Norvégia: a Brann ajánlatot tett a „gyűlölt” Kovács Péterért?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 11:55
Norvégián belül válthat csapatot Kovács Péter, miután a helyi Bergensavisen értesülése szerint a Brann 1.5 millió koronás (55.75 millió forintos) ajánlatot tett a Strömsgodset magyar légiósáért.

A 36 éves magyar támadó ebben a szezonban hét bajnoki gólnál jár, ezzel pedig a címvédő, jelenleg második helyen álló együttes házi gólkirályának számít.

A csapatok közül egyik sem erősítette meg a hírt. A Strömsgodset sportigazgatója, Jostein Flo elmondása szerint: „Soha nem kommentáljuk a spekulációkat, legalábbis ezekben a napokban nem."

A bajnokságban utolsó előtti helyen álló Brann médiafelelőse, Gorm Natlandsmyr továbbment, és cáfolta, hogy megpróbálnák megszerezni a csatárt: „Nem tettünk ajánlatot érte."

Kovács tavaly hosszabbította meg a szerződését a Strömsgodsetnél, ahol még fél évig érvényes a kontraktusa.

A 36 éves támadó legutóbb éppen a Brann stadionjában volt eredményes, három fordulóval ezelőtt az ő találatával nyert a Strömsgodset.

„Jó érzés volt. Szeretek abban a stadionban játszani, már vagy négy-öt gólt szereztem ott, az elsőt még a Tromsővel 2003-ban – idézi a ba.no Kovács nyilatkozatát, aki elmondta, szereti a várost és a pályát is. – Jól megvagyok Bergenben. Mindenhol jó gólt szerezni, de szeretek játszani itt, mert jó a stadion és mindig rengeteg ember van. Ma jó idő volt, a fű is jó volt, úgyhogy nagyon élveztem."

Bár Kovács szereti Bergent, fordítva, a Brann szurkolóiról ez már nem mondható el. A konfliktus kiváltó oka az volt, amikor még 2009-ben az Odd Grenland játékosaként a Norvég Kupa negyeddöntőjében úgy (is) szerzett gólt az 5–1-re megnyert meccsen, hogy rárontott a Brann kapusára, Hakon Opdalra, aki senkitől sem zavartatva összeesett, a magyar játékos pedig elvitte a földön fekvő játékos mellett a labdát, majd az üres kapuba passzolt.

Azóta a Brann szurkolói rendszeresen kifütyülik a sportszerűtlenséggel vádolt csatárt.

„Ez természetesen ad egyfajta plusz lökést nekem. Számomra ez egy lezárt fejezet, amellyel már nem foglalkozom, már öt éve történt" – mondta Kovács a Brann elleni július 12-i meccset követően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik