Légióskörkép: gyönyörű Bolla-szóló; Styles-gól; Szoboszlai-gólpasszok – videók

Vágólapra másolva!
2023.10.30. 12:50
null
Bolla Bendegúzt ünneplik a társak az első gólja után (Fotó: facebook.com/Servette FC)
A külföldön szereplő magyar labdarúgók múlt heti teljesítményét már érdemes a közelgő, novemberi Eb-selejtezőkre is figyelve szemlélni. Jó hír, hogy négy válogatott játékos is gólt szerzett, az viszont kevésbé, hogy több kulcsemberünk is csak kispados csapatában, Sallai Roland pedig megsérült.


Kezdjük a heti összefoglalót a jó hírekkel. Bolla Bendegúz a svájci Servette-ben a hatodik bajnoki meccsén megszerezte az első gólját, ráadásul igen fontos gól volt, ugyanis azzal vezetett 3–2-re csapata a Luzern ellen, és 4–2-re győztek is. Azon a meccsen csereként állt be, de előtte az Európa-ligában a Sheriff ellen kezdett, vagyis látszik, hogy fontos szerepet szán neki René Weiler vezetőedző. A gólja egyébként egy nagyszerű szóló végén született: a tizenhatos vonalánál labdát szerzett, majd három védő mellett is elvitte, és még azelőtt gyönyörűen a hosszúba tekerte a labdát, hogy a negyedik védő szerelni tudta volna. A találat után a klub Facebook-oldalán üzent is a szurkolóknak, hogy nagyon örül az első góljának és a következő meccsen, a Svájci Kupában akár jöhet a folytatás is (szerdán játszanak egy harmadosztályú csapat ellen).

BOLLA GÓLJA A LUZERN ELLEN

Az angol harmadosztályú Barnsley magyar válogatott középpályása, Callum Styles kedden a Shrewsbury elleni bajnokin gólt szerzett, majd kapott egy sárga lapot, ami után a következő bajnokit eltiltás miatt ki kellett hagynia. AShrewsbury ellen a szünetben lecserélték, egyes tudósítások szerint sérülés miatt, de edzője, Neill Collins hétvégi értélkelésében nem tett említést arról, hogy Styles sérült lenne és klubja honlapja sem sorolta a sérültek közé.

STYLES GÓLJA A KEDDI BAJNOKIN


Az Európában szereplő légósiank közül természetesen ki kell még emelni Szoboszlai Dominikot, aki első gólpasszait jegyezte a Liverpool a Nottingham elleni bajnokin, rögtön kettőt is adott.

SZOBOSZLAI A MÁSODIK ÉS A HARMADIK LIVERPOOLI GÓL ELŐTT ADOTT GÓLPASSZT

Amerikában az MLS rájátszásának első körében a válogatottban az elmúlt egy évben nem szereplő Sallói Dániel előbb a 11-es rúgások során talált be a San Jose ellen a Sporting Kansas Cityben, majd vasárnap, a következő körben a St. Louis City legyőzéséből góllal és gólpasszal vette ki a részét. Gazdag Dániel pedig 11-esből lőtt gól a Philadelphia Unionban a New England ellen 3–1-re megnyert meccsen.

SALLÓI DÁNIEL GÓLJA A ST. LOUIS ELLEN

Ádám Martin nem szerzett gólt a dél-koreai Ulszan legutóbbi meccsén, de kezdő volt (a hajrában lecserélték) és a találkozó után bajnoki címet ünnepelhetett csapatával – egy éven belül másodszor. Jó hír még, hogy Loic Nego végigjátszotta a a francia első osztályú Le Havre meccsét a Bölöni László irányította Metz ellen, az U-válogatott védő, Csinger Márk gólpasszt adott a szlovákiai DAC Michalovce elleni mérkőzésén, és bár a válogatottat nem érinti, friss fejlemény, hogy Eppel Márton a múlt héten aláírt a lengyel élvonalbeli Warta Poznanhoz, majd rögtön kezdőként be is mutatkozott a csapatban, 1–0-ra nyertek is a Stal Mielec otthonában.

És akkor a rossz hírek…

Sallai Roland a Freiburgban combizomsérülést szenvedett a Topolya elleni Európa-liga-meccsen, bő 20 perc után le is kellett cserélni, több hétig nem játszhat, erősen kérdéses, hogy szerepelhet-e a következő, bolgárok elleni Eb-selejtezőn.

A válogatott kulcsemberei közül Nagy Ádám csapata, az olasz másodosztályú Pisa két bajnokit is játszott a héten, az elsőn kezdett a magyar középpályás, de a szünetben lecserélték, a másodikat a kispadról nézte végig. A kispadon ült a magyar válogatott védői közül Lang Ádám (Omonia – Ciprus) és Szalai Attila (Hoffenheim – Németország) is. Kerkez Milos pedig a 82. percben csereként állt be az angol élvonalbeli Bournemouth Burnley elleni, 2–1-re megnyert bajnokiján. A kapus Gulácsi Péter hosszú sérülése után változatlanul kispados a német RB Leipzigben, míg Willi Orbán, Schäfer András és Kelinheisler László továbbra is sérült. Így állunk bő két héttel a szófiai selejtező előtt…


Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti tétmérkőzései.

OKTÓBER 23., HÉTFŐ

CIPRUS
1. osztály
Paphosz–Omonia Nicosia 0–2
Omonia: Lang Ádám kispados volt, nem lépett pályára.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga 2.
Kampaniakosz–Levadiakosz 3–3
Levadiakosz: Gróf Dávid végigjátszotta a találkozót.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Stal Mielec–Warta Poznan 0–1
Warta: Eppel Márton kezdőként a 61. percig volt a pályán.

ROMÁNIA
Superliga
Sepsi OSK–Botosani 5–2
Sepsi: Kecskés Ákos végigjátszotta a mérkőzést, Varga Roland a 72. percben 4–2-nél állt be csereként.

OKTÓBER 24., KEDD

AFC BAJNOKOK LIGÁJA
Ulszan Hyundai (dél-koreai)–Johor (malajziai) 3–1
Ulszan: Ádám Martin kispados volt, nem lépett pályára.

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Union Berlin (német)–Napoli (olasz) 0–1
Union Berlin: Schäfer András nem tagja a BL-keretnek

ANGLIA
League One

Barnsley–Shrewsbury 3–0
Barnsley: Callum Styles az első félidőt végigjátszotta, a 14. percben sárga lapot kapott (mivel ez az ötödik neki az idényben, a következő bajnokiról eltiltják), a 23. percben ő szerezte csapata második gólját.
Bristol Rovers–Stevenage 1–1
Stevenage: Hegyi Krisztián kispados volt, nem állt be

OLASZORSZÁG
Serie B
Pisa–Lecco 1–2
Pisa: Nagy Ádám kezdett, a szünetben, 0–1-nél lecserélték

OKTÓBER 25., SZERDA

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
RB Leipzig (német)–Crvena zvezda (szerb) 3–1
Leipzig: Gulácsi Péter a kispadon ült; Willi Orbán sérült, nem nevezték.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, Wild card mérkőzés

Sporting Kansas City–San Jose Earthquakes 0–0, 11-esekkel 4–2
Kansas City:Sallói Dániel végigjátszotta a meccset, a 11-es rúgások során ő lőtte be az utolsó 11-est.

SZLOVÁKIA
Szlovák Kupa, a 16 közé jutásért
Szinna–Dunaszerdahelyi AC 1–6
DAC: Vitális Milán a 60., Redzic Damir 80. percben állt be csereként.

OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
Topolyai SC–Freiburg (német) 1–3
TSC: Sós Bence a 79. percben állt be
Freiburg: Sallai Roland kezdett, a 23. percben sérülés miatt lecserélték
Liverpool (angol)–Toulouse (francia) 5–1
Liverpool: Szoboszlai Dominik nem lépett pályára
Panathinaikosz (görög)–Rennes (francia) 1–2
Panathinaikosz: Kleinheisler László sérült, nem nevezték
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Servette (svájci) 1–1
Servette: Bolla Bendegúz kezdett, 76. percben lecserélték

OKTÓBER 27., PÉNTEK

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)

Lommel–Waregem 1–1
Lommel: Vancsa Zalán
végigjátszotta a meccset.

ROMÁNIA
Superliga
Voluntari–Sepsi OSK 0–2
Sepsi: Kecskés Ákos végigjátszotta a mérkőzést, Varga Roland a 64. percben állt be csereként.

OKTÓBER 28., SZOMBAT

ANGLIA
Premier League

Bournemouth–Burnley 2–1
Bournemouth:Kerkez Milosa 82. percben csereként lépett pályára.

League One
Barnsley–Fleetwood 2–2
Barnsley:Callum Styles eltiltás miatt nem volt ott a keretben.
StevenageDerby County 3–1
Stevenage:Hegyi Krisztián a kispadon ült.

AUSZTRIA
Bundesliga
Red Bull Salzburg–Rheindorf Altach 3–0
Altach:Bukta Csaba sérülés miatt nem volt ott a keretben.
2. Liga
Stripfing–Bregenz 1–1
Bregenz:Herbály Tamás nem volt ott a keretben.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, rájátszás, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Philadelphia Union
–New England Revolution 3–1
Philadelphia:Gazdag Dánielkezdett, a 19. percben betalált 11-esből.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga 2
Levadiakosz–AEK Athén II 2–1
Levadiakosz: a kaput Gróf Dávid őrizte.

JAPÁN
J1 League
Sonan Bellmare–Vissel Kobe 1–1
Kobe:Vécsei Bálint nem volt ott a keretben.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Warta Poznan–Piast Gliwice 1–1
Warta:Eppel Márton kezdett, a 72. percben lecserélték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Werder Bremen–Union Berlin 2–0
Union Berlin:Schäfer András sérült.

VfB Stuttgart–Hoffenheim 2–3
Hoffenheim:Szalai Attila a kispadon ült, nem lépett pályára.
RB Leipzig–1. FC Köln 5–0
Leipzig:Gulácsi Péter a kispadon ült, Willi Orbán sérülés miatt nem volt kerettag.

Bundesliga 2.
Hertha BSC–Paderborn 3–1
Hertha:Dárdai Bence az 54. percben állt be csereként, Dárdai Márton végigjátszotta a meccset,ifj. Dárdai Pál sérülés miatt nem volt ott a keretben.
Kaiserslautern–Hamburger SV 3–3
Hamburg:Németh András csereként állt be a 62. percben.

OLASZORSZÁG
Serie B
Ascoli–Parma 1–3
Parma:Balogh Botondnem volt ott a keretben.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Dunaszerdahelyi AC–Michalovce 2–1
DAC: Csinger Márk a 73. percig játszott, gólpasszt adott, Veszelinov Dániel és Vitális Milán nem lépett pályára.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Rizespor–Galatasaray 0–1
Rizespor:Mocsi Attilavégigjátszotta a mérkőzést.

OKTÓBER 29., VASÁRNAP

ANGLIA
Premier League

Liverpool–Nottingham Forest 3–0
Liverpool: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, két gólpasszt adott.

AUSZTRIA
Bundesliga

Austria Lustenau–Hartberg 0–4
Lustenau: Tiefenbach Dániel kezdett, a 70. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Neftci Baki–Sabah Baki 0–1
Neftci: Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést.

CIPRUS
1. osztály
Omonia Nicosia–AEK Larnaca 0–0
Omonia: Lang Ádám kispados volt, nem lépett pályára.
AEK: Gyurcsó Ádám a 64. percben állt be csereként.
Apollon–Paphosz 0–3
Apollon: Varga Kevin a 69. percben lépett pályára csereként.

DÉL-KOREA
K League, rájátszás, felsőház
Ulszan Hyundai–Tegu 2–0
Ulszan Hyundai: Ádám Martin kezdett, a 85. percben lecserélték, a 74. percben sárga lapot kapott.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, rájátszás, nyolcaddöntő (főcsoport-negyeddöntő), 1. mérkőzés

St. Louis City–Sporting Kansas City 1–4
Kansas City:Sallói Dániel kezdett, végig is játszotta a meccset, a 36. percben gólpasszt adott, a 61. percben gólt lőtt.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Metz–Le Havre 0–0
Le Havre: Loic Nego végigjátszotta a mérkőzést.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Aszterasz Tripolisz–PASZ Lamia 0–1
Lamia: Nagy Gergely sérült.
Panathinaikosz–Panszerraikosz 5–0
Panathinaikosz: Kleinheisler László sérült.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga

Bayer Leverkusen–Freiburg 2–1
Freiburg:
Sallai Roland sérült.

OLASZORSZÁG
Serie B
Venezia–Pisa 2–1
Pisa: Nagy Ádám kispados volt, nem cserélték be.

SVÁJC
Super League
Servette–Luzern 4–2
Servette: Bolla Bendegúz a 64. percben állt be csereként, ő szerezte csapata harmadik gólját.

SZERBIA
Szuper Liga
Topolya–Novi Pazar 1–1
Topolya: Sós Bence kispados volt, nem lépett pályára.

OKTÓBER 30., HÉTFŐ

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik