Norvégia: a magasabb fizetés ellenére Kovács a barátnőjére figyelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.12. 14:30
null
Kovács maradt a Strömsgodsetben (Fotó: dt.no)
Kovács Péter a barátnőjére tekintettel döntött úgy, hogy nem fogadja el a magasabb fizetést kínáló Brann ajánlatát, és marad a Strömsgodsetben, annak ellenére, hogy házi gólkirályként sokáig mellőzték az utóbbi időszakban.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, norvég sajtóhírek szerint a Brann szerette volna megszerezni Kovács Pétert, és bár a klubok cáfolták az információt, a 36 éves támadó legutóbbi nyilatkozata alapján valóban történt megkeresés.

„Beszéltünk a lehetőségről, és a barátnőm azt mondta, hogy lenne ráció a mostani váltásban. De igazi tárgyalás nem volt a két klub között. Nekem gondolnom kellett a páromra is, ez volt a fő indok, amiért nem szerettem volna távozni. Én Bergenben játszottam volna, míg ő Oslóban marad. Nem volt kérdés” – idézi Kovácsot a Drammens Tidende.

Így hiába ajánlott a Brann magasabb fizetést, a magyar támadó maradt a Strömsgodsetben. Párja, Melissa Wiik szintén labdarúgó, jelenleg a Stabaek csapatában játszik, míg Oslóban folytatja tanulmányait, október elsején lesznek nyolc éve együtt.

Kovács David Nielsen vezetőedző érkezésével kevesebb lehetőséget kapott a csapatban, bár hét találatával még így is a legeredményesebb játékosa az együttesnek. Érdekesség, hogy a Strömsgodset szombaton éppen a Brannt fogadja a norvég bajnokságban.


Nyolc éve együtt vannak Kovácsék
Nyolc éve együtt vannak Kovácsék

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik