Olimpia: Olyan volt a játékunk, mint a futballban - Felugo

Vágólapra másolva!
2012.08.08. 22:37
Ahogy arról beszámoltunk, a magyar férfi vízilabda-válogatott 11–9-es vereséget szenvedett Olaszországtól a londoni olimpia negyeddöntőjében, így csak az 5–8. helyért rendezendő helyosztón folytathatja szereplését.

„A lehető legmagasabb szinten játszottunk a valaha volt egyik legerősebb válogatott ellen. Nagyon keményen dolgoztunk, és ennek megvan az eredménye. Ma úgy játszottuk a vízilabdát, ahogy mások is szeretnék. Mi voltunk, akik a taktikánkkal diktáltuk az ellenfelünk játékát, kicsit olyan volt a játékunk, mint a futballban” – nyilatkozta az olaszok egyik legjobbja, Maurizio Felugo.Maurizio Felugo.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy legyőztük a háromszoros olimpiai bajnokot. Ez a siker sokat tehet a vízilabda olaszországi felemelkedéséért is” – fűzte hozzá Felugo.

„Még sohasem játszottam olimpiai elődöntőt, szóval elragadó ez az élmény. Az érzelmek még nagyon magas fokon égnek bennünk, de most le kell egy kicsit higgadnunk. Amikor ilyen nagyszerű kapus van mögötted (Stefano Tempesti – a szerk.), biztos lehetsz benne, hogy hozni tud két vagy három extra védést, de ha az egész csapat védekezése jól működik, akkor így tudunk játszani” – mondta elégedetten Pietro Figlioli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik