U16: a válogatott kikapott a szerbektől, a harmadik helyen zárt Izraelben

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.12.12. 15:47
A magyar U16-os válogatott lejátszotta utolsó mérkőzését is az izraeli nemzetközi tornán, Pisont István szövetségi edző együttese 1–0-s vereséget szenvedett a szerb korosztályos csapattól, és ezzel a harmadik helyen végzett a viadalon.

A mieink az első két játéknap döntetlenje után a hibátlan mérleggel álló, a tornát már két forduló után megnyerő szerb együttessel mérkőztek meg. Pisont István a Hrabina Alex – Csábi Mihály (Erdős Gábor, 70.), Asztalos Dávid, Bobál Dávid, Tamás Krisztián – Kerékgyártó Dávid (Farkas Zoltán, 71.), Németh Márió – Bereczki Dániel, (Tóth László, 60.), Szántó Gergő (Ács Ádám, 54.), Vallejos Dominique (Popgeorgiev Pantelis, 60.) – Bobál Gergely összeállításban szerepeltette együttesét.

Az első félidőben a mieink futballoztak fölényben, remek iramot diktáltunk, jó néhány tetszetős, látványos akciót vezetett az együttes. A félidő második felében a szerbek nehezen tudtak kijönni a szorításból, ám a helyzeteinket ezúttal sem sikerült pontosan befejezni, így gól nélküli döntetlennel zárult a játékrész. A fordulás után feljött az ellenfél, és az 54. percben megszerezte a vezető találatot, amellyel végül megnyerte a mérkőzést.

Szerbia három győzelemmel az első helyen zárta a tornát, s miután a görögök és az izraeliek ma 1–1-es döntetlent játszottak egymással, a mieink a harmadik helyet szerezték meg.

„A szerbek elleni mérkőzés remek erőfelmérő volt számunkra, ma már láthatóan jobb állapotban volt a csapat, mint az első két mérkőzésen, szép dolgokat láttam a futballistáimtól – értékelt Pisont István a találkozó után. – A támadójátékunk is feljavult, a befejezések azonban ezúttal sem sikerültek. A második félidőben látható volt a feszített program okozta fáradtság a játékosaimon, nem tudtunk akkora iramot diktálni, mint az első játékrészben, és a szerbek ezt kihasználva megszerezték a győzelmet jelentő gólt. Az elmúlt négy napról összességében elmondható, hogy rendkívül hasznos, színvonalas tornán vehettünk részt, amelyen fontos nemzetközi tapasztalatra tehettek szert a futballisták. A játékunk kapcsán lehet ugyan némi hiányérzetem, de a hozzáállással elégedett voltam, a megbeszélt taktikai elemeket többé-kevésbé sikerrel valósította meg a csapat. Köszönettel tartozom a kluboknak, akik rendkívül jó fizikális állapotban bocsátották rendelkezésünkre a keret tagjait, ebből a szempontból nem lehetett panasz a futballistákra."

 

A TORNA VÉGEREDMÉNYE
1. Szerbia 9 pont
2. Görögország 2 pont (2–3)
3. Magyarország 2 pont (1–2)
4. Izrael 2 pont (3–5)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik