Kétszer érem nélkül Drávuczék, de micsoda különbség!

BAKOS GÉZABAKOS GÉZA
Vágólapra másolva!
2012.07.25. 10:52
null
Vigasztalhatatlanok voltak a lányok, amikor elúszott a 2008-as olimpia bronzérme az ausztrálok ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Az elmúlt tizenöt esztendő a magyar vízilabda legdicsőségesebb korszaka, ha lehet egyáltalán választani az olimpiai aranyakkal fémjelzett kiemelkedő periódusok közül. Pontosan a férfiaknak ezzel a másfél évtizedével esett egybe, hogy a nők is megjelentek az ötkarikás játékokon, s a sportág itthoni hagyományait ismerve cseppet sem meglepő módon hazánk is kezdettől (reális) éremálmokat dédelgetett. Az első szereplést mégis kénytelenek voltunk kihagyni, de a következő három alkalommal kijutottunk. Az előző kettőn már túl is vagyunk, és bár annak idején a ciklus elején mindkétszer óriási sikert aratott a csapat, egyaránt épp a legjelentősebb erőpróbán maradt aztán üres kézzel. A tendencia viszont egyértelműen javuló, ami – így nézve – idén éremmel kecsegtet...

A hölgyek sok-sok évtizeddel az urak után kezdtek el pólózni – lévén szó egy rendkívül kemény, férfias „műfajról” –, a legkorábbi magyar női bajnokság például 1983-ban rajtolt. Az első Eb-t 1985-ben, az első vb-t pedig egy évvel később rendezték meg – előbbin ezüstérmesek, utóbbin ötödikek lettünk, vagyis a sportág itthoni hátterére támaszkodva egyből a nagyhatalmak közé kerültünk.

Az Ausztrália vezette lobbi aztán 1997-ben kiharcolta, hogy ez a szakág is versenyezhessen Sydneyben. A küzdelem nem volt hiábavaló, a legelső olimpiai aranyat ugyanis a házigazdák válogatottja szerezte meg – magyar szövetségi kapitány, Görgényi István vezetésével.

KORÁBBI KVALIFIKÁCIÓK

Az athéni olimpia előtt, 2004 februárjának finisében az olaszországi Imperiában rendeztek tízcsapatos tornát, melynek B-csoportjában már a második pozíció is ötkarikás részvételi jogot ért, mivel négy kvótát osztottak ki – az elődöntőbe jutóknak.

Gyakorlatilag rögtön a nyitómeccsünk révén, a spanyolok 10–5-ös megverésével kijutottunk a nyári játékokra, hiszen így még az is belefért, hogy az együttes kikapjon (4–6) a házigazda, Európa-bajnok és vb-ezüstérmes olaszoktól, mert a másik két ellenfél, Új-Zéland (15–1) és Brazília (18–3) kapcsán előre tudni lehetett, hogy klasszisokkal gyengébbek. Bónuszként, miután a négy között 7–6-ra felülmúltuk az oroszokat, elsőrangú játékkal (6–4) vágtunk vissza Itáliának az aranymeccsen.

2008 telének végén szintén a liguriai kisvárosban kellett selejtezni, ezúttal 12 csapatos mezőnyben. Legjobbjaink tönkreverték Csehországot (22–1), meglepetésre Kanadát (11–5), Kazahsztánt (10–0) és Kubát is (16–7), így a végén a spanyolok ellen már a 9–9 is elég volt a hatosbeli elsőséghez, egyben a pekingi repülőjegyhez. Ráadásként meg ezúttal harmadik hely sikerült, mivel az olaszoktól 15–14-re kikapott Magyarország, a kisdöntőben viszont 11–10-re elverte a görögöket.

Mi viszont nem lehettünk ott, mert a selejtezőn elbukott a csapat; az amerikaiak állták az útját, akiket az ötkarikás fináléban majd az auszik is csak vérrel-verítékkel tudtak legyűrni. Számunkra a kvalifikációs viadalon egyáltalán nem jelentett vigaszt, hogy a nagy rivális olasz alakulat is elhullott, méghozzá otthon, hiszen Palermo volt a torna helyszíne. A bronzmeccsen két szomorú csapat találkozott, mindketten a kvótát siratták – s bánatukban 9–4-re nyertek a mieink.

Noha a női sportok kiszámíthatatlansága érvényes a vízilabdára is – nincs a föld kerekén egyetlen csapat, amely képes lenne ugyanazon a szinten teljesíteni mondjuk egy héten át, és nem kivétel ez alól a magyar válogatott sem, melynek produkcióját rövid és hosszú távon egyaránt hullámzó teljesítmény jellemezte –, azért nem volt teljesen váratlan a kudarcunk (csak fájdalmas...).

AZ ELSŐ SZEREPLÉSIG

A megelőző három világversenyen ugyanis nem tudott dobogóra kerülni az együttes. Pedig a legelső évtizedben lányaink parádésan szerepeltek: 1985-től 1995-ig az összes Eb-n érmesek lettek, sőt nyertek Európa- (1991) és világbajnokságot (1994) is a 2000-ig posztján lévő Tóth Gyula szövetségi kapitány irányításával – valamint többek között a még a pekingi játékokon is szereplő Szremkó Krisztinával és az 1989 óta válogatott, abszolút világklasszis Stieber Mercedesszel, aki nemcsak azt a vb-t, de már az említett kontinensbajnokságot is megjárta.

A régi nagy generáció jó része azonban kikopott, és a „túlélők” az új tehetségekkel Sydneyre még nem igazán álltak készen. A viszonylagos kudarcok éveiben azért az utánpótlás-gondozás jó kezekben volt, rendre döntőztünk a korosztályos világversenyeken, így amikor Faragó Tamás átvette a nemzeti együttest, volt honnan merítenie az átalakításhoz.

OLIMPIAI KERETEINK
2004 (6. hely): Drávucz Rita, Györe Anett, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Sós Ildikó, Stieber Mercedes, Szremkó Krisztina, Tiba Zsuzsanna, Tóth Andrea, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet, Zantleitner Krisztina
2008 (4. hely): Brávik Fruzsina, Drávucz Rita, Györe Anett, Horváth Patrícia, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Sós Ildikó, Stieber Mercedes, Szremkó Krisztina, Takács Orsolya, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina

Ami olyan jól sikerült, hogy még az is összejött, ami a világverő fiúknak sem: a Margitszigeten lett Európa-bajnok a csapat 2001-ben – nyargalt is a tréner a partról a lelátó tetejére, elkerülendő a fürdetést, majd pár héttel rá mindezt megtoldották egy vb-ezüsttel.

Athénig már nem értek minket hasonló örömök – leszámítva egy pompás Világkupa-győzelmet –, de a játékokon legalább ott lehetett az előző esztendőben vb-5. és Eb-2. helyet szerző együttes. Kissé vészjósló volt azonban, amit a kvalifikációs torna előtt a szövetségi kapitány nyilatkozott az NS-nek:

„Tavaly az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is azt éreztem – bár mindkét tornán csak egy meccset vesztettünk –, hogy nekem fontosabb a győzelem, mint a játékosoknak. Így azt kértem tőlük, hogy jobban akarjanak olimpiára menni, mint én. Sőt Athénba az első helyért kell utazni, engem nem hat meg, hogy pusztán felöltjük a formaruhát, és szürke résztvevőként tudjuk le az ötkarikás játékokat. A langyos megoldás, az olimpiai faluban ücsörgés helyett inkább nyaralok a hármas ikreimmel...”

ATHÉN 2004

A csoportkörből tovább is léptünk, de már az sem volt könnyű menet. Lidércnyomásként hatott a világbajnok amerikaiak elleni nyitómeccs eleje, és bár sikerült fordítani, a végén nekik is – a fantasztikus Brenda Villával egyszerűen nem bírtunk. Következtek az oroszok, akik ellen megint előnyre fordítottuk a hátrányt – ám az utolsó negyedben nem tudtunk kivédekezni két támadást, és a mi szempontunkból újra rosszkor ért véget a találkozó, s vele az eredmény hullámzása.

Valkay Ágnes (balra) és Szremkó Krisztina (jobbra) birkózik a kanadaiakkal Athénban (Fotó: Reuters)
Valkay Ágnes (balra) és Szremkó Krisztina (jobbra) birkózik a kanadaiakkal Athénban (Fotó: Reuters)

Maradt még remény a továbbjutásra, és Kanadát egy gyomorrángásos meccsen sikerült is megverni, szokás szerint egy gól lett a különbség, de most ide. Viszont a négy közé kerülésért kellett vívni egy plusz meccset a negyeddöntőben, és az Eb-címvédő olaszokkal játszva a harmadik negyed közepétől szétestünk.

Ugyanaz történt, mint addig is már kétszer: először nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, aztán valahogy kivergődtünk belőle, ám végül jött a blokk a magyar agyakban – és a zokogás a medencében.

Az 5. helyért vívott mérkőzésen is pszichés gondok mutatkoztak, a félidő után a megszerzett háromgólos előnyt is sikerült leadni a sorozatban bekapott négy találat miatt. A hosszabbításba torkolló csata végén másodszor is kikaptunk Olaszországtól. Öt meccsből négy vereség, hatodik hely...

Közben a minket búcsúztató olaszok között ott tempózott az előző szakvezetőnk lánya, a már 1991-ben a mieinkkel Európa-bajnok (s később vb-győztes), de időközben országot váltó Tóth Noémi, akinek fényesen bejött a csere: olimpiai bajnok lett, igaz, függőleges csíkozású zászló alatt, ami azért a hasonló színek ellenére sem ugyanaz...

A hullámvölgyet menetrendszerűen követte a hullámhegy: 2005-ben világbajnok lett a magyar válogatott – azóta még dobogóra sem kerültünk... –, méghozzá Montrealban, ahol Faragó mester egykor játékosként olimpiai bajnok volt.

„Tonó” és a lányok jó ideig egy húron pendültek, de a „gépezet” lassacskán kezdett nyikorogni. Stieber mellett hiába lett világklasszis többek között Drávucz Rita, Primász Ágnes, Sipos Edit, Sós Ildikó vagy a Valkay testvérek, érett a váltás a csapat élén. A legendás pólós az év szövetségi kapitánya címmel távozott, s érkezett a helyére Szilágyi Péter, aki addig Új-Zélandon tett csodákat.

Ő azonban saját hazájában nem lehetett próféta: valahogy nem passzoltak az elképzeléseik, így bő egy év után jöhetett az aktuális olimpiai ciklus harmadik trénere, Godova Gábor, aki gatyába – szoknyába – rázta a csapatot, és kivezette Pekingbe, ameddig már csak két Eb-bronzzal gazdagodtunk.

PEKING 2008

Mindenesetre éremesélyesnek számított a magyar válogatott, azonban a nyolc résztvevőből további hat nemzetről is ugyanezt lehetett elmondani a szűk, de roppant sűrű élmezőnynek köszönhetően. Mivel Athénhoz képest mindössze három helyen cserélődött ki az együttes, különösen érdekes, hogyan látta a kilátásokat a társaságot jól ismerő Faragó Tamás:

„Én a legjobb négybe várom a lányokat, sőt a dobogóra. Ausztrália és az Egyesült Államok azonban kiemelkedik, és Hollandia is elsajátította már azt a férfias, test test elleni játékra alapozó stílust, amellyel ma eredményt lehet elérni. Az edzőváltások bizonyosan nem tettek jót, de mára a kapitány és a játékosok mind megtalálták a csapaton belüli helyüket, s olyan harmónia uralkodik a kereten belül, mint amikor világbajnokok lettünk.”

Erre rímelve ezúttal remekül is kezdtünk, mégpedig épp a megdicsért hollandokat megverve, mivel a ragyogó fórkihasználás révén, a kapuban villogó Horváth Patrícia és a négygólos Pelle Anikó vezérletével jól gazdálkodtunk az elején megszerzett előnnyel. Következett a vb-ezüstérmes Ausztrália, amellyel a várt iszonyatosan kemény csatát, brutális küzdelmet kellett vívnunk. Mindkét fél eltékozolta a kétgólos előnyét, így igazságosnak minősült a döntetlen.

A továbbjutás már megvolt, de a csoportelsőségért és a közvetlen elődöntőzésért még a görögöket is ki kellett pipálni – az már a kezdés előtt világossá vált, hogy kis különbséggel is elég nyerni. Ehhez képest örömjátékot láthattunk, kiütéssel...

Ezután a hollandok irgalmatlan harcban, ötméteresekkel átverekedték magukat az ezúttal Valkay Erzsébettel felálló címvédő olaszokon, amíg mi rápihentünk a folytatásra. Az egyszer már megvert németalföldiek ellen viszont a legrosszabbkor nyújtotta a leggyengébb teljesítményét a csapat, amelynek legtöbb tagja élete nagy lehetősége előtt állt, de elidegeskedték a találkozót.

A VÉGZETES ELŐDÖNTŐ PEKINGBEN

A bronzmérkőzésre felállt a padlóról a válogatott a bánatos elődöntő után, utolsó erejéig küzdött az ausztrálokkal, ám hiába vezetett hárommal is, a némi bírói hátszéllel vitézkedő déliek nyolc másodperccel a befejezés előtt egyenlítettek, majd a hosszabbítást követően ötméteresekkel nyertek.

A mieink közül a szétlövésben nem akárkik, Györe Anett, Stieber Mercedes és a végén Drávucz Rita hibázott – de sem őket, sem társaikat nem lehetett hibáztatni, amiért másodszor is összetört a szívük. És persze az egész országé, miközben a hollandok meg sem álltak a bravúros aranyig.

A HARMADIK ESÉLY

Peking után – az első két esztendőben Petrovics Mátyással, majd 2010-től Merész Andrással – sokáig még messzebb kerültünk a világversenyek dobogójától, azonban a sanghaji vb-9. hely után a 2008-hoz képest szinte teljesen kicserélt, és látványos módon megfiatalodó keret idén januárban Hollandiában újra Eb-éremig jutott (bronz).

Utána pedig Triesztben kiharcolta a londoni részvételt: az oroszokat és a spanyolokat megvertük, közte a házigazda olaszoktól kikaptunk, majd a sorsdöntő negyeddöntős párharcban a csoportelsőség jutalmaként elénk kerülő Kazahsztánt 18–5-re lemészároltuk. A Spanyolország ellen elbukott elődöntőnek és az oroszoknak „átengedett” harmadik helynek már nem volt jelentősége, legfeljebb annyi, hogy előbbivel egy kvartettben leszünk a közelgő ötkarikás tornán, míg az utóbbitól nagyon simán kaptunk ki.

Azonban a csapat – amelyből már csak Drávucz Rita és Takács Orsolya képviseli a négy évvel ezelőtt Kínába utazókat – a saját fejlődésén kívül abba is kapaszkodhat, hogy a 2004-es hatodik és a 2008-as negyedik helyezés után elvileg dobogó következik. Az pedig kijárna végre, hiszen annyi medáliát gyűjtött már a magyar női vízipóló-válogatott, de épp az olimpiákon még egyet sem.

ÖTKARIKÁS MÉRKŐZÉSEINK
ATHÉN:
cs1: – Egyesült Államok 6–7
(Drávucz, Pelle, Primász, Stieber, Tiba, Zantleitner)
cs2: – Oroszország 8–9
(Kisteleki D., Primász, Stieber 2-2, Drávucz, Pelle)
cs3: – Kanada 5–4
(Stieber 2, Kisteleki D., Primász, Valkay E.)
nd.: – Olaszország 5–8
(Drávucz, Stieber 2-2, Pelle)
5/6.: – Oroszország 11–12 – h.u.
(Drávucz, Stieber 3-3, Kisteleki D. 2, Györe, Pelle, Szremkó)
PEKING:
cs1: – Hollandia 11–9
(Pelle 4, Kisteleki D., Stieber, Valkay Á. 2-2, Drávucz)
cs2: – Ausztrália 7–7
(Drávucz 3, Pelle, Valkay Á. 2-2)
cs3: – Görögország 10–4
(Drávucz, Pelle, Kisteleki D., Stieber 2-2, Györe, Primász)
ed.: – Hollandia 7–8
(Pelle 3, Drávucz, Primász 2-2)
3/4.: – Ausztrália
9–9 – ötösökkel 2–3
(Kisteleki D. 4, Valkay Á. 3, Drávucz 2)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik