London 2012: Vajda Attila hivatalosan is elkezdte a felkészülést

Vágólapra másolva!
2011.11.03. 16:04
null
Vajda Attila megkezdte a felkészülést a londoni olimpiára (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Bár a 2011-es versenyszezon csak néhány hete ért véget a szingapúri maratoni vb-vel, Vajda Attila, az EDF Démász-Szeged VE olimpiai és kétszeres világbajnok kenusa csütörtökön hivatalosan is elkezdte a felkészülést a 2012-es londoni olimpiára.

„Mostantól csak London és az ötkarikás játékok lebegnek a szemem előtt. A harmadik olimpiámra készülök, így már több dolog is rutinszerűen zajlik majd az előttünk álló időszakban. A télen Tatán töltünk el egy kéthetes időszakot, majd 2012-ben Portugáliában kétszer négyhetes edzőtáborban veszek részt edzőmmel, Vécsi Viktorral” – mondta a szegedi sajtótájékoztatóján Peking egyetlen egyéni magyar aranyérmese.

Kiderült az is, hogy a kajak-kenu szövetség szerdán jóváhagyta a válogatási időpontokat: május közepén Szegeden rendezik az első olimpiai válogatót, majd a duisburgi világkupán és a júniusi, újabb szegedi válogatón alakul ki a londoni csapat összetétele. A júliusi zágrábi Európa-bajnokságra már szinte a végleges ötkarikás csapat utazhat majd.

„Attilának annyiban könnyebb a helyzete, mint néhány társának, hogy olimpiai címvédőként ha megnyeri az első válogatót, akkor már biztosan ő képviseli hazánkat C-1 1000 méteren – mondta Petrovics Kálmán klubigazgató, korábbi világbajnok. – Vécsi Viktor csapatában Attila három másik kenussal, Fürdök Gáborral, Horváth Gáborral és Makai Tiborral dolgozik majd Szegeden, ehhez egyesületünk minden szakmai segítséget megad. Az EDF Démász-Szeged VE a harmadik olimpiára készülhet úgy, hogy aranyesélyes versenyző képviselheti, és vállaltuk, hogy szállítjuk is a tőlünk elvárható eredményeket."

Vécsi Viktor, Vajda trénere elmondta: már körvonalazódik a nyárig tartó edzésterv, amelybe sok újdonságot nem csempésznek, a már kitaposott úton haladnak majd végig.

„Persze lesz idő egy kis pihenésre is, de a július 27-én rajtoló ötkarikás játékokig most már folyamatos munkát végzünk” – fogalmazott a szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik