Két éve a máltaiak megbuktatták Bozsikot, szerdán törleszthetünk

Vágólapra másolva!
2008.10.14. 18:11
Málta nem bővelkedik labdarúgó sikerekben, hiszen az ország válogatottja 51 éves története során mindössze négy tétmérkőzést tudott megnyerni. Ennek ellenére a szigetországi együttes az elmúlt 12 évben nem kezdett ilyen rosszul egyetlen selejtezősorozatot sem, mint ahogy a 2010-es vb-selejtezőket. Így, az sem kizárt, hogyha Torghelléék győznek szerdán Máltán, akkor az Dusan Fitzel szövetségi kapitány állásába kerülhet.
Torghelle (balra) harciasságára Máltán is szükség lesz
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Torghelle (balra) harciasságára Máltán is szükség lesz
Torghelle (balra) harciasságára Máltán is szükség lesz
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Torghelle (balra) harciasságára Máltán is szükség lesz

Magyar-máltai örökmérleg

A két csapat eddig tíz mérkőzést játszott, ezeken hét magyar győzelem mellett egy máltai siker és két döntetlen született, a összesített gólkülönbség 24-6 a magyar válogatott javára. Máltán ötször találkoztak a csapatok, Ta'Qaliban magyar szempontból három győzelem egy döntetlen, egy vereség a mérleg, a gólkülönbség 11-5 Magyarország javára.
Málta három forduló után pont nélkül és 0-10-es gólkülönbséggel az utolsó helyen áll a vb-selejtezők európai zónájának 1. csoportjában.

Ezzel a szigetország válogatottja az összes európai csoportot figyelembe véve a – 11-es gólkülönbséggel álló Észtország után a második legrosszabb mérleggel rendelkezik.

Ennyire gyengén legutóbb az 1998-as vb-selejtező sorozatot kezdte Málta. Akkor három meccs után szintén pont nélkül és 0-18-as gólkülönbséggel állt az együttes.

Pedig a máltai labdarúgás egyébként sem bővelkedik sikerekben, hiszen 1957-es első hivatalos válogatott találkozójuk óta (3–2-es vereség Ausztriától) mindössze négy tétmérkőzésen tudtak győzni, emellett pedig néhány döntetlen szerepel még a dicsőséglistán.

Számunkra fájó emlék, hogy a máltai labdarúgás legnagyobb sikerei közül három is Magyarország ellen született. Az 1990-es labdarúgó-vb selejtezői során kétszer is döntetlent játszottunk Málta ellen (1–1 és 2–2), 2006-ban pedig Bozsik Péter szövetségi kapitány állásába került a máltai 2–1-es vereség.

AZ A BIZONYOS MÁLTAI MECCS...



Szerdán fordulhat a kocka: amennyiben Erwin Koeman együttese megszerzi második győzelmét tétmérkőzésen, úgy a máltai szövetségi kapitányi posztot 2006 januárja óta betöltő Dusan Fitzel távozhat tisztségéből. Erről maga a szakember nyilatkozott.

„A Dánia elleni meccs volt a leggyengébb meccsünk a sorozatban, a magyarok elleni találkozót követően átgondolom hogyan tovább, hogy van-e egyáltalán tovább” – nyilatkozta Fitzel.

A máltaiak keretben egyébként mindössze négy légiós van: a kapus Justin Haber a Ferencváros-tulajdonos Kevin McCabe csapatában, a Sheffield Unitedben tartalék Michael Mifsud, a Coventry csatára, Etienne Barbara egy negyedik ligás német amatőrklub, a Verl játékosa, míg Andre Schembri a Carl Zeiss Jena támadója.

Vele kapcsolatban nem árt tudni, hogy azon a bizonyos 2006-os meccsen ő szerezte a máltaiak mindkét gólját, és többek között őt szerződteték a nyáron a német harmadosztályba visszaeső együttes vezetői az Augsburghoz szerződő Torghelle Sándor helyére.

A magyar csapatból egyébként éppen Torghelle volt eredményes 2006-ban. Az ő talaltával, vagy inkább találataival most is kiegyeznénk, és persze azzal is, ha Dusan Fitzel már nem akarná irányítani a máltaiakat a szerdai meccs után.

A máltai válogatott kerete

Kapusok Andrew Hogg (Valletta), Justin Haber (Sheffield United), Mario Muscat (Hibernians)
Védők Ian Azzopardi (Sliema), Shaun Bajada (Birkirkara), Roderick Briffa (Sliema), Jonathan Caruana (Hibernians), Luke Dimech (Valletta), Brian Said (Marsaxlokk), Kenneth Scicluna (Valletta), Stephen Wellman (Marsaxlokk), Aaron Xuereb (Hibernian)
Középpályások: Gilbert Agius (Valletta), Roderick Bajada (Sliema), Cleavon Frendo (Valletta), George Mallia (Birkirkara), Udo Nwoko (Leixoes), Jamie Pace (Valletta), Ivan Woods (Sliema)
Csatárok Etienne Barbara (Verl), Michael Mifsud (Coventry), Terence Scerri (Hibernian), Andre Schembri (Carl Zeiss Jena)


AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 3 2 1 6–2 +4 7
2. Svédország 3 1 2 2–1 +1 5
3. Portugália 3 1 1 1 6–3 +3 4
4. Magyarország 3 1 1 1 3–2 +1 4
5. Albánia 3 1 1 1 3–2 +1 4
6. Málta 3 3 0–10 –10 0

KÖVETKEZIK
2008.10.15. Málta–Magyarország
2008.10.15. Portugália–Albánia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik