Magyar-román: Nem volt jogos a magyarok tizenegyese - Goian

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 07:50
A Magyarország–Románia mérkőzést (2–2) követően a vendégek védője, Dorin Goian – a második gólunk előtt őt látta szabálytalannak a játékvezető, mielőtt büntetőt ítélt – az NSO-nak elmondta, nem érezte jogosnak a mieink tizenegyesét.

„Elégedettek lehetünk az eredménnyel, hiszen az utolsó percben sikerült egyenlítenünk, még ha egy kis szerencse is kellett ehhez" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a lefújást követően a román csapat védője, Dorin Goian.

„Nem futballoztunk igazán jól, de azért jöttünk, hogy legalább egy pontot szerezzünk. Még játszunk a magyarokkal Romániában, és lesz azon kívül is több meccsünk, meglátjuk, mi fog történni" – fogalmazott a román labdarúgó, aki szerint a mieink tizenegyese, amely előtt Wolfgang Stark játékvezető őt látta szabálytalannak, nem volt jogos.

„Az én véleményem egyértelműen az, hogy nem volt jó döntés tizenegyest ítélni" – mondta kérdésünkre a védő.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik