London 2012: nem jutott tovább a selejtezőből a Kormos, Reisinger duó

MTI MTIMTI MTI
2012.02.22. 18:36
Címkék
Az egyéni után az együtt alkotott párosban sem jutott tovább a selejtezőből Kormos Villő és Reisinger Zsófia a műugrók londoni, olimpiára kvalifikáló világkupa-viadalán, ahol szerdán a nőknél a szinkrontoronyugrás szerepelt a programban.

A brit fővárosban az egy híján negyven ország több mint 250 sportolójának részvételével zajló vk-n a magyar duó – amint azt Gémesi László, a honi szövetség főtitkára az MTI-nek a helyszínről elmondta – a 14. helyet szerezte meg. A döntőbe a legjobb 12 kettős került be.

A páros számok mindegyikében – így női szinkrontoronyugrásban is – eddig négy kvóta kelt el (a házigazda britek „helyből" jutottak hozzá, továbbá a tavalyi világbajnoki dobogósok harcoltak ki még részvételi jogot az olimpiára), s a maradék négy helyre pályázhatnak a mostani esemény finalistái.

A négy női versenyzőt felvonultató magyar küldöttségből csütörtök délután mutatkozik be Barta Nóra és Gondos Flóra, mindketten egyéniben, a 3 méteres műugrás selejtezőjében próbálnak szerencsét.

Legfrissebb hírek

A volt ferencvárosi csatár szerint Brazília is esélyes a vb megnyerésére

Foci vb 2026
1 perce

„Minden brazil vágyik az újabb vb-címre” – Leonardo, az FTC korábbi csatára bízik a jó rajtban

Foci vb 2026
9 perce

Jurek végleg az MTK-é lehet, játékost kaphat érte a DVTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 perce

Még mindig látszik a heg Federico Valverde homlokán

Foci vb 2026
32 perce

Franciaország és Belgium lesz a 2030-as női kézilabda Eb házigazdája

Kézilabda
35 perce

Folarin Balogun csak véletlenül lett amerikai állampolgár?

Foci vb 2026
42 perce

Ezen a napon történt: Van Persie híres fejesével indult a hollandok nagy spanyolverése

Foci vb 2026
51 perce

Van Persie a spanyolok útjába repült; belga fricska Maradonáéknak – vb-videók

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik