Bogdán Ádám: Élvezem a helyzetemet

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 10:09
null
Bogdán Ádámnak alig van ideje pihenni, de nem bánja, élvezi, hogy folyton játszhat (Fotó: Action Images)
„Nem tudnék nála jobb kapust mondani ebben a ligában” – hangzott a minap a szakértői vélemény. Aki az elismerést kiérdemelte, nem más, mint a Bolton Wanderers, egyben a magyar válogatott kapuvédője, Bogdán Ádám. Semmi kétség, rászolgált, csapata utóbbi két mérkőzésén a mezőny legjobbjának választották.

 

– A Championship legjobb kapusa?
– Ó, ez csupán egyesek véleménye – hárította el a dicséretet Bogdán Ádám.

– Az éppenséggel nem baj, hogy elsősorban Dougie Freedmané, aki történetesen a Bolton menedzsere.
– Valóban fontos, hogy a saját edzőm beszél elismerőleg rólam, hiszen ő dönt az összeállításról. Hízelgő, hogy a szakember így gondolja, jólestek a szavai. Igyekszem meghálálni a bizalmát.

– Tudott fejlődni a Championshipben?
– Nyugodt szívvel felelhetek igennel. Számos olyan szituációba csöppentem, amely újdonságot jelentett számomra, amelyet átélve szakmailag és emberileg is több lettem. Csak egy példa: olyan terhelést kapok, mint még soha. Egyik összecsapás követi a másikat, pihenésre alig jut idő – ahhoz, hogy ebben az őrült tempóban képes legyek jó átlagot hozni, nagyon oda kell figyelnem magamra. Nem túlzás, amióta a Championshipben játszom, jobban megismertem magamat is.

– Feltételezem, mégsem ragadna meg a második vonalban.
– Nem hát. Jelen állás szerint kevés esélyünk van a feljutásra, de én nem adtam fel a harcot. Szerencsére a társaim sem. Másként persze nem is lehet hozzáállni. Ha a döntetleneket végre győzelmekre váltanánk, a végén még odaérhetnénk a rájátszásra. S onnantól fogva már csak két meccset kellene megnyernünk...

– Az már eszébe jutott, hogy vezethet más út is a Premier League-be?
– Ezen egészen addig nem szeretnék gondolkodni, amíg el nem dől, hogy a Boltonnal nem kerülhetünk vissza. Az évek során megszerettem ezt a klubot, kötődöm hozzá. Kialakult itt az életem, remekül érzem magam, szóval a legszebb az lenne, ha együtt jutnánk fel.

– A „liga legjobb kapusának” alighanem akadnak kérői magasabb szintről is...
– Nem tudok érdeklődőkről. Pletykákról pedig nem is akarok tudni. Foglalkozni kizárólag konkrétumokkal érdemes. Pillanatnyilag nincsenek.

– Az ellenben tény, hogy az augusztus tizennyolcadika óta lejátszott harminckét bajnokit végigvédte. Hogy bírja?
– Sokkal jobban, mintha a kispadon ülnék... Olykor persze fáradt vagyok, de ennél nagyobb gondom az életben ne legyen. Figyelek arra, hogy a szabadidőmet hasznosan, változatosan töltsem el, az sokat segít a regenerálódásban. Karácsonykor a szüleim látogattak meg, azt követően a barátaim, vagyis nem volt időm unatkozni. A legfontosabbat még nem is említettem: mivel szeretek futballozni, roppant módon élvezem ezt a helyzetet.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIT VÁR BOGDÁN ÁDÁM A ROMÁNIA ELLENI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐTŐL, KERESSE PIETSCH TIBOR INTERJÚJÁT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik