Légiósok: a PSG ajánlatot tehet Szoboszlai Dominikért – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2020.06.25. 21:55
null
Szoboszlai Dominik iránt újabb európai sztárcsapat jelentkezhetett be (Fotó: Török Attila)
Francia beszámolók szerint a bajnok Paris Saint-Germain is érdeklődik a Red Bull Salzburg magyar középpályása, Szoboszlai Dominik iránt.

 

Manu Lonjon francia újságíró a Twitter-csatornáján arról írt, a klub első számú kiszemeltje a posztra a laziós Szergej Milinkovics-Szavics, ám 25-30 millió eurós alternatívaként Szoboszlai is felkeltette a párizsiak figyelmét. A poszt szerint a PSG már fel is vette a kapcsolatot a Salzburg és a játékos képviselőivel, akik nem zárkóztak el a további egyeztetésektől.

A francia klub másodedzője az a Lőw Zsolt, aki korábban szintén a Red Bull-csoport egyik csapatától, az RB Leipzigtől érkezett Párizsba (azt megelőzően pedig a Salzburgnál is másodedző volt). Az ő, illetve a vezetőedző, a német Thomas Tuchel személye szintén könnyíthetné Szoboszlai számára a beilleszkedést.

A 19 esztendős magyar középpályás a sajtóhírek szerint válogathat a kérők közül, korábban Angliából az Arsenallal és a Newcastle Uniteddel, Olaszországban pedig a Milan, Lazio, Napoli hármassal hozták kapcsolatba.

A Milan olasz beszámolók szerint télen hajszálnyira volt attól, hogy szerződtesse Szoboszlait.

A Salzburg légiósa a hétközi fordulóban egy góllal és három gólpasszal járult hozzá a bajnoki rivális Rapid Wien 7–2-es kiütéséhez.


 

Legfrissebb hírek

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28

Szoboszlai visszatérése is téma volt a Liverpool sajtótájékoztatóján

Angol labdarúgás
2026.10.27. 14:44

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

Fél év után nyert odahaza bajnokit a Pool – a születésnapos Szoboszlai nem játszhatott, Kerkez jól futballozott

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Iraola megerősítette, Szoboszlai nem lép pályára vasárnap

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:34