Légiósok: Megyeri leginkább Spanyolországba szerződne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.22. 14:15
Mint arról beszámoltunk, Megyeri Balázs elbúcsúzott a görög Olympiakosz szurkolóitól. A kapus menedzsere, Hrutka János a Nemzeti Sport Online érdeklődésére megerősítette, továbbra sem kaptak szerződéshosszabbítási ajánlatot a klubtól, és mivel a jelenlegi szerződése június 30-án lejár, már keresik a következő csapatát.

„A szezon ugyan még nem fejeződött be, a kupadöntő még hátra van (az Olympiakosz szombaton a Xanthival találkozik a fináléban – a szerk.), de mivel a görög sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem kaptunk hosszabbítási ajánlatot, június végén pedig a jelenlegi szerződése lejár Megyeri Balázsnak, így már a jövőjén dolgozom. Keressük számára a legideálisabb megoldást, és szeretnénk, ha legkésőbb júniusban le is tudnánk zárni ezt a kérdést, és megtalálnánk az új klubját. A cél egyértelműen egy nyugat-európai élvonalbeli bajnokság” – nyilatkozta az NSO-nak Hrutka János. Hrutka János.

A játékosügynök ezzel kizárta a hazatérés és a görögországi folytatás lehetőségét is. Elmondta, hogy bár az AEK-kal már összeboronálta Megyerit a helyi sajtó, de őt nem keresték meg a klubtól, és a legjobb görög csapatnál, az Olympiakosznál elért öt bajnoki cím és remélhetőleg három kupaarany után nem is tartanák szerencsésnek a riválishoz szerződést.

„Ha beszélhetnénk kívánságlistáról, akkor Balázs listájának az élén a spanyol élvonal szerepelne, de úgy gondolom, hogy képességei alapján Európában bárhol helyt tudna állni. Németországból már régóta vannak érdeklődések, de Olaszországból és Hollandiából is voltak megkeresések. Minden ajánlatot meghallgatunk, a legfontosabb szempont a döntés előtt, hogy lássuk az állandó játéklehetőség esélyét” – fogalmazott a menedzser.

A magyar kapust korábban angol csapatokkal is hírbe hozták, de Hrutka szerint a szigetországban a Megyerinél magasabb (ő 190 centis), legalább 195 centis kapuvédőket részesítik előnyben, ott nehezebben tudna stabil csapattaggá válni, ezért az angliai folytatásnak kevesebb az esélye.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08