Légiósok: a Real-dac dolgozott benne – Nikolics a büntetésről

Vágólapra másolva!
2016.10.24. 08:39
null
Nikolics Nemajna a gólja előtti pillanatokban (Fotó: legia.com)
Nikolics Nemanja, a Legia Warszawa magyar válogatott labdarúgója fontos gólt lőtt szombaton a Lech Poznan ellen 2–1-re megnyert rangadón – és gólöröme után ismét sárga lapot kapott.

„Ez volt a második figyelmeztetésem, a Gdansk ellen is azért kaptam sárgát, mert a gólom után levettem a mezem – elevenítette fel a történteket a Nemzeti Sportnak a válogatott támadó. – Úgy vagyok vele, inkább ezért figyelmeztessen a bíró, mint egy csúnya szabálytalanságért. A dac is dolgozott bennem a meccsen, mert bántott, hogy a Real elleni BL-mérkőzésen nem kerültem a kezdőcsapatba.”

A kedden Madridban 5–1-es vereséget szenvedő Legia számára nagyon fontos volt a szombati bajnoki siker, hiszen még a most megszerzett három ponttal is csak a nyolcadik helyen áll a tabellán.

„Mivel eddig címvédőhöz méltatlan teljesítményt nyújtottunk, óriási nyomás volt rajtunk, a szurkolóink aligha bocsátották volna meg, ha kikapunk – folytatta Nikolics, aki a lefújás után természetesen Kádár Tamással cserélt mezt a poznaniak közül. – Nem szokásom, de Tomival szívesen cseréltem mezt. Ezúttal is jól futballozott, nem rajta múlt, hogy a Lech pont nélkül maradt.”

NIKOLICS GÓLJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik