Légiósok: Kína után – döntés előtt a válogatott védő

2019.01.03. 12:10
null
Guzmics Richárd két év után távozhat a Jenpien Fundétól (Fotó: AFP, archív)
A 27-szeres válogatott labdarúgónak, Guzmics Richárdnak decemberben lejárt a szerződése a kínai másodosztályú Jenpien Funde együttesénél, így szabadon igazolható játékosként dönthet arról, hol folytatja pályafutását.

 


A 31 éves válogatott védő, Guzmics Richárd a Nemzeti Sport Online érdeklődésére egyelőre nem tudott bővebb tájékoztatást adni a jövőjével kapcsolatban, de azt megerősítette, hogy szerződése lejártával jó eséllyel távozik a kínai Jenpien Fundétól.

A futballista lehetőségeiről az őt képviselő menedzsert, Paunoch Pétert kérdeztük. Elsősorban arról érdeklődtünk, mennyire valósak azok a lengyel sajtóhírek, melyek szerint a korábban a Wisla Krakówban is játszó védő visszatérhet Lengyelországba, a Jagiellonia Bialystok szerződtetné.

„Érdeklődés volt, de konkrétumokig nem jutottunk – fogalmazott a játékosügynök az NSO-nak a lengyel lehetőség kapcsán. – Most indul be Európában a téli játékospiac, több klub is képben van Guzmics Richárddal kapcsolatban, meglátjuk, ezek közül melyik tesz majd ajánlatot.”

Paunoch a kínai folytatást sem zárta ki, mert a Jenpien Funde már jelezte, a klubnál elégedettek Guzmiccsal, de még nem dőlt el, milyen költségvetéssel tudnak nekivágni a következő szezonnak, és addig új szerződést sem tudnak kínálni. Ha a Jenpien Fundétól eljön, akkor várhatóan országot is vált Guzmics Richárd, akinek menedzserét a hazatérés lehetőségéről is faggattuk.

„Nem Magyarország az elsődleges opció, de az NB I is szóba jöhet, nincs kizárva ez a lehetőség sem” – érkezett a válasz.

 

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
11 órája

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
13 órája

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
13 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
16 órája

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 22:08

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 12:14
Ezek is érdekelhetik