Egervári: Nemcsak a megfelelő önbizalom megszerzése a cél

Vágólapra másolva!
2012.08.13. 18:28
null
Egervári Sándor és Dzsudzsák Balázs is bízik benne, hogy jól alakul a válogatott számára a következő néhány nap (fotó: Szabó Miklós – archív)
A magyar labdarúgó-válogatott szerdán Izrael ellen utolsó felkészülési mérkőzését vívja a szeptemberi világbajnoki selejtezők kezdete előtt. A nemzeti csapat mától készül együtt az összecsapásra Telkiben, Egervári Sándor szövetségi kapitány a mai sajtótájékoztatón elmondta: természetesen győzelmet vár csapatától szerdán is.

„Szeretnénk olyan játékra törekedni, mint a júniusi két mérkőzésen. Minden csapat annyit tud kezdeményezni, amennyit az ellenfél hagy, nyilván ez Prágában volt nehezebb, ám erőn felül vállaltuk a támadójátékot az írek ellen is, és ha egy gólt szerzünk a hat helyzetből, akkor győztesen tudunk levonulni a mérkőzés után” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

DZSUDZSÁK REMÉLI, A VÁLOGATOTT LELKIERŐT AD NEKI
„Összességében egyelőre nagyon jól érzem magam az új klubomnál, élvezem az edzőm bizalmát, és ezzel természetesen nem is szeretnék visszaélni. A válogatott meccs azonban mindig jól jön, mert összehozza a társaságot. Újabb szintfelmérő áll előttünk, úgy érzem, egyre jobb játékot tudunk felmutatni, remélem, ez folytatódik” – mondta a nyáron az orosz FK Krasznodarhoz igazoló Koman Vladimir.

„Volihoz [Koman Vladimir – a szerk.] hasonlóan mi is négy meccsen vagyunk túl, sajnos mondhatom, hogy egyben életem legrosszabb szezonkezdésén is, hiszen négy vereséget szenvedtünk. Örülök, hogy ezt a sorozatot most a válogatott mérkőzés megtöri, hiszen ilyenkor nem a legjobb a hangulat a klubcsapatnál. Remélem, hogy a válogatott lelkierőt tud adni, pozitív gondolatokkal tölt el. A csapatnál edzőkérdés is van, de ilyen is előfordul a futballéletben, ezt is fel kell tudni dolgozni” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón a Dinamo Moszkva középpályása, Dzsudzsák Balázs.

„A csehek elleni válogatott mérkőzés óta a hátammal bajlódtam, múlt hét óta mondhatom magam százszázalékosnak, akkor játszottam az első tesztmeccsemet is. Két hónap kiesett, de remélem, hogy hamarosan sikerül kivívnom a helyem az új edzőnél is és a szeptemberi válogatott mérkőzésekre jó formában leszek” – mondta Juhász Roland, aki még nem játszott tétmeccset az új idényben.

„Ami örömteli volt a júniusi előrelépésben, hogy rendkívül vállalkozó futballt mutattunk be, és ezért nemcsak a támadók, hanem a védők is sokat tettek. Ez természetesen a világbajnoki selejtezőkön is ellenfélfüggő lesz. Szeretnénk a hollandok ellen is 70:30 százalék arányban birtokolni a labdát, de ez egy holland csapattal szemben nem lehet reális elvárás. Viszont szerdán szeretnénk többet tartózkodni az ellenfél támadóharmadában, és természetesen nem csak gólhelyzeteket kialakítani” – mondta Egervári Sándor.

„Fontos, hogy három héttel a vb-selejtezők kezdete előtt összejött a csapat, és hogy le tudtuk kötni az Izrael elleni mérkőzést. Technikás, gyors, kreatív futballt játszó ellenfél lesz, jó erőfelmérő, amelyen nemcsak a megfelelő önbizalom megszerzése lesz a cél, hanem már most megkezdjük a mentális felkészülést szeptemberre, mert nehéz csoportba kerültünk, de nem szabad lemondani a világbajnokságról.”

A kapitány természetesen hiányolja a sérülteket, de mint mondta, bízik a válogatott új tagjaiban is, akik júniusban biztató teljesítményt nyújtottak.

„Ebben az évben is sérülésekkel bajlódunk. És itt nemcsak Gera Zoltánra és Hajnal Tamásra gondolok, hanem Rudolf Gergelyre is, aki még csapat nélkül van és az NB II-es Nyíregyházánál edz vagy Elek Ákosra, aki viszontagságos időszak után még csak most kapcsolódott be a felkészülésbe a Diósgyőrnél. Tehát vannak hiányzó alapembereink, de ez nem jelenti azt, hogy a ránk váró mérkőzésen, a jelenlegi összeállításban ne tudnánk két vállra fektetni az ellenfelet. Ennek érdekében meg is teszünk mindent. Természetesen jó lenne, ha az általunk optimálisnak vélt tizenegy lehetne a pályán, de erre most csak törekedni tudunk. Megfelelő képességű játékosaink vannak, reméljük, a közelmúltban bemutatkozott Mészáros Norbert, Szakály Péter és Gyurcsó Ádám is képes lesz arra, hogy még többet mutasson meg magából, és feledtetni tudja a hiányzókat” – mondta Egervári, aki ugyanakkor az összeállításról még nem beszélt.

„Ma meg holnap tartunk egy edzést, szerdán pedig jön a mérkőzés. Mivel ma találkoztam csak a játékosokkal, így arra még nem tudok választ adni, ki mennyi lehetőséget kap majd. A nemzetközi szabályok hat cserét engedélyeznek, de nem feltétlenül szeretnénk kimeríteni ezt. A Bulgária elleni mérkőzésen előre elhatároztuk a cseréket, de nem voltunk elégedettek sem magunkkal, sem a játékosokkal, így önkritikát gyakoroltunk. Szeretnénk azokat a játékosokat minél többet pályán látni, akik várhatóan a szeptemberi vb-selejtezőkön is lehetőséget kapnak” – mondta a kapitány, aki elárulta, Andorrát és Törökországot Mészöly Géza, Hollandiát pedig Mezey György fogja feltérképezni a válogatott stábja számára.

EGERVÁRI VÁLOGATOTTJA KÉT VÁLLRA FEKTETNÉ IZRAELT
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik