Korcsmár Zsolt túl drága a németeknek

Vágólapra másolva!
2012.08.23. 13:41
null
Korcsmár Zsolt megbízható védőmunkája mellett góljaival is segíti a Brannt (Fotó: ba.no)
Az elmúlt napokban a német és a norvég sajtóban is megjelent, hogy a Bundesliga 2.-ben szereplő Duisburg szerződtetné a Brann magyar válogatott védőjét, Korcsmár Zsoltot. A játékost képviselő Sport Concept iroda részéről Farkas Mátyás a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, a német másodosztályt ideális lépcsőfoknak tartaná Korcsmár pályafutásában, de egyelőre sem a Duisburg, sem a másik érdeklődő, a St. Pauli nem tudta megteremteni az átigazolás anyagi feltételeit.

Korcsmár Zsoltot 2013 decemberéig köti szerződés a norvég Brannhoz, amelynél alapembernek számít, így érthető, hogy a klub vezetősége nem akarja elkótyavetyélni. A korábbi újpesti játékos jól is érzi magát Norvégiában, nem akar mindenáron váltani, ugyanakkor már korábban is elmondta, felkészültnek érzi magát az előrelépésre.

„Zsolti karrierjét tudatosan építjük. Alapvetően két irányban tudjuk elképzelni az előrelépését: az egyik a holland élvonal, esetleg egy belga élcsapat lehet, a másik irány pedig egyértelműen Németország – beszélt a válogatott védő lehetséges jövőjéről a Nemzeti Sport Online kérdésére Farkas Mátyás menedzser. – Most nyáron is ezekben az irányokban folytattunk tárgyalásokat. Hollandiából a Heerenveen és a NEC érdeklődött, Németországból pedig a Duisburg és a St. Pauli.”

A játékosügynök kifejtette, az egyeztetések eddig nem szakmai okok miatt rekedtek meg, hanem azért, mert a szóban forgó klubok nem tudták biztosítani azt az összeget, amelyet a Brann kapni szeretne Korcsmárért.

„A legelőrehaladottabb tárgyalásokat a St. Paulival folytattuk. Úgy tűnt, sikerül is megegyezni egy egyéves, kölcsönadást plusz vételi opciót tartalmazó szerződésről, de a hamburgiak nem tudták garantálni, hogy egy év múlva ki tudják fizetni az opcióban szereplő összeget, ezért nem született megállapodás. Hasonló a helyzet a Duisburggal is: a klubbal abban maradtunk, hogy megvizsgálják a lehetőségeiket, és ha sikerül előteremteniük a kivásárlási összeget, akkor jelentkeznek. Ez azonban még nem történt meg” – fogalmazott Farkas.

A menedzser szerint nem zárható ki, hogy az átigazolási időszak hajrájában még történik előrelépés Korcsmár ügyében, de nem létkérdés a klubváltás, senki sem éli meg tragédiaként, ha most még nem sikerül.

„Hosszú távú terveink vannak, s jól beleillene az egy-kétéves német másodosztályú szereplés, amely után a következő lépcsőfok a német élvonal lehetne. A fokozatosságot tartjuk szem előtt, illetve azt, hogy Zsolti olyan klubban folytassa, ahol állandóan játéklehetőséget kap. Ezért az sem lenne probléma, ha egyelőre maradna a Brann-nál, hiszen számítanak rá, jól érzi magát a klubnál” – nyilatkozta a 23 éves védőt képviselő Sport Concept menedzseriroda részéről Farkas Mátyás.

A játékos kivásárlási árát a transfermarkt.de egymillió euróra becsüli, de nem zárható ki, hogy a jelenlegi piaci helyzetben, bizonyos feltételek mellett kisebb összegért is hajlandó lenne megválni tőle a Brann.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik