A magyar válogatott a döntőben vágna vissza a németeknek a vereség miatt

Vágólapra másolva!
2008.07.21. 12:36
Vasárnap este véget értek a csehországi U19-es Európa-bajnokság csoportkörének küzdelmei. Az már korábban is ismert volt, hogy Németország és Magyarország érdekelt lesz az elődöntőben, míg Bulgária és az előzetesen nagy favoritnak tartott Spanyolország búcsúzik, vasárnap pedig az is biztossá vált, hogy a B-csoportból Olaszország és Csehország jutott be a legjobb négy közé, Anglia és Görögország számára pedig véget ért a torna.
A németek elleni vereség már a múlt, következik az olaszok elleni elődöntő
Fotó: Mirkó István
A németek elleni vereség már a múlt, következik az olaszok elleni elődöntő
A németek elleni vereség már a múlt, következik az olaszok elleni elődöntő
Fotó: Mirkó István
A németek elleni vereség már a múlt, következik az olaszok elleni elődöntő

A B-csoport küzdelmei tartogattak több izgalmat a semleges drukkerek számára, hiszen az utolsó játéknap előtt még mind a négy együttesnek volt esélye a továbbjutás kiharcolására. A házigazda csehek az Eb eddigi legélvezetesebb és leggólgazdagabb mérkőzését játszották egymással, a 4–3-as olasz győzelem pedig az olasz és a cseh válogatott továbbjutását eredményezte.

A csoport élén záró olasz válogatott trénere, Francesco Rocca érthetően elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után. „Két céllal érkeztünk erre a tornára: kijutni a világbajnokságra és eljutni az elődöntőig. Mindkét feladatot sikerült teljesítenünk, nagyon elégedett vagyok.”

Kollégája, a cseh Jakub Dovalil is elismerte, hogy a vasárnap esti mérkőzésen az olasz volt a jobb csapat. „Az ellenfél jobban játszott, a mérkőzés nagyon látványos volt, ami a szurkolóknak nagyon tetszett. Nem örülök a vereségnek, de a lényeg, hogy ott vagyunk az elődöntőben. Boldog vagyok, hogy vagy a magyar vagy a német csapat ellen játszhatunk, mert mind a két együttes a korosztály legjobbjai között van.” Mint pár órával később kiderült, a házigazda a német válogatottal találkozik majd.

Az angol együttes hiába brillírozott Görögország ellen, a másik mérkőzés eredménye nem kedvezett nekik, így a harmadik helyen zártak a csoportban. Brian Eastick ennek megfelelően csalódottan nyilatkozott. „Nem kérdés, hogy mi voltunk a jobb csapat, és helyenként nagyon látványosan játszottunk. Azonban ez a győzelem sem juttatott el minket a négy közé, a srácok nagyon el vannak keseredve. Ma berúgtuk a helyzeteinket, míg az olaszok ellen elszórakoztuk őket, ez döntötte el a sorsunkat.”

Görög részről elismerték az angolok teljesítményét, és bár a továbbjutás nem sikerült, így is nagyon örülnek annak, hogy Európa nyolc legjobb korosztályos csapata közé jutott az együttes.

Az A-csoportban favoritként búcsúzó Spanyolország számára a bolgárok elleni magabiztos győzelem jelenthetett némi vigaszt, és természetesen az, hogy kijutottak a világbajnokságra. „Az első két meccsünkön nem volt szerencsénk, ma Fortuna is mellénk szegődött. Elsődleges célunk a vb-részvétel kiharcolása volt, és ezt sikerült elérni. Az utóbbi két évben mi nyertünk, most valaki máson a sor, szinte lehetetlen háromszor egymás után az élen végezni. Négy éve irányítom az U19-es együttest, de ez a legerősebb torna amin eddig részt vettünk.



Az Eb-n a leggyengébb teljesítményt nyújtó bolgár együttesnél úgy nyilatkoztak, számukra így is hasznos volt a torna, és továbbjutási reményeik már a magyarok elleni első találkozón elszálltak. „Nem elég, hogy kikaptunk, de három-négy fontos játékosunk is megsérült, így nem maradt sok esélyünk”– vélte Mihail Madanski.

A számunkra legfontosabb találkozón a tartalékos Sisa-csapat 2–1-es vereséget szenvedett Németországtól, így csoportmásodikként végzett, és készülhet az olaszok elleni, szerdai elődöntőre.

„A németek voltak az esélyesek, de sok jó megmozdulást láttam a mi csapatunktól is, persze a vereség miatt nem lehetek teljesen elégedett. Ellenfelünk fizikailag nagyon erős volt, és bár sokan mondják, hogy a német együttesek játékából hiányoznak a váratlan megoldások, az ötletesség, de tegnap ezt is láthattuk tőlük – nyilatkozta Sisa Tibor szövetségi edző. – Ők tűnnek a legerősebb együttesnek a mezőnyben, de természetesen szeretnénk visszavágni nekik – a döntőben.”

Horst Hrubesch érthetően nagyon elégedett volt, hiszen csapata az Eb-n egyedüliként kilenc pontot gyűjtve zárta a csoportkört. „Nagyon jól kezdtünk, de sok helyzetet elszórakoztunk, úgy éreztem, a meccs bizonyos szakaszaiban hiányzott a fegyelem a játékunkból. A gólszerzőink jól játszottak, de ez a siker mégis a csapat érdeme volt.”

SZURKOLÁS A TESÓNAK

Simon Attila és Simon Ádám a Haladás két játékosa. A családban még akad futballista: Ádám ikertestvére, András a Liverpool játékosa. Vasárnap lévén a két tesó útnak indult, hogy a helyszínen szurkoljon az ,,öcskösnek”. Attila amúgy rekorder: az előző évben bajnok lett az NB I-ben (miután játszott a Vasas-MTK meccsen), az NB II-ben (télen kölcsönadták a Haladásnak, és négy góllal segített a szombathelyieknek a feljutásban), és az NB III-ban (tagja volt az MTK második csapatában). Ez három felnőtt bajnoki cím, egyetlen esztendő alatt – a jobbhátvád Szekeres Adrián nem sokkal marad el mögötte, hiszen az NB I-es és az NB III-as arany mellett neki az U19-es honi versengés első helye van meg. Simon Ádám azonban szomorúan nézte a pribrami gyepet. ,,Tagja vagyok ennek a csapatnak, és játszottam a selejtezőkön, az elitkörben – mondta a korosztályának egyik legtehetségesebb szűrőjének tartott futballista. – Akkor rúgták szét a bokám, operálni kellett, és ezért nem lehetek itt. Csak szurkolóként, és persze nagyon szorítok a srácoknak, de rettenetesen fáj a szívem… Legalább a kispadon ülhetnék… Ez az élmény már örökre kimarad az életemből.”

U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG

ELŐDÖNTŐ
Olaszország–Magyarország július 23., 17.30; Plzen
Németország–Csehország július 23., 20.15; Mladá Bolesláv

DÖNTŐ
1. mérkőzés győztese–2. mérkőzés győztese július 26., 19.00; Jablonec

AZ A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Németország 3 3 0 0 7–2 9
2. MAGYARORSZÁG 3 2 0 1 3–2 6
3. Spanyolország 3 1 0 2 5–3 3
4. Bulgária 3 0 0 3 0–8 0

A B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 3 1 2 0 5–4 5
2. Csehország 3 1 1 1 5–4 4
3. Anglia 3 1 1 1 3–2 4
4. Görögország 3 0 2 1 1–4 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik