Egyelőre távol Afrikától – este közelebb kerülhetünk hozzá

Vágólapra másolva!
2008.09.06. 11:46
A selejtezők nyitó meccse előtt mindig lehet bizakodni. Jó a játékosok formája, jó a hangulat, biztató a játék. Lehet a statisztikákat böngészni, lehet az ellenfél gyengeségeit elemezni. Aztán 90 perc alatt úgyis kiderül, hogy a válogatott a pályán mit tud mutatni. Huszonkét éve nem jutott ki Magyarország labdarúgó világbajnokságra, és a Dánia elleni mérkőzés újabb út kezdetét jelzi. Egyelőre távol vagyunk Afrikától – a 19.45-kor kezdődő selejtező megmutatja, közelebb tudunk-e kerülni hozzá.
Az utolsó eligazítás: Dánia ellen már tétre megy a játék
Fotó: Farkas József
Az utolsó eligazítás: Dánia ellen már tétre megy a játék
Az utolsó eligazítás: Dánia ellen már tétre megy a játék
Fotó: Farkas József
Az utolsó eligazítás: Dánia ellen már tétre megy a játék

Jó előjel is lehet a helyszín a magyar–dán labdarúgó világbajnoki-selejtező előtt: a Puskás Ferenc Stadionban (illetve a Népstadionban) ugyanis még sosem kapott ki nemzeti csapatunk az északi ellenféltől. Persze a statisztikát úgy is lehet forgatni, hogy ne nekünk mutasson kedvező képet: legutóbb 25 éve, 1983-ban sikerült a magyar válogatottnak legyőznie Dániát. A legutóbbi találkozó 1994-ben 3–1-es dán győzelmet hozott.

A mintegy tizenöt év alatt annyi mindenképpen változott, hogy bár a magyar válogatott sem kapaszkodott feljebb (sőt…), a jelenlegi dán csapat sem hasonlítható a ’92-es Eb-győztes társasághoz. A „dán dinamitok” inkább Európa középmezőnyének első felébe tartoznak, mint az élcsapatok közé, ettől persze még jelentős játékerőt képviselnek. Hajnal Tamás, a Borussia Dortmund légiósa szerint a csapat egyértelműen a három pontra hajt.

„A DÁNOK LESZÁLLÓ ÁGBA KERÜLTEK"

„Reményeinket táplálhatja, hogy a válogatott középpályássora megerősödött. Ha az összetételét vesszük, valamint azt, hogy a játékosok neves csapatokban játszanak, talán kijenthetjük, hogy húsz esztendeje nem volt ilyen acélos ez a csapatrész. Tőlünk független ok a reménykedésre, s lehet, nem illik előhozakodni vele, de a dánok az elmúlt egy-másfél évben leszálló ágba kerültek. Ezt nem csak az eredmények, hanem a mutatott játék is bizonyítja. Már nem európai élcsapat, úgyhogy hazai pályán akár nyerhetünk is ellene. Ami általában az esélyeinket illeti: a negyedik hely a realitás, de a portugálok és a svédek mögé kis szerencsével odaérhetünk.” – elemzett Bicskei Bertalan, a magyar edzőképzés vezetője, volt szövetségi kapitány
„Hozzánk nem jut el a negatív kritika, nem halljuk, hogy a szakemberek, esetleg szurkolók eleve leírnak bennünket, és esélytelennek titulálnak a vb-selejtezőkön. Mi csak edzünk és készülünk. Készülünk arra, hogy szombaton legyőzzük a dánokat...” – mondta a Nemzeti Sportnak.

A vendégek (nem meglepő) szintén mindenképpen győzni akarnak: a legutóbbi Eb- és vb-selejtezőkön is rendkívül erős csoportba kerülő dánok mindenképpen jó rajtot akarnak venni.

„Számomra csak a három pont megszerzése elfogadható. Csakúgy, mint szerdán, Portugáliában. Alaposan feltérképeztük ellenfeleinket, tiszteljük is őket, azonban úgy vágunk neki mindkét mérkőzésnek, hogy mi vagyunk a jobbak” – mondta Daniel Agger, a Liverpool védője.

„A magyar csapat egyénileg kitűnő erőkből áll, de csapatként valamiért nem működik megfelelően, legalábbis ezt tapasztaltam azokon a felvételeken, amelyeken ellenfelünk játékát elemeztem – mondta Morten Olsen. – Akadnak gondjaink, hiszen Nicklas Bendtner vádlija még nem jött rendbe, Jon Dahl Tomasson játéka sem biztos, és a hamadik számú kapusunk véd majd, ám ennek ellenére fontos, hogy győzelemmel kezdjünk, és bár Portugáliába is pontért, pontokért utazunk, tudjuk, hogy a magyar válogatott ellen nagyobb sanszunk van a sikerre. Favoritként pedig illik három pontot szerezni.” – elemzett a meccs előtt a dán kapitány.

Erwin Koeman kifejezetten visszafogottan latolgatta az esélyeket, de csapatától erőszakos és bátor játékot vár.

„Agresszív játékot várok a csapatomtól, de biztos vagyok benne, hogy a vendégek is valami hasonlóval készülnek – mondta a magyar szövetségi kapitány. – Azonban nem engedhetjük meg, hogy a dánok túlzottan belelendüljenek, netán vérszemet kapjnak, ezért már az első perctől fogva nagyon oda kell figyelnünk minden egyes játékhelyzetnél.”

„Tisztában vagyok azzal, hogy már tétmérkőzés következik, de higgyék el, nem lehet egyik pillanatról a másikra csodát tenni. Bizony látom én is, bőven van lemaradásunk. Ezért inkább maradok a realitások talaján, és a fokozatos előrelépésben hiszek. Hosszú távon csakis így lehetünk sikeresek. Komolyan, néha úgy érzem, sokan már a dél-afrikai világbajnokságon látják a csapatomat. Persze én szeretném a leginkább, hogy csoportelsőként kijussunk, de elég csak a világranglistán elfoglalt helyezésünkre tekinteni, és máris rádöbbenhetünk, hogy ennek eléréséért még sokat és keményen kell dolgoznunk” – tette hozzá.

Azt pedig mi tesszük hozzá: a munkát bizony nagyban segítené szombat este egy győzelem a Puskás Ferenc Stadionban.

LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐ, 1. CSOPORT

MAGYARORSZÁG–DÁNIA
Helyszín: Puskás Ferenc Stadion
KÖVESSE ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Kezdés: 19.45 (Tv: RTL Klub)
Játékvezető: Alain Hamer (luxemburgi)
Asszisztensek: Francis Crelo, Christian Holtgen (luxemburgiak)
MAGYARORSZÁG: Babos Gábor 18/–25 – Szélesi Zoltán 16/0, Juhász Roland 37/3, Vanczák Vilmos 32/0, Bodor Boldizsár 14/0 – Vadócz Krisztián 13/2, Dárdai Pál 51/5 – Gera Zoltán 53/16, Hajnal Tamás 24/3, Huszti Szabolcs 33/6 – Torghelle Sándor 25/7
Szövetségi kapitány: Erwin Koeman
DÁNIA: Stephan Andersen 1/–2 – Lars Jacobsen 16/0, Martin Laursen 50/2, Daniel Agger 19/2, Christopher Poulsen 1/0 – Christian Poulsen 57/3, Daniel Jensen 37/2, Martin Vingaard 3/1 – Dennis Rommedahl 79/16, Marc Nygaard 6/0, Jon Dahl Tomasson 100/51
Szövetségi kapitány: Morten Olsen
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik