Álomrajt – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 23:10

Gyerekek, fiúk százmilliói rúgják a labdát világszerte. Arról álmodoznak, hogy egyszer „igazi” focista lesz belőlük, aki nagy stadionokban, sok ember előtt játszva rúg gólokat, ezért ünneplik őt, sok pénzt keres, s ami talán még ennél is nagyobb vonzerő: szerepelhet hazája válogatottjában.

Ezért aztán ha valaki két héten belül megszerzi első válogatottbeli gólját, és a Bundesligában góllal mutatkozik be, azt hiszem, az illető kijelentheti: befutott, futballista vált belőle. Márpedig Sallai Rolanddal éppen ez történt az elmúlt napokban, s még mindig csak 21 esztendős lévén természetesen ennél is fényesebb sikereket remélnek tőle a magyar szurkolók. Joggal mondhatják, hogy nem most lett Sallaiból labdarúgó, hiszen 17 évesen már az NB I-ben játszott. Nos, igen, akkor menjünk vissza még messzebb a időben: hat évet töltött a felcsúti Puskás Akadémián miután 13 évesen odakerült, s már akkor megelőzte a híre. Nemcsak a neve lehetett ismerős válogatott nagybátyja, Sallai Sándor és élvonalbeli futballista édesapja, Sallai Tibor révén, hanem a serdülőbajnokságokban addig szerzett töméntelen mennyiségű gólja is figyelemre méltó volt. Jött aztán remek szereplése a nemzetközi Nike Premier-kupán az akadémia U15-ös csapatával, majd emlékezetes félpályás góljai, közülük az egyik Athénban, a több ezer néző előtt játszott ifjúsági meccsen a Panathinaikosz stadionjában a helyi Puskás-emléktábla avatásakor. Ott volt a Puskás–Suzuki-kupán ezüstérmes csapatban is, amelynek Real Madrid elleni telt házas döntőjével nyílt meg a Pancho Aréna négy évvel ezelőtt – abban az évben Sallai 29 góllal az U17-es korosztály magyar gólkirálya lett. Mindezek után második NB I-es meccsén 17 évesen a Ferencvárosnak lőtt gólja végképp pompás karriert ígért. A PAFC a következő idényben kiesett, Sallai itt csak három gólt szerzett, de bemutatkozott a vb-résztvevő U20-as, majd a nagyválogatottban, és folytathatta az olasz élvonalban (21 meccsen 1 gól). Majd rövid felcsúti erőgyűjtés után Cipruson játszott, ahol bajnok lett, 29 találkozón 9 gólt szerzett, és a BL-főtáblájára, azon belül például a Santiago Bernabéu Stadionba is eljutott.

Már a tavaszi Puskás–Suzuki-kupán is méltó példaképként adhatta át a díjakat a mai 17 éveseknek. Bár csak négy évvel idősebb náluk, de éppen az a szakadék választja el tőlük, amelyen minden ifista szeretne átkelni, ám csak keveseknek sikerül. Sallai azóta gólt szerzett a válogatottban, másfél milliárd forintért megvette őt a Freiburg, ahol első meccsén a Stuttgartban egykor kétgólos Szabics Imre debütálását idézte.

Mi mást kívánhatnánk neki, mint hogy teljesüljenek legszebb álmai, amelyeket egykor akadémistaként szőtt az estébe nyúló felcsúti edzéseken? Szurkolunk érte, hogy minél többen kövessék őt, és legyenek a magyar akadémiákról indult nemzetközileg jegyzett profik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik