Bursaspor: Dzsudzsák nagy ígéretet tett egy autónak dőlve

Vágólapra másolva!
2015.10.13. 14:25
null
A Bursaspor-magazin legfrissebb számának címlapja
Bár török–magyar futballviszonylatban az Eb-selejtező és a legjobb harmadik helyért vívott távpárbaj a keddi fő téma, a Bursaspornál már előrébb tekintenek: a legfrissebb klubmagazin címlapjáról a nyáron igazolt magyar labdarúgó, Dzsudzsák Balázs néz a szurkolókra.

 

„A Bursaspor felér a csúcsra” – a szerkesztők ezt az ígéretet emelték ki címnek a hosszú interjúból, amelyben bemutatják a nyáron a csapathoz igazoló Dzsudzsák Balázst.

A cikkben a magyar játékos beszél arról, hogyan lett futballista, mennyire ismerte már ki magát Törökországban, hogy tetszik neki az ottani élet – de főképpen arról, miért igazolt át a Dinamo Moszkvából a bursai csapathoz.

„A Dinamótól el akartam jönni, ezt már korábban eldöntöttem. Amikor befutott a török ajánlat, úgy voltunk a menedzseremmel, hogy nézzük meg, mi van mögötte. Eljöttem, és amit láttam, gyorsan meggyőzött. Azt tudtam azelőtt is, hogy jelentős klubról van szó, de fontos volt, hogy a saját szememmel is meggyőződjek erről. Az edzőközpont, a város, a hamarosan elkészülő új stadionunk mind nagyon tetszett. Az aláírási ceremónia pedig maga volt az őrület. Olyan élmény ért, amilyen korábban sohasem, és amit soha nem is fogok elfelejteni.”

Dzsudzsák hozzátette: új klubtársai közül Tomás Sivokot és Josuét már ismerte, és amit ők meséltek a Bursasporról, szintén rokonszenves volt a számára. S hogy melyik poszton játszik a legszívesebben?

„A bal és a jobb szélen egyaránt jól érzem magam, de a futball változik, modernizálódik, és egy játékos egyre kevésbé engedheti meg magának azt a luxust, hogy ragaszkodjon a kedvenc posztjához. Minden körülmények között tudnod kell bizonyítani, hogy jó labdarúgó vagy.”

A nem túl sikeres rajt ellenére Dzsudzsák reméli, hogy jó szezont zárnak – a legutóbbi négy fordulóban elkönyvelt három győzelem legalábbis bizakodásra ad okot.

„A keretünk erőssége alapján egyetlen csapat sincs a mezőnyben, amelyiktől félnünk kellene. Az első öt közé mindenképpen be kell férnünk, de az igazi persze a Bajnokok Ligája-kvalifikáció lenne. Egységesnek kell lennünk, össze kell kapaszkodnunk, fegyelmezett játékkal elérhetjük a céljainkat.”

Az interjú valószínűleg korábban készült, mint hogy a török sajtóban megjelentek a magyar szélső játékát érintő kritikák, ezekről ugyanis a beszélgetésben nem esik szó.

A hét forduló után a 12. helyen álló Bursaspor szombaton a hetedik helyezett Antalyasport fogadja a török bajnokság (Süper Lig) keretében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik