P. K. 2018.01.04 12:57 Frissítve: 2018.01.04 12:57

Bajnernél cisztát találtak – „napi 15 injekció kellett, hogy lábra álljon”

Bajner Bálintot a nyáron szerződtette ismét a német Borussia Dortmund, amelynél már korábban is szerepelt. A BVB negyedosztályban szereplő második csapatának keretébe került, de az ősszel egyetlen bajnokin sem szerepelt. Az okokról a Nemzeti Sport Online a csatár menedzserét, Kozák Attilát kérdezte.

 

„Bajner Bálint a nyári szerződéskötést követően rögtön bekapcsolódott a munkába, de folyamatosan csípőfájdalmai voltak, amelyeket hiába kezeltek, újra és újra visszatértek. Egy idő után már annyira erős fájdalmai voltak, hogy napi tizenöt injekcióra volt szüksége, hogy egyáltalán lábra tudjon állni” – beszélt az NSO-nak a csatár nehéz időszakáról a menedzsere, Kozák Attila.

 
Bajner: Azt hittem, csak poénkodik velem a Dortmund

„Október végén aztán találtak egy cisztát a bölcsességfoga alatt, amit el is távolítottak – folytatta a játékosügynök. – Azóta tünetmenetes, és folyamatosan azért dolgozik, hogy a tavaszi nyitányra utolérje magát. Ezért az ünnepekre haza sem jött, hanem napi három egyéni tréninggel készült, hogy mire a csapat elkezdi a téli felkészülést, ő is teljes értékű edzésmunkát végezhessen.”

A BVB II szombaton kezdi meg a felkészülést, a német negyedosztály küzdelmei februárban folytatódnak. A Dortmund a 4. helyen áll a 18 csapatos csoportjában, ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a 3. Wiedenbrück, és nyolc pontra van az éllovas Viktória Kölntől.

 MI A CISZTA?
A ciszta egy olyan hólyag, amely tartalmazhat levegőt, folyadékot vagy egyéb anyagot. Bármely testrészen képződhet ciszta, csontos területen, szerveken és lágy szöveteken is. A legtöbb ciszta nem rákos.
Forrás: webbeteg.hu

„A klubnál nagy várakozással tekintenek Bálint tavaszi játéka elé, mert éppen az ő posztján, vagyis a csatársorban van egy lyuk a csapatban – fogalmazott Kozák. – A Dortmund amúgy végig mindenben támogatta őt, abszolút érződik, hogy számítanak rá. Ezért fel sem vetődött, hogy esetleg klubot váltson, pedig még úgy is volt iránta érdeklődés olasz és spanyol alacsonyabb osztályú csapatoktól, hogy az ősszel nem szerepelt. Bízunk benne, hogy tavasszal már semmi sem fogja hátráltatni, és ha gólokkal hálálja meg a bizalmat, akkor akár még az első csapatnál is kaphat lehetőséget, ahogy erre a korábbi időszakában is volt példa.”  

Mint ismeretes, Bajner 2012 és 2014 között már játszott Dortmundban, és 2013 februárjában egy bajnoki meccsen csereként beállva az első csapatban, a Bundesligában is pályára léphetett.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.01.17 08:51:54

Légiósok SMAHULYA ÁDÁM

A tizenhét éves magyar labdarúgó kiskora óta külföldi csapatba vágyott.

2018.01.10 11:45:54

Légiósok SMAHULYA ÁDÁM

„Régen sokat rágódtam a kritikákon, itt viszont mindenki sokkal pozitívabb beállítottságú.”

2018.01.04 12:17:10

Légiósok P. K.

Csípőfájdalmakkal kezdődött, sokáig nem találták a magyarázatot, de mára optimista lehet a csatár.

2018.01.02 15:08:09

Légiósok P. K.

Az U-válogatott szélső másfél év alatt megtanulta, hogy a lisszaboni klubnál bármi megtörténhet.

2018.01.01 22:24:22

Légiósok MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Bármelyik más tárgyból is lehetett volna országos első.