Várhidi: Meghaltak volna a magyar színekért

Vágólapra másolva!
2006.11.15. 22:56
Várhidi Péter kedélyállapotára a büszkeség volt a legjellemzőbb a Magyarország–Kanada mérkőzés után. A megbízott szövetségi kapitány elsősorban azt emelte ki: a játékosai teljesen kihajtották magukat. Úgy fogalmazott: a futballisták "meghaltak volna" a magyar színekért.
Magyar gólöröm a csikócsapat tagjainak előadásában
Mirkó István
Magyar gólöröm a csikócsapat tagjainak előadásában
Magyar gólöröm a csikócsapat tagjainak előadásában
Mirkó István
Magyar gólöröm a csikócsapat tagjainak előadásában

"Gratulálok a fiúknak a mai teljesítményükhöz – mondta a sajtótájékoztatón Várhidi Péter. – Amikor leutaztunk a tatai edzőtáborba, a játékosok többsége nem ismerte egymást, így egy teljesen új szisztémét kellett felállítanunk. Úgy érzem, a csapat megtette a magáét; egy nagyon jó és masszív kanadai válogatott ellen győztünk.

"Tudjuk, hogy még a megkezdett út elején járunk, és hogy ez volt az első lépés, de bízom benne, hogy a ma pályára lépett futballlisták többsége akár az ötvenedik válogatottságát is elérheti" – tette hozzá az egy mérkőzésre kinevezett szakember.

"Köszönöm a bizalmat az elnök úrnak. Hihetetlen boldogsággal tölt el, hogy egy olyan csapat volt a pályán, amely meg tudott halni a magyar színekért."

"A játékosaim maximálisan elkészültek erejükkel, lépni nem tudnak, amikor lejöttek a játéktérről, de ez így is van rendjén, ezért jöttünk. Még egyszer köszönöm nekik."

Kérdésre válaszolva Várhidi Péter Vass Ádámot emelte ki az együtteséből. Az indok pedig így hangzott:

"Mielőtt kihirdettem a kezdőcsapatot, megkérdeztem Ádámot, vállalja-e, hogy kezdő ember lesz. Egyértelműen azt válaszolta: 'Igen, hiszen ezért jöttem haza!'."

Stephen Hart Tóth Balázst emelte ki a mieink közül
Mirkó István
Stephen Hart Tóth Balázst emelte ki a mieink közül

Stephen Hart, a kanadaiak megbízott szakvezetője így értékelte a történteket:

"Gratulálok a győzelemhez kollégámnak. A futball már csak ilyen: mindkét csapat támadó szellemben játszott, voltak is helyzetek mindkét oldalon, de gólt csak a magyarok szereztek. Három játékosom sérülése felborítota a rendet nálunk, többek között ez is volt az oka annak, hogy több elképzelésünket nem tudtuk megvalósítani."

Hart a magyar válogatott tagjai közül a 6-os számú Tóth Balázst emelte ki, aki megfogalmazása szerint "hallatlan nagy munkát végzett a középpályán".

EMLÉKEZTETŐ

Helyszín: Székesfehérvár, Sóstói stadion
Nézőszám: 7 000
Játékvezető: Michael Weiner (német)
Asszisztensek: Carsten Kadach, Detlef Scheppe (németek)
A KEZDŐCSAPATOK
MAGYARORSZÁG KANADA
1 Végh 1 Wagenaar
2 Bodnár 3 Jazic
5 Balogh B. 15 Nsaliwa
4 Juhász 13 Hutchinson
3 Vanczák 5 Hainault
6 Tóth B. 12 Pozniak
8 Vass 6 De Guzman
11 Huszti 8 Bernier
7 Sándor Gy. 9 Radzinski
10 Hrepka 10 Friend
9 Priskin 7 Hume
Mb. szövetségi kapitány: Mb. szövetségi kapitány:
Várhidi Péter Stephen Hart
Gólszerző(k): Priskin (36.)
Csere: Jazic helyett Braz (28.), Hutchinson helyett Nakaima-Farran (46.), De Guzmann helyett Peters (46.), Hrepka helyett Farkas B. (70.), Sándor Gy. helyett Bodor (71.), Priskin helyett Torghelle (78.), Huszti helyett Rodenbücher (83.), Hume helyett Ornoch (86.)
Sárga lap: Tóth B. (52.), Bernier (54.), Huszti (60.), Hume (60.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik