Kalmár: Úgy éreztem, váltanom kell, hogy álmaimat elérhessem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.29. 07:33
null
Kalmár Zsolt nagy lehetőséget kapott az RB Leipzighez szerződéssel (Fotó: Mirkó István)
A jelenlegi ínséges időkben minden apró pozitívumot illik megbecsülni, Kalmár Zsolt Bundesliga II.-be szerződése márpedig az. Azon most kár lenne polemizálni, néhány éve milyen reakciót váltott volna ki, ha a magyar futball közmegegyezés szerint is egyik legtehetségesebb játékosa a német második vonalba igazol – egyfelől az RB Leipzig multimilliárdos vállalkozás, idővel a Red Bull németországi kirakatcsapata lehet, másrészt manapság nem különösebben kapkodnak a piacon magyar játékosért.
„Örülök is, hogy létrejött a szerződés – beszélt boldogan a megegyezésről a Nemzeti Sportnak az U19-es válogatott csapatkapitánya. – Szerintem kiváló lehetőség arra, hogy az ember elindítsa a karrierjét, azon leszek, hogy megfeleljek a követelményeknek. Hogy elég érettnek érzem-e magam a kihíváshoz? Igen, egyértelműen. Úgy éreztem, váltanom kell ahhoz, hogy az álmaimat elérhessem. Az ETO-nak viszont csak hálás lehetek, tizenkét évet futballoztam Győrben, nagyon sokat köszönhetek a klubnak, az edzőimnek, de szeretnék egyre nagyobb csapatban és egyre erősebb ligában játszani. Azt nem tudom, hányszor néztek meg futballozás közben a Lipcse megfigyelői, mielőtt szerződtettek, azt viszont igen, hogy edzésen is megfordultak Győrben.”

Ami az infrastruktúrát illeti: a magyar szinten kiváló győri lehetőségeknél is pazarabb körülmények közepette készülhet eztán a tizenkilenc éves támadó középpályás. Mint azt korábban megírtuk, hét és fél milliárd forintnak megfelelő euróért alkotta meg öt füves és két műfüves pályát magába foglaló szupermodern edzőcentrumát az RB Leipzig, amelynek már a negyedosztályban tizenötmillió euró, vagyis négy és félmilliárd forint volt a költségvetése.


Mint azt a legendás német kapus, Oliver Kahn nemrégiben megsaccolta, ahhoz, hogy egy klub a Bundesliga első osztályára aspiráljon, elengedhetetlen a huszonötmillió eurós költségvetés, ha pedig Bajnokok Ligáját akar nyerni, úgy háromszázmillió euróból (kilencvenmilliárd forint) érdemes gazdálkodni. Ha egyelőre nincs is tervben a Red Bullnál a Bajnokok Ligája-diadal, az sem elképzelhetetlen, hogy a vállalat valamelyik kontinentális klubja – a Salzburg vagy a Leipzig – hasonló büdzsével működjön. Egyelőre persze a német első liga került célkeresztbe – immár a magyar Kalmár Zsolttal a lipcsei keretben.

„Azt nem árulták el, mivel győztem meg a német szakembereket, mindenesetre ha valamit, a cselezőkészségemet tudnám kiemelni, valamint azt, hogy jól olvasom a játékot, és a rövid passzos futballban otthon vagyok. Sokat kell viszont javítanom a védekezésemen, de természetesen nemcsak ebben, minden más területen is fejlődnöm kell. Azt mindig mindenben lehet.”

19-ES MEZ, ÖTÉVES SZERZŐDÉS

A Győri ETO-t követően az RB Leipzig is bejelentette Kalmár Zsolt átigazolását hivatalos honlapján. A magyar játékos 2019. júniusáig írt alá a lipcsei csapathoz, a 19-es mezszámot kapja meg új csapatánál. Kalmár a keddi edzésen csatlakozik az RB Leipzig keretéhez.

„Kalmár Zsolt a legnagyobb magyar tehetségek egyike, játékával kitűnően illik a csapatba. Hatalmas lehetőség van benne, fiatal kora ellenére már elegendő tapasztalatot szerzett. Nagyon örülünk, hogy bár más ajánlatai is voltak, minket választott” – dicsérte az új igazolást Ralf Rangnick sportigazgató.

„Nagyon technikás futballista, aki illeszkedik középpályássorunkba, játszhat belső középpályást, indulhat a védekező középpályás pozíciójából, vagy futballozhat valódi tízesként, a csatárok mögött. Nagy támadópotenciál rejlik benne” – vélekedett a lipcseiek edzője, Alexander Zorniger.

MI KALMÁR ZSOLT SZÁMÁRA AZ ÁLMOK NETOVÁBBJA? HOGYAN ÉPÜLT FEL A RED BULL PÉNZELTE LIPCSEI CSAPAT? KERESSE A RÉSZLETEKET A KEDDI NEMZETI SPORTBAN!

Kalmár kedden már a lipcseiek mezében jelentkezett edzésre (Fotó: RB Leipzig Twitter)
Kalmár kedden már a lipcseiek mezében jelentkezett edzésre (Fotó: RB Leipzig Twitter)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik