gólt, előbb Grúber Brigitta volt eredményes egy jobb oldali akció végén, majd az előző találatnál gólpasszt adó Krascsenics Petra lőtt a hálóba Szakonyi Emese passzából, így alakult ki a 3-1-es végeredmény.

„Kaján Zsanett hiánya kicsit visszafogta a csapatot, nem játszottunk jól, kapkodtunk, idegesen játszottunk, sok volt a pontatlan passzunk – mondta a lefújás után Lévay Andrea az mlsz.hu-nak. – Többen mélyen tudásuk alatt teljesítettek ma, de a második félidei cserék felrázták a társaságot, és két góllal eldöntöttük a meccset. A tegnapi mérkőzés sokat kivett belőlünk, és a korai kezdési időpont sem volt ideális, de a játékosok becsületesen küzdöttek, és a visszafogott teljesítmény ellenére megérdemelt győzelemmel zárták a tornát."

Női U17-es UEFA Development Torna
Ukrajna–Magyarország 1–3 (0–1)
Magyarország: Samu Anna – Andriska Renáta (Nagypál Fatima, 70.), Horti Boglárka (Balázs Eszter, 70.), Vancsik Viktória, Szabó Viktória – Fenyvesi Evelin, Krascsenics Csilla (Rozmis Gabriella, 41.) – Kocsán Petra (Szakonyi Emese, 47.), Csányi Diána (Bokor Adrienn, 66.), Diószegi Fanni (Grúber Brigitta, 47.) – Krascsenics Petra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik