Kádár Tamás: Nem félek semmitől

Vágólapra másolva!
2017.02.12. 12:41
null
Kádár Tamás örül, hogy a Dinamo Kijev légiósa lehet
Kádár Tamás nehéz és idegőrlő időszakon van túl, mert nem tudta, hol folytatódik a pályafutása, de a 37-szeres válogatott hátvéd már optimistán néz előre, és örül annak, hogy a Dinamo Kijevvel a nemzetközi kupaporondon is megmutathatja magát.

– Ment ez, mint a karikacsapás...
– Na igen, sohasem volt ilyen zökkenőmentes átigazolásom – vette a lapot a 37-szeres válogatott Kádár Tamás, aki pénteken négy évre aláírt a Dinamo Kijevhez. – Pokoli napokat, heteket, hónapokat éltem át. Mostanra ennek vége, egyenesben vagyok.

– Mert minden jó, ha a vége jó?
– Mondhatom, igen. Az elmúlt fél évet az ellenségeimnek sem kívánom, amit az Európa-bajnokság óta átéltem – hogyan is fogalmazzak? Ez az egész helyzet legalább arra jó volt, hogy megtanuljam, a bizonytalanságnál nincs rosszabb egy futballista életében. Egyik nap úgy tudtam, közel a megegyezés, másnapra távolodott egymástól a lengyel és ukrán klub álláspontja, és így ment ez jó ideig. Felőrölte az idegeimet.

– Már elárulhatja, mindenről tudott, ami a háttérben zajlott?
– Legalábbis próbáltam képben lenni, de… Rá kellett jönnöm, amíg ment az egyezkedés, nekem sem sikerült mindig minden változást követnem. Normál ügymenet esetében a játékos is kap egy előszerződést a másik klubtól, ám a kijeviek ezúttal úgy döntöttek, amíg nincs aláírt megállapodás a két klub között, addig engem nem zavarnak össze a számokkal. Ne is lássam az ajánlatukat, mit kínálnak nekem. Végül is megértettem őket. Feleslegesen ne nézegessem az összegeket, de azt elmondhatom, hogy kellemetlen volt a szituáció.

– A pénteki orvosi vizsgálat után egész szombaton úton volt. Marbellában, az edzőtáborban túl van már a bemutatkozáson?
– És még ez is! A szombati nap is borzalmas volt. A repülőgépem késett, a leszállást követően kiderült, egyből visznek a Dinamo edzőmeccsére, s egy kínai csapat lesz az ellenfél, majd irány a szálloda, ahol a szakmai stáb nyomban a konditerembe vezényelt, az erőnléti edző máris kezelésbe vett. Nem tréfálnak… Este vacsoráztam, most pedig itt ülök a szobámban, és este tíz óra körül önnel beszélgetek.

– Valóban csak a Dinamo tett ajánlatot önért?
– Sok csapat érdeklődött, de csak a kijeviek tettek ajánlatot a Lechnek. A Dinamo vezetői már decemberben elküldték, mit kínálnak értem, ehhez képest lassan február közepe van. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy más klubok akkor, amikor konkrétumokról kellett volna tárgyalni, kihátráltak. Szóval azt hiszem, jó döntést hoztam, amikor aláírtam a szerződésemet Kijevbe. Nagy múltú klub, minden évben ott van az európai porondon, válogatott játékosai vannak, és rendre a bajnoki címért küzd. Most már csak rajtam múlik, mit hozok ki ebből az egészből. Készen állok az újabb kihívásra.

– Miután hónapok óta lehet tudni az ukránok ajánlatáról, így nem az ismeretlenbe ugrik fejest.
– Tisztában vagyok vele, hogy hova megyek. Pontosan tudom, hogy nem lesz könnyű a beilleszkedés, hiszen nem beszélek oroszul, ukránul, a csapatban viszont kevesen beszélnek angolul. Szerencsére a szakmai stáb tagjai legalább igen. Szerhij Rebrov személye is döntő volt a klubváltásomnál, a Dinamo vezetőedzője folyamatosan tartotta velem a kapcsolatot, éreztette velem, kellek neki.

– Valóban két és fél millió euró volt a vételára?
– Miután a két klub nem árulta el, jobb, ha nem én leszek az, aki világgá kürtöli. Természetesen én tudom, mennyit fizettek értem, de a két klub majd elárulja, ha akarja.

– Miért a negyvennégyes számú mezt választotta magának?
– A négyes foglalt volt, dönthettem a hatos és a negyvennégyes között. Utóbbit választottam, így legalább máris dupláztam.

– Nem tart az ukrán háborús helyzettől?
– Az utóbbi időben szándékosan kizártam ezeket a híreket a hétköznapjaimból. Nem foglalkozom velük. Tudom, mi a helyzet Ukrajnában, de én futballozni megyek oda. Izgalmasan indult a kijevi életem, a repülőtéren az országba elsőként belépőket rendre hosszasan kifaggatják – engem legalább egy órán át kérdezgettek. Szerencsére aztán már minden könnyedén ment. A lényeg, nem tartok a háborús helyzettől, az egyébként sem Kijev környékét fenyegeti, és nem félek semmitől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik