Liverpool: kétszeres BEK-döntős klub érdeklődik Bogdán iránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.28. 14:41
A Sky Sports értesülései szerint a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Reims a szezon végéig kölcsönvenné Bogdán Ádámot, a Liverpool magyar válogatott kapusát.

A kétszeres BEK-döntős (1956, 1959) francia csapat 22 forduló után a 17., még éppen bennmaradást érő pozícióban áll a Ligue 1-ben, egy ponttal megelőzve a 18. helyezett Montpellier-t. A Reims keretéhez tartozik a Budapest Honvéd korábbi brazil játékosa, Diego, valamint a Liverpool volt csatára, David N’Gog is.

A Sky Sports ugyanakkor hozzáteszi, amiről korábban beszámoltunk, nevezetesen, hogy Bogdánt a téli átigazolási időszakban nem szívesen engedné el Jürgen Klopp menedzser.

„A szerda délutáni edzésen egyeztettem Jürgen Klopp-pal, és elmondtam neki, hogy az állandó játéklehetőség miatt szeretnék kölcsönben védeni, akár Angliában maradva, akár Európában. Ő viszont azt felelte, semmiképp sem szeretne most elengedni, különösen nem Európába” – mondta a Liverpool magyar kapusa, Bogdán Ádám az Origónak Liverpoolban.

„Azt mondta, a hibám ellenére nem tart rosszabb kapusnak, mint korábban, viszont úgy véli, szükségem van egy kis időre, amíg újra felépítem magam. Bár voltak ajánlataim, lehetőségeim, most úgy néz ki, a téli átigazolási szezonban már nem megyek sehová.”

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
6 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15