Liverpool: a magyar menedzser szerint a tehetséges légiósokra ezután is szükség lesz

2010.11.16. 19:59
Címkék
Az angol Liverpool labdarúgócsapatának futballstratégiai igazgatója, Damien Comolli első interjújában egyértelművé tette: a klub a jövőben a külföldiek helyett a brit tehetségekre koncentrál. A Liverpool tartalékcsapatánál és akadémiáján foglalkoztatott 61 játékos közül 28 nem brit, köztük öten (Gulácsi Péter, Simon András, Adorján Krisztián, Poór Patrik, Hajdu Ádám) magyarok – ez a legnagyobb külföldi kontingens a „vörösöknél".

„Egyelőre nincs jele annak, hogy a magyar játékosok jövőjét befolyásolnák a változások – tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t Kövesdi Viktor, az angol klubbal kapcsolatban álló, a liverpooli magyarok ügyeit intéző CMG menedzseriroda igazgatója. – Bár annyira nem lep meg a nyilatkozat, hiszen most már az első keretre és az akadémiákra vonatkozóan is egyre szigorodó szabályokat kell betartaniuk az angol klubok vezetőinek. Én ezzel szemben úgy vélem: nincs miért aggódnunk, mert aki jó játékos, hiába légiós, arra szüksége lesz a Liverpoolnak. Most például a sikeres U18-as korosztályos liverpooli csapat legjobbjai légiósok. A felnőttcsapat nyári átigazolási politikájában is erősen visszaköszönt az „angolosítási" törekvés, úgyhogy ezzel inkább a következő időszak stratégiai politikáját határozták meg. Az akadémiák esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a közelben több rivális is működtet hasonló létesítményt, ezért is volt szükség a Liverpoolnál a külföldi tehetségek foglalkoztatására, ahol általában tizenhét éves játékosokat szerződtettek, hogy még a felnőtt kor előtt, a szemük előtt, az irányításukkal készüljenek fel a nagyobb feladatokra."Kövesdi Viktor, az angol klubbal kapcsolatban álló, a liverpooli magyarok ügyeit intéző CMG menedzseriroda igazgatója. – Bár annyira nem lep meg a nyilatkozat, hiszen most már az első keretre és az akadémiákra vonatkozóan is egyre szigorodó szabályokat kell betartaniuk az angol klubok vezetőinek. Én ezzel szemben úgy vélem: nincs miért aggódnunk, mert aki jó játékos, hiába légiós, arra szüksége lesz a Liverpoolnak. Most például a sikeres U18-as korosztályos liverpooli csapat legjobbjai légiósok. A felnőttcsapat nyári átigazolási politikájában is erősen visszaköszönt az „angolosítási" törekvés, úgyhogy ezzel inkább a következő időszak stratégiai politikáját határozták meg. Az akadémiák esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a közelben több rivális is működtet hasonló létesítményt, ezért is volt szükség a Liverpoolnál a külföldi tehetségek foglalkoztatására, ahol általában tizenhét éves játékosokat szerződtettek, hogy még a felnőtt kor előtt, a szemük előtt, az irányításukkal készüljenek fel a nagyobb feladatokra."

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
10 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
37 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik