Torna: Böczögő Dorina az összetett finálét célozza meg az olimpián

MTI MTIMTI MTI
2012.02.06. 14:16
null
Böczögő Dorinának a legjobb 24-ben kell végeznie az összetett döntőhöz
Címkék
Egyéni összetettben a döntőbe jutás a célja, ugrásban pedig javulni akar még Böczögő Dorina, a londoni olimpia egyetlen magyar női tornásza.

A 19 esztendős sportoló az MTI-nek azt mondta, nagy előnynek tartja, hogy jól ismeri az ötkarikás viadal helyszínét, nem először utazik ugyanis az angol fővárosba.

„Többször jártam már Londonban, és versenyeztem is az olimpiai csarnokban – mondta. – Úgy gondolom, mindenképp az előnyömre válhat, hogy ismerős lesz számomra a környezet, a helyszín és nem utolsósorban a szerek, amelyeken majd versenyzünk. Mindezzel együtt nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a londoni olimpia.”

A Békéscsabai TC tornásza hozzátette: amióta a januári tesztversenyen megszerezte a kvótát, sokszor eszébe jutnak a nyári játékok, felkészülését is a lehető legjobb ötkarikás szereplésnek rendeli alá.

„Március 10-én lesz az idei első versenyünk, majd májusban női Európa-bajnokságot rendeznek, időközben pedig világkupa-viadalokon is indulok – fogalmazott Böczögő. – Ezek a viadalok elsősorban a sikeres olimpiai felkészülést szolgálják, de természetesen mindegyiken szeretnék szép eredményeket elérni.”

A 2008-as pekingi játékokon legerősebb szerén, ugrásban 12., egyéni összetettben pedig 52. békéscsabai tornász – elmondása szerint – a Londonban megrendezett januári tesztversenyen nagyon izgult a gyakorlatai előtt, mivel négy évet dolgozott azért, hogy ismét olimpiai indulási jogot szerezzen.

„Amikor leugrottam a gerendáról, már sejtettük, hogy megvan a kvóta, de igazán akkor nyugodtunk meg, amikor biztossá vált, hogy ott lehetek Londonban – emlékezett vissza a kvalifikációs versenyen történtekre. – Természetesen nagyon boldog voltam, sokat dolgoztunk azért, hogy Peking után ismét elindulhassak az olimpián.”

Böczögő elsődleges célja az egyéni összetett döntőjébe, a legjobb 24 közé kerülés, de – mint azt megjegyezte – ugrásban sokat szeretne még javítani gyakorlatain, hogy ezen a szeren is ott legyen a fináléban.

Legfrissebb hírek

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
39 perce

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
42 perce

Yamal, Doué, Neves – U21-es sztárjátékosok, akikre érdemes lesz figyelni a világbajnokságon

Foci vb 2026
46 perce

Kétszer szakadt félbe Udvardyék meccse, csütörtökön folytatják

Tenisz
1 órája

Először jutott be a női vízilabda BL-döntőbe a Ferencváros!

Vízilabda
1 órája

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
1 órája

A Crvena zvezdától érkezett a Topolya új edzője

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik