Trabzonspor: ha nem Szalai, akkor kétszeres BL-győztes érkezhet – sajtóhír

T. I.T. I.
2019.07.29. 11:52
null
A friss BL-győztes Daniel Sturridge lehet Szalai Ádám versenytársa a Trabzonspornál (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, török lapértesülések szerint a Trabzonspor ismét felvette a kapcsolatot a Hoffenheimmel Szalai Ádám szerződtetése miatt. Az ESPN idő közben arról ír, hogy a törökök a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, legutóbb Liverpoolban futballozó Daniel Sturridge-ot is kiszemelték maguknak.

 

A lap úgy tudja, a Trabzonspor már ajánlatot is tett a jelenleg szabadon igazolható Sturridge-nak, aki kettő plusz egy évre írhat alá a török bajnokságban legutóbb negyedik helyen záró együttesnél. Ugyanakkor a Trabzon nem mehet biztosra, a 29 éves angol támadó ugyanis a rivális Fenerbahcéval is tárgyal.

Sturridge az előző idényben a Liverpoollal, a 2011–2012-es kiírásban a Chelsea-vel nyerte meg a BL-t, igaz, egyik csapatnak sem volt aktuálisan alapembere.

A Trabzonspornál kormoly erősítéseket terveznek a nyárra, korábban már megállapodtak a Chelsea-vel 2012-ben szintén Bajnokok Ligáját nyerő John Obi Mikellel, illetve tárgyalnak a szintén középcsatárként bevethető, 2018–2019-ben második helyezett Istanbul Basaksehirnél futballozó Emmanuel Adebayorral (korábban még: Monaco, Arsenal, Manchester City, Real Madrid) is.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
17 perce

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
40 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
23 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
23 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35